Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-07-29 / 30. szám

Nyíregyháza-féle kis városokban legtöbb számmal vannak a hétszilvafás kúria féltudákosai, akik a suszter műhelyben úgy fülhegygyei hallván valamit a materializmusról, szemétdombnak nézik a templomot, kigúnyolják a vallást, mint az erkölcsi élet legmagasabb nyilatkozatát. Ugy látszik szerzőnek volt is elég alkalma e szomorú tüneteket tapasztalni. Egyházi beszédeinek csaknem mindenikében ostorozza e divatos uj tudományt, mely a nemesebb és magasztosabb elvek iránt közönyösséget teremt, ki tépi az ember szívébői ama vigasztaló és boldog hitet, melyre a viharos élet sikamlós pályáján biztosan támaszkodhatik. O sem a fanatismus és olcsó babona embere; hite, mely a tudománynyal karöltve halad, át van hatva az emberiség köztestvériségének érzetétől, megbocsát a máskép gondolkozónak is. Épen azért aztán, mert ő a hit nyilvánulását a szeretetben és a jó cselekedetekben keresi, az igazi vallásosság benső hangján int a keresztyéni szeretetre, óv és figyelmeztet az önzéstől, mely legmagasztosabb ideálját egyedül a tárcában találja fel. Minden szavából a hallgatói sorsát szivén viselő gyakorlati lelkészt ismerjük fel, aki a vallás enyhítő balzsamával gyógyítja erkölcsi-társadalmi életünk fájó sebeit Csak egy futópillantást az előttünk fekvő egyházi beszédek egészére, tüstént kiderül a tapintatos tárgyválasztás és a sikerült inventió. Most a szerető atya apostoli tanácsával lép elő az uj év reggelén s hogy a földgyermeke mentve legyen a csalódástól s a netán reá jövő megpróbáltatásokat is keresztyén türelemmel viselje el, ajánlja a hallgatók figyelmébe : „Hogy a jó igyekezetben ne legyenek restek, lélekben buzgók legyenek az Urnák szolgájának, a reménységben örvendezzenek, a háborúságban tűrők legyenek/' (L. Egyhb. I.) Majd óvszereket ajánl a balsors ellenében. S tudva, hogy a reményt, amit vágyaink útiköltségül adtak az élet vándor pályájára, igen sokszor a sors hamis pénznek tekinti és nem fogadja el : a nyugodt lelkiismeretet, vész és viharban edzett jellemet ajánlja uti társunkul. Ha ezek kisérnek akkor a remény zöld lombja sem fog kóróvá fonnyadni. (L. Egyhb. II.) Szerencsés tapintattal, finom érzékkel választja meg tárgyát akkor is, midőn valamely keresztyén gondolat emlékére ülve ünnepet, az ünnepélyesség szólal meg. Itt van p. o. pünkösti egyházi beszéde (L. Egyhb. VII) Míg igen sok predicator elragadtatással beszélne ama mystikus jelenetről, a midőn a hallgatók mindnyájan szentlélekkel telve el Parthusok és médek, Frigiaiak és Kappadotiaiak, Egyiptombeliek és római jövevények stb. kiki saját nyelvén hallja Istennek nagyságos dolgait beszélni; addig szerző az irás magasabb szellemét fürkészve arról beszél, hogy a velünk járó isteni lélek műve ama szent ihletés és láng lelkesedés, mely néha egy elfelejtett, igénytelen ember ajkain, egy egy világra, ezredévekre szóló intézmény alapját vetette meg. Vagy tekintsük p. o. a karácsonyi beszédeket (L. Egyhb. XXVI. XXVII). Mind a kettőben a tiszta észszerűség lámpájával világosítja meg az eseményeket. Nem beszél a Krisztus csodaszerű születéséről, amit egy fényes csillag adott tudtul a pásztoroknak és a napkeleti bölcseknek. Ö a születés emlékünnepén a messiási fogalomnak adja helyes magyarázatát, (XXVI.) találóan jegyezve meg, hogy minden bánatos kebel eseng a maga szabaditójáért s hogy ezt csak azon család körében találják fel, melynek tagjait az igaz vallásos kegyelet és buzgóság lelkesíti. Még akkor is, midőn a Krisztus születésekor történt eseményeket veszi figyelembe (XXVH.) óvatosan kerüli a betűhöz való ragaszkodást s az abban rejlő örök igazságot tartva szeme előtt, arról emélkedik, hogy miként fogadják a Krisztus születését az ő tudományának eszméit a mai kor tudósai; a pásztorok vagy is a tiszta sziv emberei és a Herodesei. Közönséges alkalomra irt beszédei is legtöbbnyire általános érdekűek. Meglátszik rajtok a gyakorlati tapasztalat s a tiszta vallásos érzelem meleg nyilatkozata. Jól tudja hogy az ima a legfelségesebb a léleknek, amely sziv-nyugodalmat és enyhülést ad a bánatos kebelnek, tudja azt is, hogy az uri ima az, mely örök élettel bír minden más imák felett, amit az utolsó pór épenoly buzgósággal mondhat el, mint a paloták bíboros lakója, ugyanazért hosszasan részletezi, minden izében megvilágítja azt, (L. Egyhb. XIII. XIV. XV. XVI. XVII.) hogy megértse igazságát, felfogva nagyszerűségét az egyszerű ember is aki gagyorgó gyermekét legelőször is az uri imával tanítja imádkozni. Meglátja a hitetlenség és a tudatlanság gyermekét, (L. Egyhb XVIII.) aki a világ események rendében, a teremtés titkos utaiban nem tudja felfedezni azt a végtelen erőt, világszellemet akit mi, istennek nevezünk, megmagyarázza azért a hitetlennek, hogy „bárminő haladást tett is a természettudomány, mégis a véges emberi elme, midőn a természet titkos törvényeit fürkészi végre egy átléphetetlen határhoz ér, s nincs mást mit tennie, mint megnyugodni ama tudat felől, hogy létezik egy okfő, a ki mindeneket bölcsen és célszerűen igazgat." Majd az evangelium gonosz munkásait szemléli meg, (1. Egyhb. XIX, XX,) a kik megverik és megkövezik az Isten szolgáit, midőn azok a szőlő gyümölcséből az Úrnak is akarnak juttatni ; s e példázatban a jó ügynek, az igazság önzetlen bajnokának sorsát is-i meri fel. Itt a ker. János gyilkosát Heródest mutatja fel, (1. Egyhb. XXI,) hogy mintegy tükörben lássa a bűn gyermeke önsorsát, a lelkiismeret szülte fájó kínokat. Amott a kegyes Mikeás próféta lebeg szeme előtt (1. Egyhb. XXII) s az ő utasítása szerint három dolgot kiván a keresztyén embertől ha helyesen akarja imádni Istené'. Azt t i. hogy »cselekedje az igazságot, szeresse az irgalmasságot és alázatos szívű legyen." Aztán a krisztusi szelídségre int a méltatlan bántalmak között (1. Egyhb. XXIII,) vagy mint farsangi alkalommal a nőnek az eszteri szerénységet ajánlja, (1. Egyhb. XXIX,) mert hiszen ez a nőnek egyik legszebb éke. És igy tovább... Általában egyházi beszédeinek tárgya szorosan a valláserkölcsi élettel áll összeköttetésben s igazán „a szívnek teljességéből szól a száj." Nem a hittételek sötét mélységein, vagy a philosophia szédito magaslatain bolyong, hanem a mindennapi élet, az emberi lélek fogyatkozásati