Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-09-09 / 36. szám

kényszeríteni akará az ő (Isten) igéje minden Ígére­teinek előhordásával; ha látom, hogy egészen az an­gol minister Palmerstonnak ád igazat, ki egy jár­vány kitörése alkalmával a rendes mértékletességben és tisztaságban sokkal hathatósabb vódeszközt látott, mint egy tétlen ós balhitű nemzet vezókelő imanap­jaiban, mely haragos istenét külső egyházi szertartá­sok által akará kiengesztelni; ha ezt látom, akkor azt kell mondanom, a liberális protestantisnms istene a világtól nem külön vált lény, hanem a világ ós annak szép rendjében magát kinyilatkoztató lélek. Ezen istenfogalom azonban ép ugy balra is éles válaszfalat képez és a liberális protestantisniust elválasztja azon irányoktól, melyek az Isten és a világ közti különbséget elenyésztetik, összefoglalván ós homályosan összeelegyítvén az istent és az uui­versumot (rendesen pantheismus névvel neveztetnek) vagy pedig a dolgok lényegéül vakon, — ha épen tör­ténetesen célszerűen, — teremtő és működő természet­erőt vesznek fel, a mi által a vallás lényegileg lehe­tetlennó tétetik. Nekünk isten és világ viszonylagos fogalmak, melyek közül mindenkor egyik a másikat követeli és feltételezi, egyiknek a másik nélkül niucs értelme, a mint a belsőnek a külső nélkül ós a kül­sőnek a belső nélkül nincs értelme; mi azért ép oly kevésbé ismerünk természet nélküli lelket, mint lélek­nélküli természetet. A tudománynak van-e ezen istenfogalom ellen kifogása? De melyik tudománynak? A természettu­dománynak ? Jól van! A világ keletkezzék mint Dar­win kifejti, egy ős sejtből, mely önmagát oszlatja és természetszüksógelte nyomás és taszítás által a tünemények gazdagságát szüli az alsótól és legmeg­kötöttebbtől az ember, ezen öntudatos lélekig, — nekünk nincs kifogásunk ellene; de nein látjuk be, hogy ez kizárná ezen természeti erők és okok nagy comp­lexumából egy teremtő ós öntudatosan együttműködő észt, mely által és a melyre alapítva van a világ­egyetem ? Ellenben én azt hiszem, a tudomány egye­nes eu követeli ezen vagy hasonló istenfogalmat. Vagy miként fejti meg a tudomány ezen istenfogalom nél­kül minden dolgoknak lépten-nyomon észlelhető cél­szerűségét, egymásra való vonatkozását, melynélfogva a világegyetem nem csak a mi képzelő tehetségünkre veti egy harmonikus egész meghatóan szép képét, hanem a tudomány által is mindinkább elismertetik mint egységes az ő nagy rendjében ós célszerű az ő törvényeiben; hozzá még a természeti ós erkölcsi világrend össhangzása, melyek bármily cnállók ós különnemüek is önmagokban, mégis nagyban egy­másnak látszanak teremtve lenni, ismételjük: inikóp magyarázza meg a tudomány ezen tényeket istenfo­galom nélkül ? Kiváltkóp ha a tudomány ismót el­határozza magát ugyanazon figyelmet és türelmet, melyet Bathybius és a monadokra fordított, az em­beri kedélyvilág vallásos mozzanatai ós nyilvánulá­saira fordítani, mely ép ugy világtény, mint min­den más: akkor bizonyára kutatásának ezen arany­bányájából csak a mi istenfogalmunkhoz hasonlót fog kiaknázni. Mert csak a vallás tényeit kell rész­letekre felbontani, akkor megkapjuk a mi istenfo­galmunkat. Minden vallás, a meddig történetileg lépett fél, tehát a kutatás előtt feltárul, az emberi szellem közössége egy örökkévalóval egy végtelennel, a ki egyrészt távol az embertől, igy a harc, a ke­resós, a vágyódás tárgya, másrészt az emberhez kö­zel ós érezhető, igy a világtól külömböző, de még­sem külön vált isten, mint azt a liberális protestan­tismus hiszi. Azt hiszem tehát, a liberális protestantisnms bir egy metaphysikával, mely megállhat a je­lenkor ószfogalmai előtt, melynek nem kell meghu­nyászkodni és képét pirulva eltakarni. Bir-e azonban másodszor egy e t h i k á v a 1, egy erkölcstannal is, mely intéseit és követelményeit a hitnek érzékfeletti világából a metaphysikából meríti ? Pillantsuk át röviden az ethikai követelményeket, melyeket a liberális protestautismus felállít és látni fogjuk, hogy sorban isten fogalmából erednek. Először is a valláserkölcsi személy magva! Ha j az isten lényege szerint különböző a világtól, akkor az ember mint természet-érzéki világlóny isten­nel az elválasztottság, a meghasonlottság, az elkü­lönitettség viszonyában van, ki csak önző vágyai és kívánságainak rabja. Mivel azonban isten kinyilatkoz­tatja magát az embernek, benne tevékeny és jelen való : ugy ő a meghasonlottságból a kibékülésre vágyódik, oly vágy, oly ösztön, mely minden vallás­nak napja, központja, ós ezen kibékülés legmagasabb pontja akkor leszen elérve, ha az isten és ember közötti viszonyból minden félelem eltűnik, isten mint­egy elhagyva a felhőkön tuli trónusát és az ember szivében szókel, ha az ember istenével nem mint az idegenkedés ós félelem tárgyával áll szemben, kit külső ceremóniákkal kell tisztelni, hanem őt magában I érzi, mint édesen vigasztaló, megszentelő, ozeretően

Next

/
Thumbnails
Contents