Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-01-21 / 3. szám

Szerzőnk nem mulasztja el a nőképző egylet tisztelt hölgyeit figyelmeztetni arra a roppant felelősségre, melyet nemcsak a jelenért, hanem a jövőért is magukra vállaltak az ügy érdekében tett szeretetre méltó izgatásaikkal, buzgalmukkal és kísérleteikkel; mert hazai felsőbb nőképzésünk jellemének alapjait most, az első szervezésben rakják le, s az, a kezdeményező mozgalomban nyert jellemet és irányt sokáig megfogja tartani. Figyelemre méltó nyilatkozat Meg kell gondolnunk, hogy hazai noképzésünk irányától s jellemétől függ annak nem csak sikeres terjedése s növekedése, hanem az is, hogy mennyiben válik mind a nővilágra, mind a nemzetre s egész társadalmi életére valóban üdvös, vagy épen káros hatásúvá. Nem lehet tehát eléggé ajánlani, hogy az örvendetesen emelkedő mozgalom kezdetén, minél többen gondolkozzunk arról, hogy hazánkban ez idő szerint mi legyen a nőképzés feladata, s mi módon, minő intézetek rltal működjünk e feladat megoldására ? Ha szemügyre vesszük, hogy szerzőnk értekezése tárgyának megnevezésénél következetesen nőképzést ír nőtanitás vagy nőnevelés helyett, ebben kifejezve látjuk, hogy fejtegetéseiben a nő egész lényének kiképzését, értelmi és erkölcsi tevékenységének, valamint érzületének összhangzatos kifejtését és kiművelését óhajtja. A mostani paedagogusok szerint a nevelés által az ifjúságot erkölcsi szabadságra vagyis szabad önelhatározásából származó öntevékenységre kell segíteni, és a növendéket bizonyos koráig képesíteni az önnevelésre, azaz emberi végcéljának tudatos önmunkásságával teljesítésére. A nevelés e fö adatának elérésére eszközül használják az ápolást,, szoktatást, fegyelmet és tanítást. Az erkölcsi, s átalában a szellemi élet kiképzését hangsúlyozó ezen meghatározásokhoz, hogy az erkölcsi képzés egy oldalúságából kibontakozzanak, hozzájárul még a testi nevelés. « Régenten a testi erők kiképzésére nem sokat adtak? vagy néha épen a test gyengítésével, s ez által való finomításával vélték az embert civilizálni, tökéletesebb lénynyé emelhetni. De különösen a Rousseau féle visszahatás óta, a mióta tudjuk, hogy testünk minél gyöngébb, annál inkább zsarnokoskodik fölöttünk, minél erősebb, annál könnyebben fékezhetjük, minél kevésbé képes az elsatnyult test az érzéki szenvedélyeket legyőzni, annál inkább lázonganak benne : azóta lassan-lassan haladunk e téren is, s ma már nincs oly józan nevelő, ki kétségbe vonná a testi képzés üdvös és szükséges voltát mindakét nembelieknél. E fajta józan elvek szerint formulázza M. A. a nevelés feladatát, mely szerinte az egyént egész lényegében emberi hivatásának megfelelővé kiképezni mint testi, úgy szellemi erőit s tehetségeit egyenletesen, összhangzóan fejleszteni, mindig arra munkálva, hogy lehetőleg ép, egészséges testben képződjék ki oly tiszta érzület, oly erős értelmiség, oly szilárd akarat és jellem, melylyel a felnőtt egyén önállósága biztosíttatik, jóra irányzott erkölcsi szabad cselekvékenysége megszokásává, mintegy második természetévé lesz, és a melynél fogva feladatát önmunkásság és szünetlen törekvés által az életben betölteni kész is, meg képes is lesz. Ekként fogva fel a nevelés célját, különösen figyelembe veendő az, hogy a kivitelnél a legfőbb cél, maga a nevelendő egyén, és nem valami más, egyébként bármily fontos közérdek. Az embert nem szabad az állami és társadalmi érdekeknek csupán eszközévé törpiteni, mert minden egyén öacél. Innen van, ho§y helytelen sot vétkes eljárás volna a növendékben egyedül csak azokat a tulajdonokat s tehetségeket fejlesztenünk, melyeket a célzott közérdekek előmozdítására szükségeseknek vélünk, míg a többi képességeket parlagon hagyjuk sőt elnyomjuk, csak azért, hogy az államnak alkalmas tanítókat, hivatalnokokat, mérnököket, vagy a nőknél jó gazdaszszonyokat, művésznőket s t eff. neveljünk. Mindezekhez járul még az ujabb paedagogiában kifejezett azon nézet, hogy a nevelésnek nem mindenkire egyformán megállapítottnak kell lennie, hanem a növendék egyéniségéhez mérten, lehetőleg módosulnia kell. S ezzel elérkeztünk a nőnevelésben kiváló gondozásra érdemes női egyéniséghez. Általánosan el van ismerve, hogy a női egyéniség szellemi tulajdonai mind mérvöket, mind minőségöket illetőleg lényegesen elütök a férfiúi egyéniségtől; következőleg el kell fogadnunk, hogy a nők részére a férfiakétól különböző kiképzési módozat szükséges vagy legalább is célszerű. A két nem között a mindennapi életben azt a külömbségot szokták tenni, hogy a férfiak, testileg és szellemileg az erősebb, a nők a gyöngéb nemhez tartoznak. De a két nemnek átalánosságban erősebb és gyöngébbre osztása, valamint e megkülönböztetés alapja, téves. Hogy a nők sok mindenben gyöngébbek a férfiaknál, jó részt eddigi neveltetésüknek s életmódjuknak tulaj donitható ; annak a neveltetésnek, melyben fő dolog volt a pukkerli és főszemély a madame, ki a nyelv előleges megismertetése nélkül francia versek betanításával butította a leányokat, annak az életmódnak, melyet a férfinem szabott ki a nőknek, midőn a maga kezében monopolizálta a java munkákat, meghagyva a nők számára mindazt a dolgot, ami egészségpusztitó és rosszul fizettetik, meghagyva az örökös üléssel járó kötés- varrás- liimzést, melynek meggörnyedés, kora hervadás, vagy a legjobb esetben ecetes kedély a következése. Teljesen indokolt Mill Stuart azon állítása, hogy a nőknek tán agyveleje is nagyobb volna, ha komoly szellemi munkával ugyanannyit kellett volna foglalkozniok, a mennyit a férfiaknak. Különben is, a szellemi erő mérvét az agyvelőnek nem súlya vagy kiterjedése, hanem minősége mutatja; már pedig a női agy tekervényei sokkal finomabbak mint a férfiaké, s igy föltehető, hogy minőségük is emelkedhetik ezekével egyenlő fokra. Szerzőnk legfőbb érve a gyöngébb és erősebb nem megkülömböztetése ellen, az az egyszerű igazság, hogy az erő igen viszonylagos értékű. Az erőt a gyakorlat fejti ki. -Ehhez képest, vannak 6