Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-09-02 / 35. szám

A szegény özvegy Losoncon húzta meg magát. Idevaló származású volt az elhunyt férj, ide a nő is. Itt éltek még mind a kettőnek rokonai, kiknek valamelyikénél meghúzódhatni reménylett az özvegy. Csakugyan találtak nyughelyet. Palit odafogadta magához a nagyapa, a Zsigát édes anyjával együtt a gyermektelen nagynéni. Szegény özvegy papné szive megnyugodott némileg. Az árváknak lelki, testi táplálékot nyújtott Losonc, hol rég idők óta gymnasiumjok volt a reformátusoknak. A nagyapa az idősb Palit már iskolába adta, Zsigát pedig édes anyja maga tanítgatta otthon. Mikor már jól tudott olvasni, őt is felvitték a múzsák csarnokába. A tanulás jól ment, különösen Zsigának nagy kedve volt hozzá, s büszke volt, hogy olyan nagy számokat ír, amiket édes anyja sem tud kimondani. Tele irkálta velők a szobapadlót, amiért a mama mindig haragudott; de a nagynéni nem bánta, hiszen le lehet azt törölni, az csak kréta. Oh a nagynéni igen jó asszony: mindig ő csináltatott a Zsigának uj ruhát, ő fizette érte a didaktrumot is a professoroknak. Nem fizette hijába ! a Zsiga első volt társai közt. A világ nem rontotta meg e dicséretes szorgalmat a felserdült ifjúban sem. Mindvégig első maradt, amiért stipendiumot kapott s az első legjobb legációt. Téglát raktak ugyan alája és felpócolták, hogy kilássék a kathedrából az ifjú legátus ; de azért nem kellett félteni, hogy belesül mondókájába: elmondta azt ő emberül. A losonci gymnasiumban akkor tájt (1811) theologiát is tanítottak, úgy hogy innen csak a befejező évekre kellett menni nagyobb collegiumba. Végezte pedig az egész nagy munkát, t. i. a gymn. és előkészitő theol. ifjúság oktatását két, azaz 2 férfiú, u. m. nt. Obernyik József és nt. Sebők Sámuel úr. Ez utóbbi tradálta a theologiát, nem egészen úgy, mint Picktét Benedek megírta, hanem ahogy 3 is értette. Egy examenen p. o. azt kellett az első theologus diáknak, „Kulifaynak, a hallgató publicum előtt a táblára írt rajzokkal, mathematice megmutogatni, hogy a föld belseje elég tágas arra nézve, hogy abban minden elkárhozott és elkárhozandó lelkek beleférjenek. Máskor pedig azt mutogatta meg ámuló tanítványainak, hogy a lélek olyan kicsiny, hogy egy millió is elférne egy tűhegyen. Ugyan ő azt tartotta, hogy az üstökös csillagok nem egyebek, hanem oly bújdosó csillagok, melyeken már az utolsó itélet tartatik, és az ő üstökük az a láng, mely már emészti őket, mint meg fogja emészteni egykor földünket is." * Magában érthető, hogy e tételeket nem a physikában, hanem a dogmatikában tanitotta Sebők Sámuel, ki még baj kai pap korában épen ilyen nagyon mysticus kérdések felett összetűzött patronusával, ki épen főcurátor is lévén, jobbnak látta őt Losoncra betenni theol. professornak. Ezen férfiúnak, ki iránt egyébkint rendkívüli kegyelettel viselkedett az ifjú theologus, köszöni az idővel szabad, független gondolkodásra emelkedett Kulifay, a mysticismus — gyűlöletét. * Kulifay : Önéletrajzából. Befejezvén a losonci tanfolyamot, magasabb tanintézetbe kellett lépnie A még fiatal özvegyet, Tar Erzsébetet, a losonci gymnasium egyik s.-tanára Soltész János nőül vévén, s ezen derék férfiú később Nyírbátorba vitetvén lelkészül, a Kulifay-árvák sorsa is változott, még pedig — a mostoha apa dicséretére — jobbra s bizonyosabbra. 1 SÍ3-ban Nyírbátorba költözött a család, hol Debrecen esvén kezökügyébe, a két fiút még azon év őszén oda vitték a collegiumba. Eresei Dániel rectorprofessor meglepetve nézett a kitűnő bizonyítványt mutató Zsigmondra, kiről nt. Sebők úr egy odaszúrt jegyzésben azt a nyilatkozatot teszi, hogy „e jeles ifjút az isteni gondviselés professornak teremtette". Beírta őt a harmad éves theologusok közé, s száz tanulótársa közt a 32-dik helyre osztatott be. (Később 12-ik lőn). Tanulótársairól egyébiránt nem emlékszik meg önéletrajzában ; pedig ezek közt volt néhány, később szintén kitűnő egyén, többek közt Kiss Ádám. Csupán tanárait említi fel: Eresei Dániel, Tatai Sándor, Varga István, Sárvári Pál s a nagyhírű Budai Ézsaiás. Külön jellemzi mindegyiket s mind az illetőket mind különösen azon kort festve, többek közt igy szól : „A mi Budai Ezsaiást illeti, neki oly nagy tekintélye volt, hogy neki szegény legény nem mert volna nem tanulni. Pedig, ha az igazat meg kell vallani, ő is — mint többnyire tanártársai — csak diktálással húzta ki a leckeórákat. Keveset magyarázott és ritkán tartott vizsgálatot. Az egyháztörténelmet latinul, nagyrészben szórólszóra Mosheim után diktálta. A ker. erkölcstanból nekünk semmitsem tanított. Velünk egyh. beszédet vagy imát soha nem Íratott ; egyszer diktált — mintegy minta gyanánt — egy karácsonyi beszédet János XVIII. 37. vers alapigékről („Én azért jöttem e világra" stb.). De mindemellett is neki volt mindig a legjobb exámene." Panaszkodik, hogy minden igyekezete mellett sem igen mosolygott rá a szerencse. Beneficiumokban nem igen részesítették. A kezdet óta Debrecenben tanulók élvezték azt csak — és azok, kik tudtak érte csúszni, mászni, könyörögni; „én pedig elég bárgyú vagy talán I büszke voltam azt tartani, gondolni, hogy ha a tanuló igyekszik : annak jótéteményezése magában értetik s önkint következik". Mindazáltal a pálya bevégzése után (1817) a „veterán us orátoroknak" tanításával bízatott meg. Tanítványai közt kiemeli a nem rég elhunyt Tatai Andrást, „kit — u. m. — mivel szép tehetséget vettem benne észre: elébe tettem egy szintén jó igyekezetű, de kevesebb talentumú tanítványomnak." Szigorú, rendtartó ember volt. Rendeleteinek megsértését büntetlenül nem tűrte. Mely miatt, midőn egy rakoncátlan hetyke úrficskát sajátkezüleg megfenyített, ha az oskola nagy tekintélyű gondnoka, Péceli József j pártját nem fogja, hivatalától majdnem elbocsáttatik. Letelvén 1818 ban segédtanárságának ideje: a mezőtúri fényes gyülekezet rectoriájára bocsáttatott ki. Nem könnyű volt ez a hivatal — mondja ő maga, -- mert 70*