Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-08-26 / 34. szám

lapocskával gazdagodtunk a csinos és jó téi'képekben, miknek bizony nagy Injával vagyunk. A pillanatnyi benyomás azonban csakhamar eloszlott, Mihelyt a szemgyönyörködtető látványt jobban szemügyre véve, taglalásába fogtunk: a visszahatás annyira ment, hogy még maga a finom színezés is, mely első rápillantásra oly kellemesen érinté érzékeinket, még az is kifogásra adott okot. Igaz, hogy a szemnek tetszik ez a csuka és vadgalamb, szederhamvas és rózsa, égszínkék és tenger-zöld színekkel tarkázott lap, de párosával üti fel magát a kétely, vájjon egyúttal célszerű is-e ? A tárgyak vastagabb körvonalaihoz szokott falusi gyermek, megtudja-e különböztetni a különböző megyéket jelentő halvány árnyalatokat ? Látja-e a fáktól az erdőt, vagyis, a szinvegyület boritéka alól, kidomborodhatik-e lelke előtt az ország földrajzi alakulata? A sok szín alkalmazása, megengedi-e, hogy kimélyedjen a gyermek előtt az Alföld teknőszerű képe, s kiemelkedjék Erdély, Felső-Magyarország hegyes vidéke ? stb. Kötve hisszük, hogy e feladatokat ez a szines kép megoldhatná. Csatlakozunk Salamon Ferencnnk el nem fogadott, egészen elszigetelve álló nézetéhez, hogy t. i. sem észfejtő, sem képzeltető valami nincs abban, hogy a mappán ki van festve Tolna tengerzöld, Baranya cinober vörös hatái-okkal, mely tarkaságokat a helyszínén hiában néznők, s azt a gyermek a papíron ujjával vagy vesszővel körüljárja. Nézetünk szerint, ha már színezünk, legyen a színezés éles, határozottan elkülönző s ne folyjon egybe. De még legcélszerűbb színezés nélkül adni ki a népiskolai térképeket, ha azt akarjuk, hogy a gyermek tiszta, világos, élénk összbenyomást szerezzen hazája területéről. Pedig., ez az összbenyomás bevésése a lélekbe, ez a legfőbb célja az elemi tanításnak. Minden egyéb elpárologhat, ez az egy ismeret, mely ha egyszer megszereztetett, elévülhetlen sajátja marad a léleknek. Erre azonban, úgy látszik, nem is igyekeztek a szerzők. Mi tehát el is ejtjük a kérdés további tárgyalását. Inkább azt iparkodunk kikutatni, hogy mappájok szerkesztésében ugyan mire fektették szerzőink a fősúlyt? A politikai fölosztásra, a forgalmi vagy a természeti viszonyokra-e ? Vagy tán mindnyájára, vagy egyikre sem ? A színezés, melyért föláldoztatott a kép áttekinthetősége, arra enged következtetnünk, hogy készítésénél, a legnagyobb figyelem, a politikai felosztásra irányult. Ha azonban közelebbről vizsgáljuk a Lange-Cherven atlaszt, e tekintetben furcsa baklövésekre akadunk. Erdély szerintök nem csupán földrajzi fogalom, hanem éppoly önálló, mint Horvátország. Az atlasz szélén van a „politikai felosztás" megjelölése, s ott 1. Magyarország van fölvéve négy kerületével, 2. Erdély, 3. Horvát-Tótország stb. Árvamegyében az egyetlen Turdosin van fölemlítve, s kimarad a megye székvárosa Alsó-Kubin, valamint a jelentőségre nézve második városa : Trsztena A Muraköz főhelye, a régi hires Csáktornya kimarad ; de szomszédságában ott figurái Friedau, vagyis magyarúl Ormosd. Légrádot Zalából kikebelezi s a horvát Körözsvármegyébe teszi át, Dévaványát Jász-Nagy-Kún-Szolnokból Békésbe, Tót-Komlóst Békésből Csongrádba, Uj Aradot Temesből Aradba osztja be. A likkai ezred meg ugyancsak pórúl jár: csak a feje van benne, a többi testrésze kimaradt, bizonyosan aesthetikai tekintetből. Csalódtunk tehát. A szinjátéknak még csak az a célja sem lehet, hogy a politikai felosztást emelje előtérbe. Vasutszálak futnak át a térképen. Hajlandók voltunk azt hinni, hogy a szerző gondja, leginkább a forgalmi viszonyok helyes feltüntetésére központosult. Erre mutatott azon túlbuzgalma, hogy a még csak tervben füstölgő sopron-ebenfurthi vasút is ki van jelölve, azaz olyasmit is beletett művébe, ami még tényleg nem létezik. Ámde, mennyi nincs benne, ami meg rég ki van építve, s át van adva a forgalomnak. A nagy szombat-váguj helyi, tótmegy er-nyitrai, garamberzence-selmecbányai, bánréve-dobsinai, az arad-körözsvölgyi, a temesvár-karansebesi vasutvonalak nincsenek kijelölve, mintha nem is léteznének. A magyar nyugoti vasút benne van ugyan, de nincs köszönet benne: sehol át nem megy a Rába jobb partjára, mindig baloldali marad Sárvártól Grácig. A magyar-gácsországi vasút meg, Sátoralja-Ujhelynél szalad belé a magyar észak-keleti vasútba, pedig a valóságban, tudtunkkal Legenye Mihályinál egyesül azzal. Az osztrák állam-vasútnál közel egymáshoz, Dorozsma, amely tényleg nem állomás, Lange-Cherven urék szerint állomás; Nagy-Kikinda, amely meg állomás, ő szerintök nem állomás. Békés-Gyulának is kijut a tévedésből, amennyiben ez is megfosztatott vasútállomásától. Az alföldi vasút vagy két mérföldnyire megy el tőle északra. — Ugyan mi lehet e tévedés forrása? — Az, uraim, hogy a jámbor szerző Gyulát, Békésmegye fővárosát, összetéveszté Gyulavarsánd aradmegyei oláh-magyar faluval, s annak a helyére tette. Ebbeli várakozásunkban is felsülvén, abban biztunk, hogy mivel egyébként is, napiainkban a földrajz tanításánál nagyobb súlyt inkább a természeti viszonyokra helyeznek : bizonyosan ebben remekel annyira a szerző, hogy indokolttá teszi ezt a négy sort, mely a munka címlapján díszlik: „A vallás- és közoktatási m. kir. Minister 14418. szám alatt Dr. Lange Henrik új iskolai Atlaszát 22 színezett lapon, magyar nyelvre fordítva és a hazai iskolák használatára alkalmazva Dr. Cherven F. tanár által, a népiskolai használható tankönyvek közé felvette.u Hírlapirodalmunk is nyolc-tiz soros kritikákban dicsérve emlegeti e művet, maga a kiadó Rauthmann úr pedig, az atlasz hátlapján biztosít arról, „hogy e művészileg tisztán és csinosan kiállított térképnél alapos pontosságra különös súly lőn fektetve, s hogy anná1