Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-07-15 / 28. szám

Huszadik évfolyam. / 3N. swj. Budapest, 1877. julius 15. PROTESTÁ1TS ' S ISKOLAI LAP. Szerkesztő- és KIADÓ-HIVATAL: VIII. ker. Mária-utca 10. sz. 1. em. Előfizetési d.ij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 ft. 50 kr., egész évre 9 írt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri 5 kr., egyszeriért 7 kr sorja. külön 30 kr. beiktatásnál — Bélyegdij If* Teljes számú példányokkal mindég szolgálhatunk. Azon t. előfizetők, kiknek előfízetésök a mult hó végével lejárt, annak megújítására felkéretnek. A tanárválasztásokról a protestáns iskolákban. A „Prot. Egyh. és Isk. Figyelmező" legközelebbi füzetében a mi tanárválasztási rendszerünkről egy cikk jelent meg, mely sokkal figyelemre méltóbb, semhogy egyszerűen napirendre lehetne térnünk felette, sőt ellenkezőleg, a protestáns tanügy jövendő felvirágzása érdekében kötelessége minden protestáns embernek s első sorban maguknak a tanároknak komolyan fontolóra venni az emiitett cikkben megpendített választási reformot és azon lenni, hogy ha nem is épen a névtelen cikkiró által ajánlott, de valami javítás mindenesetre történjék jelenlegi tanárválasztási rendszerünkön. A „Figyelmező" cikke — igen tapintatosan — csak a régen múltból hoz fel néhány példát választási rendszerünk helytelenségének illustrálására. Felemlíti például, hogy Debrecenben a középszerű Kallós Mózes hogy ütötte ki a nyeregből a kitűnő képzettségű s teljesen qualificált Vecsey Józsefet, diadalát az előbbi egyes egyedül annak köszönhetvén, hogy Budai Ézsaiásnak káplánja volt s mint ilyen érdemeket szerzett magának püspöki főnöke kamrája, pincéje ós háztartása körül. Ez az eset a régi patriarchalis időkben esett meg, amikor még a tanári kellékek iránt az emberekben annyira nem volt meg az érzék, hogy — teszem fel — a Kallós ellenében megbukott Yecseynek vigasztalásúl megígérhették, miszerint a legelső tanári nyílás — tehát akármelyik tanszéken! — az övé lesz. És aztán azon időben a qualificált emberek száma is sokkal csekélyebb volt, semhogy válogatni lehetett volna bennök s mint sine qua non-t, az oklevelet megkövetelhették volna a professortól. Meglehet, ezek boldogabb állapotok voltak; ínég talán azt is megengedem, liogy a régi, oklevéllel nem képesített tanárok közt, akadtak, a kik fényesebb eredmény nyel működtek, mint mi ujabb nemzedék, kiknek tanárkodási képességét csak oklevél bizonyítja, de akik ebbeli képességünket édes anyánk tejével nem szivtuk magunkba. Azonban ma már a fogalmak akként változtak, hogy az embereknek még is több bizalmuk van a diplomába, mint az anyatejbe, megkívánják ennélfogva a professortól épen úgy, mint az ügyvédtől vagy a mérnöktől, hogy okmányilag is igazolja képességét azon állomásnak betöltésére, melyre magát alkalmaztatni óhajtja. Én a magam részéről — megvallom őszintén— a fogalmak ilyetén megváltozásában a haladásnak nélkülözbetlen előfeltételét látom s annál inkább megkell ütköznöm a protestáns iskolákban divó tanárválasztási rendszer fölött. Mi nálunk — tökéletesen igaza van a „Figyelmező" névtelen cikkírójának — nem azt keresik, hogy a tanárjelölt letette-e már a szükséges vizsgákat? megszerezte-e már a képesitvényt; hanem megválasztását azzal indokolják, hogy városunk szülöttje, főiskolánk növendéke s mint ilyen mindig eminens volt, még séniorságot is viselt, valamelyik kurátor uri házánál igen kedves nevelő volt, az n —i ekklézsiában negyedik esztendőre is megmarasztották rektornak, nem akarták elbocsájtani, s — amit a „ Figyelmező" 66