Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-06-24 / 25. szám

a materiálisták azt állítják, hogy tulajdonkép nem maga az anyag teremté meg itt az életet, hanem az általa működő erő, egy őstörvény, akkor már tulmentek az anyag határán, s elismerték a teremtő erőt. Szóval, ha egyedül materiális alapon, pusztán az anyagrészek esetleges találkozásából akarjuk megfejteni az élet támadását, lehetetlen elkerülni a legélesb ellenmondásokat, s mig egyfelől a csudát visszautasítjuk, másfelől még százszorta nagyobb csudával állunk ismét szemben. Felfakadván az életcsira, a tovább fejlődés a materialisták szerint az öröklés, alkalmazkodás törvényének hatása alatt történt egy hosszú folyamatban, melyet legtalálóbban e név jellemez „harc a létért." Büchner értelmében, e fejlődés a természet kibontakozása, melylyel a hal hüllővé, ebből madárrá stb. változik. Darwin iskolája sokféle okokkal igen ügyesen tudja támogatni ezen elméletnek valószínűségét, mindemellett bizonyítékaival még távolról sem helyezte oly szilárd alapra a leszármazás tanát, hogy a teremtő s rendező észt mellőzve, kétely nélkül elfogadhatnák állításait minden pontban. A darwinismus szerint : az első tény élettelen tojás fejérnyi részek előállása volt, az individuális különbözés ezek közt lassankint lokális különbségeket is támasztott. Passiv vándorlás közben a vizbol felmerült ezen félig folyókás részek egymással összekeveredtek, egymást áthatották, s igy támadt a tojásfehérnye-anyagok ama keveréke, a mi most is minden állat- s növénytest élő állományát képezi, a protoplasma (ős képződési anyag). Elete azaz képessége érezni, mozogni, táplálkozni épen abban áll, hogy vegyileg különböző állományok keveréke, ebből magyarázhatók ki delejes sajátságai is. Az igy nyert mozgékonyság egyik oka annak, hogy ezen protoplasma, a helyett hogy nagy tömeget képezett volna, igen kicsiny cseppekre oszlott fel, Igy támadtak a még most vizeinkben élő legegyszerűbb teremtmények, melyek közül a legismeretesebbeket az állattan amőbeknek nevezi. A legközelebbi fejlődési fokot az amőb-féle lényeknek a tulaj donképi sejtekké alakulása képezi. Ezen sejtek kétfélék voltak : némelyek meztelenek, s azért mozgók, ezek az állati sejtek (infusoriák,) mások becsukódtak s igy mozdulatlanok lettek, ez utóbbiak, az úgynevezett egysejtű algák valának a növények családfájának gyökei.* Igy az elsó élő lények a legegyszerűbb organismussal birok, ázalag-féle állatok voltak, melyeknek testüket csak egy protoplasma, vagyis egy sejt képezé. Ezek igen elszaporodván, a létért folyó harcban az eledelért küzdeni voltak kénytelenek. A hol egyenként nem boldogultak, a társulati szövetkezésben kerestek biztosítást. Mindenik sejt ugyanis bírván azon tehetséggel, hogy két, s aztán négy külön álló részre oszolhatott, ezen részek, most már önálló sejtek, egymásba tapadtak, s igy megveték alapját sok sej tű növény és állati testnek, melyet az önfenntartás céljából alakult részvény-társulatnak * Die Darwinscho Theorie. Dr. Jaeger. Stuttgart 14. 1. is nevezhetnénk. Majd a létért való harc folyamában e sejtek, hogy fenntarthassák magukat, elfogadták a munka felosztás elvét. Némely sejtek összeálltak, hogy fegyvert képezzenek az ellenség ellen, más sejtcsoportulatok azon célra sorakoztak, hogy védelmi szervül szolgáljanak. Igy tökéletesbült a sejtek társulata az organismus, a külviszonyok behatása alatt, ezer és ezerféle irányban.** Az elfogulatlan vizsgálat előtt ezen elméletnek minden pontja csak egy-egy hypothesis, melyet teljesen meggyőzőleg még eddig nem bizonyított be senki, igazságát legbuzgóbb pártolói is nem t u d j á k, hanem hiszik. Ha az öntudatos rendező hatalom eszméjét elvetjük, a leszármazás elméletének mindenik állításánál vak esetet kell felvennünk, mely mellett a rendszeres fejlődést csak erőszakolva lehet tovább vinni. A darwinisták a materiálismus álláspontján nem képesek kimutatni világosan, mik ép fejlődhetett egy közös törzsről a növények s állatok országa, mikép bontakozhattak ki a legalsó fokú állatból a természeti kiválás nyomán a létező nemek s fajok, a halak, hüllők, madarak, emlősökön át fel egészen az emberig. A darwinismus hivei közül többen beismervén a fajok keletkezésénél felmerülő nehézséget, ugy akarták ezt legyőzni, hogy felvették a heterogen nemzést, mely szerint néha egyes állatok maguktól különböző sarjat szültek, s ez uj fajt alapított. Az öröklés törvényének alapján azonban az álla tok, mindég csak magukhoz hasonlókat nemzhetnek. A szülőjétől lényeges sajátságra eltérő sarj korcsszülött, s a tapasztalás szerint nem életképes, elvesz rendesen, még mielőtt uj fajnak szolgálhatott volna kiindulási pontul. Azon állítással szemben pedig, hogy az alkalmazkodás a változott természeti viszonyokhoz idézte elő a kiválást, vagyis uj fajok keletkezését, felmerül azon ellenvetés, hogy e szerint, hol a külviszonyok nem változtak, uj fajok nem is állhattak elő. A növény- s állatfajok nagy sokaságát ezen elmélet alapján is mindenesetre csak erőszakolva lehet egy közös életcsirából leszármaztatni. Annyit a materiálistáknak is be kell ismerniök, hogy az öröklés törvénye, vagyis az alkalmazkodás az elődökhöz, a mennyiben érvényben áll, — kizárja az alkalmazkodást a külviszonyokhoz — és viszont. E két irányú alkalmazkodás okvetlen feltételez maga felett, mint egységet egy teremtő s rendező észt. A materiálisták azt erősítik, hogy a létért való harcban, mi szükségkép maga után vonta az alkalmazkodást a külviszonyokhoz, s az önfenntartási szervek tovább fejlesztését — mindig az erőssebb faj jut uralomra, s leszorítja az élet szinteréről a tökéletlenebbet. Ha ez áll, ugy e harc eredménye egyedül az lehetne, hogy csak egyenlő tökéletességű állatok élhetnének, az alsóbb fokúaknak mind ki kellett volna már veszniök. Ha pedig azon feltevést fogadjuk el, hogy mindnyájan egyképen felvannak ruházva az önfenntartás kellő tényezőivel, ugy ** U. o. 73. 1.