Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-07-15 / 28. szám

luk is liit, isteni tisztelet, bár még miveltségi állásukkal párhuzamban a durva babona szövevényébe burkoltan. Közelebb Bleck is saját tapasztalataira hivatkozva — Bücbner s Oppermann állításával ellenkezőleg — azt "'ja* h

ogy: „a népek, melyeknél az ősök imádására még mint uralkodóra akadunk ... a kaffer és szerecsen törzsök a forró Afrikában s ausztráliai rokonaik Uj Zeelandon és a Sandwich szigeteken."6

Tévesen hivatkozik Büchner a chinaiakra s a japánokra is, mint olyanokra, melyek a vallást nem ismerik. A legújabb hitelt érdemlő tudósítások is igazolják azon állítást, hogy igenis van ezeknél is vallás, isteni tisztelet csakhogy más alakban nyilatkozik, mint a ker. népeknél. A „vallás .. . több mint üres ábránd, mely balgák agyában támad, nem emberi ravaszság találmánya, sem valami titokzatos ismeretlen hatalmaktól való félelem szüleménye, sem nem a gyermekkorban élő népek képzelődése."7 A vallás szükségességének érzete az embernek lelkében gyökeredzik, hol gondolkozni tudó ember van, meg kell lenni a vallás alapvonásának is; legalább : „még eddig egy nép sem találtatott, bár még oly alant álljon is, melynél teljesen hiányoznék."8

Sőt Bücbner és Schoppenhauer ellenében, kik azt állítják, hogy a monotheismus csak épen a zsidónép vallásnézetének terméke, Fergusson igen alapos tanulmányozások nyomán azon eredményre jut, hogy eredetileg az emberiség egy Isten hivő volt s a polytheismus, csak elfajult alakja a monotheismusnak. E véleményt támogatja a legrégibb vallási nézetek elemzése. Az ujabb, felfedezések folytán p. u. bizonyossá lett már, hogy a régi egyptomiak babonái alatt ott rejtőzött a hit egy világ igazgató szellemben, mint az emberiség megitélojében. Továbbá Fergusson s mások figyelemre méltó okokkal bizonyítják, hogy az ős árja törzsek vallása, nevezetesen emelkedettebb volt az ind brahmanismusnál és a görög polytheismusnál, melyek belőle származtak. Valósággal tiszta mouotheisticus ihlet lengi át a Védákat; s Agni, Sarna, Indra, Varuna nem mások az ős árja dalnokok előtt, mint különböző nyilatkozatai ugyanazon egy elvnek, s ezen egy uralkodó szellem, az Isten, lényegében megközelíthetlen név és korlátok nélkül, atyja minden létezőnek, a földnek, az égnek, az isteneknek s az embereknek. * * * Nézzük még röviden, hogy ha a vallást s vele az idealismust végkép elfojthatná a inaterialismus, mi következhetnék ezek sírja felett a megrabolt emberiségre ? A materialismus uralomra jutva okvetlen maga után vonná a társadalmi rendnek teljes szétdúlását. A mateiúalismus szerint, a mint már említettük, csak anyag van a hozzá tapadó vak erővel. Az emberi szellem az anyagcsere eredménye, a gondolat agyvelő váladék vagy 6 A nyelv eredetéről nd. tt. Bleck. Ford. Dr. Mayr Aur. 23, 1. 7 Dr. Dillmann. Kectori székfoglaló beszéd. 1875. okt. 16. 8 Ugyanott. a legjobb esetben anyagrészek mechanicus működésének folyománya. Földünk továbbá egy a napból esetleg kivált gőzgolyó, mely lassanként tömörült meg. Rajta az élet támadása az atomok szerencsés találkozásának eredménye s ezen kezdetleges élet, kedvező viszonyok véletlen összejövése folytán tovább fejlődve az emberben culminál, ki szinte folytatja a létért való harcot. A föld kihűlése azonban egyre nagyobb mérvű, majd teljessé lesz, a mikor is megszűnik rajta az élet, s ezzel vége a játéknak. Az emberiség teremtése, küzedeline, törekvése nincs semmi magasb céllal összeköttetésben. A föld kihűltével az ő élete, sőt még emléke is megsemmisül örökre. Ezen világnézet szükségképen kizárja az élet ideális felfogását, s hatása minden irányban csak romboló lehet az egyének kedélyvilágái családi életre s ezek folytán a társadalmi rendre; közelebb az egyénben vagy életiszonyt teremt vagy az élvvágyat neveli uralkodó szenvedélylyé. Az első eset beáll ugy, hogy megragadja a kebelt az enyészet előérzete, s nyomása alatt az élet céltalan sivár küzdelemmé törpül. Miután ki nem kerülhető ama hatalmas ellenség, a végenyészet, mintegy megbűvölten fenyegető közelgésétől a lélek oda vágy annak karjaiba. Átoknak tekinti az életet, sikertelen erőlködések láncolatát, melytől egyedüli megváltó a halál. Ez a pessimismus, megölő férge a fejlődésnek. E szerint miért törekednék az egyén a közüdv előmozdításán, mikor az élet csak egy vak sors szeszélyes játéka s a boldogság csak az öntudatlan enyészet karjain lelhető ? Miért gyakoroljon részvétet, irgalmat ? Miért áldozna a szenvedők megmentésére? Hisz a halál útját keresni szinte a legméltóbb feladat, a mire vállalkozliatik a józan ész, valakiben résztvevő kézzel ápolni a megtámadott életet annyi mint oktalanul késleltetni annak üdvözülését. Másrészről azon tudat, hogy az emberiség szellemi élete pusztán a vaksors szüleménye, melyre a jövőben csak a végmegsemmisülés vár, visszaveri a gondolkodó embert a jövőben elérhető célok keresésétől s oda utalja önérdekének kizárólagos szolgálatára. Az egyén lesújtónak találja a jövő gondolatát s azért égő vágygyal törekszik kizsákmányolni a jelent. A végmegsemmisülés tudata feloldja a számadás terhe alól. A világi törvényen kivül nem felelős senkinek ; a hol a büntetést kikerülheti, válogatás nélkül fogadja az eszközöket vágyainak kielégítésére, Isten, öröklét, igazság, tökéletesség, mind gyáva agyrém mi végűi szerte foszlott : s mindez őt nem emeli nem korlátolhatja többé. A közüdvért nem lelkesül, hisz az emberiség a megsemmisülés felé közéig 5 a harc pedig legyőzhetlen ellenség ellen, kelthet kétségbeesést, de lelkesedést soha. A sötét jövő gondolata elől a gyönyör karjai közt keres menekvést; szép élvezetdús jelen, ez vágyainak ne továbbja ; vezérelve: egyél, igyál, mulass, a halál után nincsen semmi üdv. (Vége következik.) G-YURÁTZ FERENC.