Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-09-09 / 36. szám

T IE3 C KÖNYVISMERTETÉS. „Zeitgerechte reform der Filosofie." irta dr. L. v. Wekerle. Lipcse, 1876. Németországból, ujabban. „A phil. korszerű reformja" eimű munka került ki, mely tán hivatva van arra, hogy a philosophiában forduló pontot képezzen. A 8. ívre terjedő munka tárgyalja a philosophiát általában annak alaki oldaláról s célja,hogy azt feltétlenül meggyőző tudománynyá emelje. ^Rámutat azon alapok korhatag voltára, melyen eddig a phil. rendszerek ingadozóan épültek föl; azután lerombolja az épületeket alapostól, uj alapot vet s felhíja a szellem munkásait, hogy uj módszer szerint, biztosabb eszközökkel fogjanak a kor igényeihez mért uj építkezéshez. Követni fogom Wekerle okoskodásainak menetét a főbb gondolatok szerint, hogy igy mintegy képekben ismertessem reformját. A történelem tanúsága szerint a philosophia lényege és célja mindig az igazság keresése volt. A célhoz Thales óta egyik-másik bölcsész több-kevesebb sikerrel közeledett is. E tényből indulva ki, W. felállítja első tételét, hogy ha megközelíthető, bizonyára elérhető is, íőleg ha tekintetbe veszszük a gondolkodási készletnek, a tudományoknak, művészeteknek, szerszámainknak folytonos tökéletesedését. Legbiztosabban vezet felé : a metaphysika a maga megtisztított alakjában: a metaphysika, mint az egészséges ész inductiv speculatiója a tüneményvilág utolsó okainak kikutatására. Legnagyobb hátráltatói ellenben ; 1) a mi az idők folyamában philosophia képen szédelgett, mely magát bizonyos szent homály lyal vette körül, mitől maga sem látta az igazságot; 2) a tekintély-imádásban való elfogultság, miszerint a philosophus elődei tanát rendesen mérvadónak tekintette, minek az lett az eredménye, hogy elődeinél tovább — a philosophia céljához rendszerint nem jutott, örökölvén rendesen példányképei hibáit is; 3) az a fonák eljárás, hogy a phil. végcéljául az igazságon kivül még a jóság és szépség eszméjét is tárgyalták, alapítván a philosophiát a lelki élet 3. főkriteriumára. Az igaz philosophiájának (logica, psychol.) az ember speculativ élete, a szép philosophiájának (az alak viszonya) az ember eszményi élete, végre a j ó philosophiájának (a cselekedetek viszonya) az ember társadalmi élete szolgált alapul. E fővétségek ellenében már s az egységes phil. tudomány érdekében kimondja W., hogy a philosophiának alapja csak az lehet, a mi tartalmánál fogva egyedül közös, milyen a mindenség ős alapjának kutatása ; mig a s z é p és j ó mint viszonylagos fogalmak a phil. alapjai nem lehetnek ; továbbá, hogy csak azon tudományok tartoznak a pliilosophiába (annak practicus részébe), melyek csupán logicai uton megállapíthatók ; erkölcstan és aesthetica pedig apasztalás és viszonyítás által jönnek létre ] a logica is, mely kulcs az igazsághoz, mint tudomány, nem célja a philosophiának, hanem csupán eszköze. Az emiitett visszaélések ellenében már a következő 3) reformot állítja föl W. 1) Le kell mondani a tárgyalás mysticus varázsszerűségéről, azaz legyen a gondolkodás egyszerű, természetes. 2) Törekedni kell erős meggyőződésen alapuló s minden hagyományosságot kizáró álláspont választására, azaz legyen a gondolkodás feltétlenül önálló. 3) Legyen a tárgy tisztán philosophiai jellemű A mi e követelményeknek meg nem felel, visszaélés s árt a dolognak. E tudatos vagy nem tudatos visszaéléseknek tudja be W. a philosophia azon meddőségét, hogy Hegelig és utána is eredeti adatokat az igazság megismeréséhez oly gyéren adott, hogy az aristotelesi álláspontnál feljebb nem áll. Különösen vádolja pedig Kant követőit, kik Kant egyes kikapott tételei felett philosophálnak s eltorzítják azt, a helyett, hogy idegen befolyásoktól ment álláspontra törekedvén, munkálkodnának a philosophia egyetlen céljára, a minden létező ős alapjának kifürkészésére. W. munkájának ez az egyik alapgondolata, a mely az egészen áthúzódik. Látni való, hogy e reformok legfőbb igazolásukat nyerik abból a contrastból, mely van a legtöbb középkori, különösen scholasticus vagy mysticus bölcsészet és a philosophia helyes felfogása között. Valóban, minek is volna a munkát túlterhelni szorosan oda nem tartozó tliemák vizsgálatával ? A feladat nehézsége és fontossága pedig már önként megköveteli a gondolkodás önállóságát, természetességét, hogy rögeszmékbe és theoriákba ne tévedjen. A másik vezérgondolat W. munkájában az, hogy az ember gondolkodási készlete határozottan elegendő az igazság megismerésére. E tétel kimutatása végett vizsgálat alá veszi egyfelől a gondolkodást, másfelől annak tárgyát, az objectiv világot s a kett'it egymáshoz való viszonyában. E logicai részben W. nem állit ugyan fel egészben véve az eddigiektől határozottan elütő elméletet ; de mégis néhány olyan tételt, mely eddig — ha nem is a logicában szabályul felállítva, de a philosophiában gyakorlatilag mérvadó volt, határozott s a természetes gondolkodás helyeslésével találkozó evidentiával szállít igazi értékére. Összefoglalom az ezen vezérgondolat alá tartozókat is s állitásom ki fog tűnni. — A természet jegyei következetesek, egyik kulcsa a másiknak ; de értésökhöz teremtő öngondolkodás kívántatik, mely ösztönszerűleg csak az után törekszik, a minek végire járhat. Idegen álláspontról, tekintélyek után járó gondolkodástól nem lehet sok szépet és magasztosai várni. Az eljárás itt az, hogy nem kell egyszerre az egészet felölelni akarna, hanem mindenekelőtt törekedni kell az egyes dolgok és törvények megismerésére, hogy azután az egy igazságnak alapján minden mást megismerhessünk. Hogy mennyi eredményt remélhetünk, azt a gondolkodási