Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-01-21 / 3. szám

bizonyos (tökéletesnek csak Istent képzelhetjük), ugyanazért egyik vagy másik részről ejtethetik oly hiba, mely itt és amott vallásos közönyt idézhet elő, ez okból mutassuk itt ki először is tehetségünk szerint: Mennyiben idézhet elő egyházában vallástól való elhidegülést egy pap és mi által ? Igaz az, hogy egy papnak erkölcsi példányképnek kellene lenni egyházában! Önként értetik tehát, hogy oly viselet, cselekedet, elejtett szó, vagy beszéd, mely a hittel, erkölcsiséggel ellenkezik, s ez a köznépnek tudomására jut, rosszul hat a vallásosságra ! Szóval ki kell mondanom bátran, habozás nélkül, hogy több helyen a nép azért mutatja magát hidegnek a vallás iránt, azért hagyja üresen a templomot, mert papját másként látja élni, mint hallja beszólni! Talán a templomi szószéken a mértékletességről beszélőt a templomon kívül mértékletlenkedni, dobzódni; a takarékosságról predikálót családja körében luxust űzni ;a tiszta erkölcsiséget hirdetőt, magán életében erkölcstelenségbe sülyedni látja ; ha és ahol igy van: bizonyos következmény a vallásos buzgóság hanyatlása ; bizonyos az, hogy a rosz példaadás megöli még csirájában azokat a magvakat, melyeket a lelkész a szószékből hint el; a nép a rosz példán először megbotránkozik, azután rövid gondolkodás után azon következtetésre jut, hogy papja ámitó, s miért alkalmazkodnék ő a hirdetett erkölcsi elvekhez, miket az ő papja prédikál ugyan, de maga se hisz? Oly igazság ez, melyre számtalan példát hozhatnék fel az életből, de azt hiszem, hogy ezt tennem ezúttal felesleges á

) Emlékezem rá, hogy a pap öltözete is fel volt hozva, a papi tekintély, tehát a vallásos élet csökkenése okául („vitorla vászon kitli" stb. „Boross") azonban én ezt nem hiszem, az okot, mely ily esetben határozó befolyást gyakorol, igénytelen felfogásom szerint mindig mélyebben : belől kell keresnünk. Szóval ne legyünk magunk iránt túlirgalmasak, mérlegeljük saját erkölcsi dolgunkat is, és mondjuk ki, hogy sok helyen, hol vallástól való idegenkedés mutatkozik az ok nem ritkán a papban is keresendő. LUKÁCS ÖDÖN. [Vége következik ] 4) A felolvasás alkalmával el voltak mondva ide vágó adataim, itt azonban feleslegesnek tartom azokat leirni, mivel ilyeket különböző alakokban mindenütt nyújt az élet. L. Ö. ' ISKOLAÜGY. Nöképzésünk és Molnár Aladár. A nőképzés hazánkban és a budapesti állami felsőbb leányiskola. Irta Molnár Aladár. Bp. * Tettey Nándor és társa, 1877 8-r. XII+183 l. A:

kotinányos szabadságunk visszaállítása óta, hazánk társadalma alapjában rendült meg s a közdolgoknak ujdonat-uj rendje állott elő, Az ódon formák összedőltek s romjaikon ujak keletkeztek, melyeknek hatása hol javítva, hol rontva, de következetesen foly. Ehhez képest a társadalom alkotó elemeinek egymáshoz és az egészhez való viszonyai is, szükségkép átalakultak. A hajdani hazafiúi és erkölcsi kötelességektől egészen különböző uj társadalmi és törvényes feladatok s szabályok támadtak, melyeket a nemzet jó részének ismerni, tudni és teljesiteni kell, ha nem akarjuk tudatlanságunk és indolentiánk által sirba vinni a közérdekeket. A viszonyok nyomása győz meg bennünket arról, hogy egyedül a jóakarat nem mentheti meg nemzetünket. Korunk fokozott igényei mindenkire uj kötelességeket róvnak, mindenkitől kettős munkásságot, versenyzési készséget és képességet, a kor követelményeihez alkalmazkodást kívánnak. Mivel pedig a nő úgy áll a mai társadalomban, mint a férfi, természetes, hogy az uj aera igényei alól nem képezhet egyediili kivételt, s az ő hivatásuknak, s ezzel nevelés-rendszerüknek is módosulnia kell. Ezentúl tenniük kell sokat, mit eddig nem tettek, megszokni amitől eddig idegenkedtek, lemondani sok oly „hivságról", minek élvezését eddigelé utolérhetlen világi szerencséjüknek tartották, szóval osztozniok kell a haza s övéik sorsában. Molnár Aladár, e sorok élén álló legújabb művében vállalkozik arra, hogy amit változott viszonyaink közt a hazai nőképzés érdekében tudni és érteni szükséges, ami egyénileg minden jóravalók keblében él, sőt sokaknál tettekben is nyilatkozik, előadja. Föleleveníti a kulturai kötelességek közös ismeretét s teljesítésük módját, ezáltal akarván a hasznos honfiúi és honleányi munkásságot éleszteni. * Régi dicsekvése nemzetünknek az a bánásmód, melyben a férfiak a nőket részesiték. »Nálunk a nőnek mindig megadták rendeltetéséhez mért jogait." Ősidőktől fogva feleség volt a magyar asszonyok kedves neve, kifejezve azt, hogy ők csak férjökkel együtt képeznek egy egész lényt, hogy életök örömét, bánatit mindig megfelezik. S a magyar nők azzal érdemelték meg e bizalmat, hogy nem volt oly elhatározó változás, melyben bátorító, hű lélek gyanánt ne szerepeltek volna. Nem egy nagy ebzme kivitelét köszönhetjük nekik.