Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-06-17 / 24. szám

is tutélád és gyámkodásodra, eligazodom már magam is, hogy kiszabaduljak az általad alkotott s abba zárt laby­rinthusból; kezembe játszotta az élet Ariadnéja a kivezető fonalat, mely a világosság, igazság megismerésére s a szabadság igéretfoldébe vezet, most már fel is út, le ís út, mehetsz !" Igen ám, csakhogy „qui bene distinguit, bene docet!" ez egészen jogosult beszéd. Mert mig a róm. kath. egy­ház a legégrekiáltóbb módon visszaélvén hatalmával, erőszakot követett el hivei lelkiismeretén, foglyul ejtvén nem csak hitöket, de amaz isteni szikrát a „ratiót" is, a mennyiben lelket és szivet tiditő friss forrásvíz helyett — a Krisztus egyszerű isteni tanában, — holmi emészt­hetlen emberi zagyvalékot és büszhödt pocsolyavizet adott lelkiitalul híveinek, mi által mint a rosz és lelkiismeretlen mostoha, a megérdemlett s önkényt jövő hálára, örökbe fogadott növendék fiénál a jogot eljátszotta, addig a clas­sica philologia azon kiszámíthatatlan áldásainál fogva, melyekkel a társadalmat eleitől fogva elhalmozta, s el­árasztotta, ezen természetes hálajogát nem csakhogy el Dem játszotta, hanem véghetetlen érdemeinél fogva a kö­teles hálára és tiszteletre jövendőben is méltán számol és igényt tart! De hát mit használ ez igény és jogfentartás ? Ez idő szerint igy beszélnek még a mivelt Berlinben is : „Gewalt" vagy legalább »Macht geht vor Recht" ! a történelmi jogot nem respectálja többé a modern hata­lom. Igy van az, ha a citrom levét kifacsarták, eldobják, „Undank ist der Welt Lohn." Az élet, az idő, a család, a társadalom, a korszel­lem, a közvélemény s a ki csak birja a fülét mozgatni és száját megnyitni, mind neki förmed, s irtó hadjáratot indítanak a szegény védtelen classica philologia ellen. Nagyon épületes s dicsőséges hadjárat ez! Epen olyan mint a muszkáé a török ellen ! És most tekintsük meg a praxist. A fiú elvégezve az elemi osztályokat, feljön a gym­nasiumba, saturálva azon nézetekkel, melyeket fennebb elég bőven jeleztünk, melyeket ha otthon a családi tűz­helynél nem hallott volna, elég korán és sűrűn fogja hallani a nagyobb és kisebb iskolapajtásoktól az inté­zetben. Már a jó és szilárd alap megvetése is tehát a tanulók előítélete és corrumpált meggyőződése folytán illusoriussá van téve. Ez előítélet és meggyőződés pedig komikkal nem hogy tisztulna, hanem hova tovább annál inkább izmosodik, ugy, hogy a felgymnásiumban már sokkal mélyebb gyökereket vert, semhogy más gyökér­szálak veszélyeztetése nélkül sikerülne a burjánt nem kitépned, de még csak meg is ritkítanod! S ha az alapot ily auspiciumok s ennyi hátramoz­ditó napszámos között rakjuk, ugyan nem fövenyre épi­tünk-é, ha nem is Bábeltornyát, de legalább is sebasto­poli erősségű kártyavárat, melyen ama véd- és dacszö­vetséget kötött temérdek ellenfelek ereje és rohama megtörik. Váltig beszélhetsz te cicerói és demosthenesi nyel­ven a latin és görög nyelvek alaki tökélye, külső és benső plastikai fönsége, sziv- és ész-, jellem- és értelemképző és fejtő erejéről, nem fog ez mind rajtok, lepereg és lepattog rólok: mert mi helyest elhagyják a szent múzsák csöndes de sok helyen nagyon is dísztelen templomát, az élet, a tár­sadalom, ha nem is beszél sokat, csak rá mutat ujjával a gyakorlatra, a meztelen valóra, egyetlen szava, actiója, vagy munkája által mind halomra dönti, megdönthetet­leneknek hitt argumentumaidat! Igen, mert hát theoriád­dal szemben, mit lát és hali gyakorlatban a gyerek ? Azt, hogy az ügyvéd, orvos, pap, nem is szólva a mindenféle rendű rangú és szakmájú tenger hivatalnokok és intelligenseknek tartott gyógyszerészek és más dip­lomatikus emberekről, ha tanulták is az ó remek nyel­veket, de most — mint nyíltan vallják — mit sem tud­nak belőlök, s ha tudnának is, semmi hasznát nem veszik, mert sem nem beszélnek sem nem érintkeznek rajta, szóval mindezek igen fáinul elvannak, s legkisebb hiányát vagy szükségét sem érzik ama nyelveknek. Mig hát a fiu egymás között és az őt azok szor­gos tanulására intő és biztató apának, igy argumentál : „ugyan minek vesztegessem én időmet és erőmet e nyel­vek megtanulására, midőn tudom, hogy „invita Minerva," sem alaki tökélyt, sem a benső eszmei fönséget meg se közelitem, a holott a gyakorlatban azt látom, hogy ezek tudása nélkül is bármely brancheban a legzsírosabb hivatalokra szert tehetni." Ez az élet, urak, és a meztelen való, mely ellen argumentálni bajos a meg nem érett ifiu előtt, s mikorára megérett, már túl van az iskola porán, valami zsíros hivatalban, a mint előre megmon­dotta. S ime az okok, melyek miatt a felgymnasiumi tanár sem bírna többet eredményezni, ha az algymnasi­umban tanítana akárki fia legyen is! „Quis contra tor­rentem?" Ezeket a viszonyokat nem mi teremtettük; hanem az élet, az pedig erősebb a halálnál, ezekkel nolle-velle meg kell alkudnunk ! Igen, de miként ? És itt önkény­telenül eszünkbe jut nagy Széchenyink nyilatkozata: „valóban csakis a „mikép® körül forog a dolog és siker, minthogy nem minden modor vezet célhoz, sőt a mostan divatozó attól egészen eltávolít.c < Térjünk az okáért értekezésünk negyedik és utolsó részére s kockáztassunk szerény egyéni álláspontunk és fölfogásunk szerint néhány szót még ama módokról, melyek által e bajon némileg segíteni lehessen. Érezzük, hogy nagy fába vágtuk gyönge fejszén­ket, de vigasztal és bátorít az a tudat és tapasztalás, hogy nem ily parányoknak, hanem tekintélyeknek is ugy bennrekedt fejszéjök e fában, hogy „se ki se be" lett az eredmény, s azóta sem birják kifeszíteni ! In magnis .... et voluisse sat est! JESZENSZKY PÁL, lelkész-tanár. (Folytatása köyetke zik.)

Next

/
Thumbnails
Contents