Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1877-08-26 / 34. szám
sokak előtt kedves is indítványuk, de előttem nem. Én ugy vagyok meggyőződve, hogy egyedül az ige tart meg, s annak hirdetése egyedüli fegyverünk az auyagelvüség ellen. Ha ez igy van, akkor örömmel kell üdvözölnünk minden alkalmat, melyben szólhatunk, s az ígónek két élű fegyverével hasogathatunk. Hol vau pedig a hatásra termékenyebb föld, mint a halotti alkalmaknál ? Az élet, a maga sokoldalával itt a halálban kínálkozik textussal. Nem célszerű ennélfogva a hallotti tanítások ellen küzdeni. Nem, mert ez egy vár ismét, a melyből védhetők az isteniség elvei. A mulandóság gondolata összetöri az önelégült kevélyt, a halál előtt nincs hatalom. De hiszen ezt kifejezheti jelezheti egy házi ima is. Alig hiszem. Feltéve, de meg nem engedve, hogy a kettő hatása egy irányú, egyenlő erős, a hely és hely között nagy a külömbsóg. A beszéd, elmondva a zsibongó életű utcán is lehet hatásos, de hogy hatásosabb az arra különösen rendelt helyen, a templomban, és pedig a szónoki beszéd ós ima, az bizonyos, kétségbe nem vonható. Mert áll azaz axióma: mindent a maga idejében és a maga helyén. Tudom erre a feleletet: miért volua erre a célra a templom alkalmasabb az isteni szent természet kebelénél? Hát bizony csak azért, hogy állatok zaja, kocsirobogás, alkalmatlan szél, eső, égető hősóg, hó, jég, a halott szaga stb. stb. elvonják a figyelmet, a hallgatóság nem hallgat, hanem a helyett a szónok szalmát csépel vízben, sárban, és maga is meghűl, de meghűlnek kalaplevéve a hallgatók is. Sok lelkészt vitt el a házi beszéd s ima sírjába. Magam is ismertem eleget. De én meg is fordítanám a dolgot, ós azt mondanám, minden vallási actusnak helye a templom. Punctum. Ha az énekszón kivül óhajt a gyászos fél halotti beszédet, imát, helye a templom. Temetés után harangoznak, a nép hegyül, s a lelkész szószékre lép, imádkozik s prédikál. Mit?! Korántsem azt, a mit egyik vagy másik író kiadott, hanem maga müvét, tehát alkalmit, és hat és nyer, vigasztal ós épít. Én alkalmasabb tért ennél az ige termékenyíti elhintósóre nem ismerek, kivéve tán a főbb ünnepeket. Hogy mit beszéljünk a sok egyforma életű felett? Oh mind külön kis világ az, egyik sem hasonló a másikhoz! De ez fárasztó ott, hol több ily halott van? A buzgónak nem, és ha unja a népes helyet, szívesen cserél vele a kisebb gyülekezet buzgó papja. Hát a ki sem írni uem tud, sem betanulni munkát előbb mint egy hót alatt ? No itt már igazán nincs más vagy menni, vagy olvasni, vagy jajveszékelni. Miket mondók, nem órtém a nagyobb, különösen városi gyülekezetekre, hol csakugyan lehetetlen a halotti tanítás, kivált mikor egy nap 10-12 halott is van temetendő. Itt igenis már helyén van a házi ! beszéd, ós a síri, mert másként nem lehet, de ez esetben olvasni kell azt, mint Rév-Komáromban szoj kás, mind háznál, mind sírnál. De mindezekre azt mondhatja valaki, a miuthogy mondja is: régiség védelme, nem divatos, halotti prédicatió, legatio, supplicatio, vasárnap délutáni pródicatió, hétköznapi harangszó mind elavulandó régiségek, érett gyümölcsök. Lehullanak. Tudom. De nem várom. Mert minden levél hullása e szent fának, győzelme az anyagnak. Majd eljő a polgári anyakönyv, mikor keresztelni is felesleges, eljő a polgári házasság, a mikor j nem esketünk, eljő a polgári halotti anyakönyv, a ! mikor még a polgári temetkezés is következhetik, eljött a vasárnapi munka, a mire egyes helyeken a szolgabíró dobszóval adott engedelmet, mindez eljő tudom, ós eljő vele sok egyéb is, a miről most fogalmunk siucs, de részünk benne ne legyen. Mi ne vágjuk a fát, mely nemes gyümölcsöt terem. Ne legyen részünk benne. Ha jobbat nem állíthatunk a régi alak helyett, azórt mert régi, ne kívánjuk elvetni, ugy is lehull idővel a mi nem tartható magától, de már akkor, kész lesz az uj a hullott levelek védelme alatt. SZEKERES MIHÁLY, ref. lelkész. ISKOLAÜGY. Tanügyi botrány díszkiadásban. Dr. Lange Henrik uj iskolai atlasza huszonkét színezett lapban. Az 56. legújabb átdolgozott kiadása szerint magyar nyelvre fordította s a hazai iskolák használatára alkalmazta Dr. Cherven F. tanár. 2. szám : Magyarország. Budapest, Rautmann Frigyes, 1878. Ara 70 kr.; azon tanitók, kik növendékeik számára magok rendelik meg, lo°lo árleengedésben részesülnek. Nagy örömet szerzett nekünk, ez a finomult ízléssel, rendkívül díszesen kiállított térkép. Azt véltük, hogy e 67*