Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1877-09-09 / 36. szám
készlet tisztázásával biztosan megállapíthatjuk. A mi gondolható, az a gondolkodási készlet törvényeivel meg is egyeztethető. Igy gondolható, a létező, a lehető és a n e m 1 é t e z ő is, állván a nemlétező olyan viszonyban a lehetőhöz, mint ez a létezőhöz; gondolható a 1 ehetetlen is; de ennek az apodicticus philosophiában nincs helye. A semmi (Nichts) értve alatta a reális anyag tagadását s nem a mathematikai elvont semmit mint concrét fogalom épannyi állítással bír, mint ellentéte, a létező tagadással. Ebből következik, hogy a negatió mindig olyan jellemű, mint a positio és hogy a negatió positió nélkül absurdum ; a ki tehát pusztán a negatiót veszi alapul, absurdumot eredményez. Minden a mi gondolatilag fel nem fogható, észellenes; és mig a térnek, időnek, atomnak más magyarázata nem lesz, mint a végtelen egymásmellettiség, végtelen egymásután és végtelen egymástóli, addig e magyarázatok csak lehetetlenségeket és absurditásokat eredményezhetnek. Wekerle e tételénél eszembe jut Hartmann hires philosophiája öntudalmatlan minden egyjének metaphysicai fejtegetése, mely annyira erőszakot tesz a felfogáson, s világos példája áll előttem annak, a mit itt W. mond, hogy a mit az ész fel nem foghat — az apodicticus igazság nélkül való. Mily találóan mondja itt Arany átvive a költőre : „A hol a költő végtelenbe vész, könyvét tanácslom tedd le hirtelen ; mit meg nem ért a józan emberész, hiányzik ottan egy — az értelem !" És e tévedés felismerése már az egyik — folytatja W. — mi elősegíti a levés titkainak leleplezését ; a másik a képzet, mely az egyszer látott képet megtartja s a következtetésnek biztos alapul szolgálhat. A subjectiv ős alap (Urstatus), melynek basisa végelemzésben a lét legtökéletesebb fejleményét az élet értelmi fokán éri el, a legtökéletesebb emberben, birva nagy mértékben felfogási képességgel, gondolkodó tehetséggel ; önmagáról való tudattal és reflectáló tehetséggel, mely magába mélyedést eredményez s forrása minden magasztosnak, szépnek és jónak. A fogalmak, gondolatok és eszmék eredeti forrásai a szemlélet és visszaemlékezés. Minden kép, mely nem az emiitett két forrásból ered, képzelődés, mely ismét vagy öntudatos játszi képzelgés vagy fanatisinus A speculativ szemlélet tárgyai tehát az észrevétel, képzet és képzelődés utján a subjectumban megjelenő tárgy képek, melyek csak a benső szemlélet által nyerik meg azt az apodicticus érvényességet, mi által a korszerű philosophiának alapul szolgálhatnak. Az ész munkálkodása általában véve szükségszerű, a gondolkodási akarat (Denkwille) nem más, mint külső vagy belső ingerek folytán előálló szükségképeniség. Az akarat maga is merő szükségesség, mely a körülmények által van. Akarat abban az értelemben — mondja W. — melyben azzal a philosophiák eddig annyit foglalkoztak, szabad, nem szabad, korlátolt, független, nincs ; nem egyéb az, mint immanens képesség az elhatározásra benső törvények(ösztönök,kívánságok,számitó megfontolás stb.) vagy külső követelmények szerint. Ha pedig egyszer szabadnak vétetik az akarat, akkor többé kevésbé mindig az, mint a gondolkodás, s szabad akarat olyan pleonasmus, mind nedves viz. Hajói meggondoljuk a dolgot, ez elméletnek igazat kell adnunk ; egyébiránt a gondolat nem uj, sokat vitatták pro et contra. De épen már csak azon körülmény is, hogy az akarat kérdése oly soká vajúdott s még sem állapodott meg, igazolja W-nek már uj eszméjét, hogy az akarat a philosophiában vezérszerepet nem vihet. A subj. ősalap után az objectiv világot ismerteti W Foutos kérdés az igazság megállapítására nézve, hogy voltaképen milyenek a tárgyak s az e kérdésben való megállapodás hiánya a subjectum vagy az objectum miatt van-e? Igy okoskodik : a közelség a lét, a távoliság a nem lét; mind a kettő tulság s látérzékeinkkel fel nem fogható. A mi e két tulság közt van, az a más) a tárgy, mely látérzékeinkkel a szerint a mint a látgyűpont választva van, többé-kevésbé felfogható; tudjuk hogy van, kérdés megtudhatjuk-e, hogy absolute milyen, észokokból megállapithatni-e, az objectiv lét minőségét. Igen, meg, — mondja W., — mert a mint a szemnek az eltávozás hovatovább nemlét, a közeledés pedig 1 ev é s ; ugy tény ez realiter és logica is, mert szükségképeni logicai meggyőződés kiséri. A tulságoknak azonban mint a végtelen kiterjedtség és végtelen elfogyás, mivel csak logicai objectumok, reális valóságuk nincs. Azért nagyot tévednek az atomisták, mikor a parányt végtelenbe osztják, mert az anyag csak addig osztható, mig a különböző alkatrészek el nem különülnek ; a mi azután még fennmarad, az osztva is ugyanaz lesz, az anyag széke, molecul-je. Es ez a philosophia tulajdonképeni kiinduló pontjára nézve nagyon fontos. Hol kezdjen a ph. kutatásaihoz az első igazság megismerése érdekében ? E kérdés megfejtése képezi W. irány müvének harmadik főgondolatát s egyszersmind azt a részét, melyben reformja különösen nyilatkozik. Az eddigi tág meghatározás a ph. tünemények végső okainak kutatása, még ha oda szorítjuk is : az igazság megismerésére való törekvés, vagy Calybaeussal ugy határozzuk meg, hogy a philosophiának feladata gondolkodás által felkutatni az igazságot — épen nem szabatos, — írja W. — mert az igazság tömérdek, valamint a mi már készen adva van és a mi a priori elérhetlen — nem lehet tárgya a correct philosophiának. Ha helyesen lesz a philosophiai igazság definiálva, elkeli tűnni az eddigi tévelyeknek, el annak a legfőbb visszaélésnek, hogy napjainkban már minden philosophiává lett, elannyira, hogy különösen az exact tudományok férfiai már létét és a tudományra való igényét kezdik kétségbe vonni és — ha megtekintjük azt a chaost, miből a ph. áll, mely majd minden tudományba beválik s csak az nem válik ki belőle, a mi tulaj donképen philosophiai — csodálkozhatunk e rajta ? De nevezetes itt az, folytatja W. — hogy egészen akaratlanul épen a positivisták határozzák meg a ph. tulajdonképeni miségét. Az általok ugy nevezett exact tudományok valóban azok, azzal a megkülönböztetéssel, hogy azon tudomány kör nem az 72