Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1877-01-21 / 3. szám
Elvadult korokban egyedül a nok voltak a szelídebb érzelmek táplálói, s mint a frankok közé Clotild, az oroszok közé Olga, hozzánk Adelhaid vagy Sarolta hozta be a keresztyénség első magvait. A hitjavitás nagy szellemi forradalmában mennyit tettek az eszme érdekében, mutatja Lorántffy Zsuzsánna, Bethlen Kata példája. A vallásos és kegyes alapitványok felerészben a nők műve. A XVIII. században legelsőbb ők fordultak részvéttel a fejlődő magyar irodalom mívelői felé, és ezzel sokat tettek a nemzetiség megmentésére. Mindez oda mutat, hogy a nők nemük egyenjogúságát s egyenlő képességét a férfiakéval, kétségtelenné tették; a női befolyásról történeteink is eleget beszélnek, de tán még többet hallgatnak azokról, kik őrangyali szerepükben a nagy férfiak tetteire szerényen , de kitartólag gyakoroltak hatást. Csodálandó-e, hogy asszonyainktól várjuk, hogy a magyar nemzeti eszme legszívósabb ápolói lesznek, tőlük, hogy a kor vezéreszméjét megértve, a család körében árkászai legyenek a humanismusnak s a nemzetiség ideáljának ? Nem a legtermészetesebb-e, hegy fennmaradásunk legerősebb biztositékát abban látjuk, hogy hazánk bármely nemzetiségű fia és leánya, közös nemzeti érzület és gondolkodás, közös hazai szellem, közös nemzeti műveltség által tartassék együvé. Mind ennek a családéletben kell gyökereznie, a családéletnek kell a nemzeti műveltség és közszellemtől áthatottnak lenni. Már pedig a család házi szellemét és belső házi nyelvét rendesen a nő határozza meg. Példával világosítjuk fel a nők hatását a nemzetiségre. Jól ecseteli e befolyást Petrichevich Horváth, szembeállítva a korabeli elnemzetleniedett Magyarországot Erdélylyel. Ha e méltán imádható bálványkái nemünknek — mondja Horváth — mint születés, meg vagyon, úgy nevelés, eszmék, irány és tetteik által is magyarok lennének, Istenem ! mi nem válnék Hunniából, ha gyönyörű hölgyei nemzetiesülni vágynának? Mellyik magyar főnök ne teendné minden egyéb fölébe hazája nyelvét, ha ily bájos ajkak bűvölnék magyarrá a magyart ? Avagy nem tökéletesen tőletek függ e az édes Emiliám ? Van-e nálunk Erdélyben (ide nem érti a szászokat), csak három férfi, ki magyarul jobban ne tudna mint németül, vagy épen latinál ? Sőt van-e egy, ki szívesben ne társalkodnék magyar, semmint más nyelven ?Amiértet könnyű kitalálni. Mert nőink magyarok. *) Ilyenféle tapasztalások teszik arany igazsággá M. A. azon állítását, „hogy a ki a nőnövelést kezében tartja, az a jövő nemzedék érzületét tartja kezében." Úgy véljük ez az ok egymagában véve is elegendő arra, hogy a magyar állam minél gyorsabban intézkedjék a leendő családanyáknak magyar szellemben, magyar műveltségben való kiképeztetéséről. *) Petrichevich Horváth Lázár: Kaleidoskop vagy: Levelek Emiliához. Élet irodalom és művészet körében. Budán, IX 1842. II. rész, 16. 1. Qui habét tempus, habét vitám, ragadjuk meg az időt fönnmaradásunk érdekében, mert e téren a megálla podásra vagy késlekedésre nem érünk rá. Ha megtekintjük a magyar nőket a maguk valóságában, másfelől ha elgondoljuk azokat a roppant feladatokat, mik reájok várnak, okvetlen be kell látnunk, hogy a magyar nők e feladatuknak, mostani képzettségi fokuk mellett megfelelni semmiesetre sem tudnak, hogy nem emelkedtek arra a miveltségi állásra, mely ily feladatok betöltésére okvetlen szükséges. Nem ők maguk az okai, hogy hiányos képzésük folytán olyanokká váltak, mint a díszalbumok, melyeknek legjava része — külsejük ; hogy elmondhatják magukról, amit 25 éve egy orosz nő irt magáról s a pétervári nőkről: nous sommes élevées pour plaire. **) Hazánkban — mondja Molnár A., — a nőknek a család körén kívül való képzésére, az utolsó évtizedekig, alig egypár zárdát leszámítva, nem is léteztek nevelő s tanító intézetek; M. A. tudomása szerint az utolsó 3 évtizedben jöttek létre magán nőnöveldék Pesten, s az országnak még egy pár városában. E tekintetben M. A. hibásan van értesülve. Már az 1790-ki magyar és német lapokban hirdetve van a pozsonyi nőnövelde, s azután is elszórva, itt ott találkozunk velők, pl. a pesti, kolozsvári, temesvári és nagyszebeni nőtanintézetekkel. Csakhogy milyen állapotban voltak ez intézetek! Takács Éva a Tudományos gyűjtemény 1825-ki évfolyamában a nők szellemi munkajogosultsága mellett levél alak ulag irt egy barátnéjához melyben a többek közt így emlékezik a hazai nőiskolák ról: „Az egész hazában csak egy olyan leány-oskolával se dicsekedhetünk, ahol leányaink egy becsületes levélírást, vagy egy házi számadó-könyv vitelét, vagy a háznál szükséges számvetést megtanulhassák; annyival inkább egy 18 mérföldnyire terjedő geograpbiát, vagy húsz esztendeig felmenő históriát, csak a házi rendtartásra szükséges philosophiát, csak a babonáskodástól megmentő physicát, egy házi kert elrendelésére, vagy egy sütő-kemence építésére szükséges mathesist megtanuljanak; anynyival inkább magok, házok népe és felebarátjaik iránt való kötelességeikről fundamentomos tanítás nemünk számára az egész hazában nincs." Népiskoláink is ez időben oly silány állapotban voltak, hogy a műveltebb körök leányaiknak még elemi oktatását sem bizhatták reájok, hanem inkább a házhoz szereztek külföldi gouvemanteokat, s bonneokat, vagy pedig leányaikat bécsi, gráci, s egyébb külföldi és hazai német intézetekbe vitték, melyek nevelésmódját fönnebb Takács Éva csipős espritvel isme rtette. A szegényebb családok nősarjai pedig gondozatlan nőttek fel, mint a mezei virág, s rendeltetésűk is az volt, hogy kinyíljanak s leszekittassanak. Már a 40-es években a megszaporodott magán nőnöveldék saisona következett; ide vitték tömegesen a módosabb szülék leánygyermekeiket. **) Memoires d' une ideáliste p. 80.