Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-06-10 / 23. szám

„megszerezhetni ennek vagy amannak ismeretét ujabb nyelven is, a nélkül, hogy a görög vagy latin nyelvért annyi fáradságot kelljen áldoznunk." íme az irány, tanuló iíjuságunk iránya s a classica philologia tekintetébeni meggyőződése : „rivuslos consectari, fontes rerum non noseere!" Minek fáradjunk az üditő forráshoz, mikor ugy is meríthetünk magunknak a zavaros patakból ? Minek fáradjunk mi a gyümölcs leszakitásában, hisz ugy is hozzá jutunk, ha másod kézből is ! Mit határoz az, ha egy kissé állott, ha elvesztette is eredeti üdeségét, hamvát, zománcát és zamatját ?! Csekélység! Minek is fárasztanók magunkat a latin nyelv megtanulásában ! Elég okul persze nem szolgálhat a latin nyelvnek megtanulására az, hogy ugy szólván, irodalmunk minden ágának e nyelv képezi alapját. Minek is ? Nem irigylendő állapot é ez, melyet pedig már megértünk egy párszor nemzetünk nagyobb dicsőségére, hogy egyikmásik törvényhozónk épen azzal ellenkező érteményét süté ki az idézett latin törvénycikknek, mint a mit tartalmaz ? ! Minek nyitnánk utat a classicus világ műveltségének propyleumaiba, ha megvagyunk is győződve annak ész- és szivképző tulajdonairól? Minek követnők mi a jó tanácsot, ha egy, különben annyira magasztalt Hégel adja is azt, midőn mondja : „a legnemesebb tápanyagot a legszebb alakban, arany almákat ezüst borítékban tartalmaznak a görögök és rómaiak művei, hasonlithatatlanúl többet, mint minden idők, minden nemzetek művei. Csak érziiletök nagyságára, az erkölcsi kétértelműségtől ment plastikai erényeikre és honszeretetökre, jellemeik s tetteik nagyszerűségére, viszontagságaik sokféleségére, szokásaikra s politikai szervezetökre kell a figyelmet fölhivnom, hogy igazoljam miszerint semmi más miveltségben nincs annyi jeles, csodálatra méltó, eredeti, sokoldalú, tanulságos elem egyesülve mint ebben. Ugy hiszem nem sokat állítok, ha mondom, hogy a ki a régiek műveit nem ismeri, az él a nélkül, hogy a szépséget ismerné. De e szépség és gazdagság a nyelvhez van kötve, csak a nyelven keresztül férhetünk hozzá." Minek hallgatnánk mi jobbjaink óvó figyelmeztetéseire, ha javunkat, ha nemzeti ügyünk előbbvitelét célozzák is azok ! Csak nem régiben hallotta e tárgyban egy öntudatosan mivelt férfiú óvó figyelmeztetését. Azon kérdésben : melyik nyelvet hasznosabb kiküszöbölni a középiskolákból, a görögöt-é vagy a latint? A bekövetkezhető eshetőségnél, hogy a görög fog kikiiszöböltetni, a nyilatkozó ily szavakra fakadt : „oly kevés az érzék és belátás, hogy a nemzeti miveltség barátai méltán néznek aggodalommal e kérdés eldöntésének s kulturánk jövőjének elébe." Hiába indokoljuk, hogy s

a nemzeti fejlődésnek irodalmi, politikai, társadalmi, sőt gazdasági téren is oly hathatós szere a latin-görög studium, hogy érzékeny kár nélkül senki sem hanyagolta még el! „Sed quid tristes queremino proficiunt?" Az életet ugy kell venni a mint van, s a meglévő viszonyokkal nolle velle számolni, sőt meg is alkudni, a prudentia parancsolja. S hogy viselkedik az élet a classica philologia iránt ? valóban alig igazolható módon, nagyon mostohán ! és a viszonyok ? még mostohábban! A feszült és viszás helyzet méltó reálizálása és hivebb tolmácsolására keresve sem találnánk méltóbb gépet az orosz-török véres paródiánál. Itt a könyörtelen életet, az erőszakoskodó vad muszka képviseli, a ki minden jog, emberiesség és igazság ellenére, ráfogván mint a mesebeli álnok és kegyetlen farkas az ártatlan bárányra, hogy vizét zavarta és szidalmazta, ép az általa mindenkor leggazabbul tiprott és gyilkolt humanismus nevében megtámadja ellenfelét, az általa kikiáltott beteg embert, a törököt, a viszonyokat pedig ama sok hűtelen vazallus államok képviselik, melyek mint megannyi véres szájú kuvaszok, minden oldalról mardossák szánandó, de különben vitéz és nagylelkű urokat. Es ha sikerül e sok hyénának szétmarcangolni nemes ellenfelöket, nyugat miveltségét s a népek szabadságát a legnagyobb veszély fenyegeti. Ez a helyzet mi nálunk is az élet és a classica philologia között. JESZENSZKY PÁL, lelkész-tanár. (Folytatása következik.) mim «UTW mJmTm^mmm. KÖNYVISMERTETÉS. A népiskolai vallásoktatás érdekében. Az »Ev. Prot. Lap® két könyvbirálati cikke alkalmából. (Vége.) A másik nagy bűne az elítélt könyvnek annak anyagközlési módja, a tanmód ; a mi biráló szerint „igen különös világításba helyezi, a Q-örömbei úr által magasztalt paedagógusokat;" ehez még azon gyanúval is terheli, hogy »régi jó cég alatt akarták elárúsítani az uj portékát/ („Ev. prot. lap. 13. sz.) E gyanúsítással szemben, a mi épen úgy akar ártani nekünk, mint a mennyire sérti, akaratlanul, a könyvecske elámithatónak bélyegezett közönségét, elég lesz talán csak annyit említenem, hogy a sárospataki irodalmi kör vallás-tudományi szakosztálya annyira nem űz csempészetet, hogy már 1875-ben, mindjárt megalakulása