Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1877-06-03 / 22. szám
a mi egy másik tantárgy józanságával ellenkezésben áll. Ezt e siralmas sorsot elviselhetiennek tartom ugy a vallás-tanitóra, mint a vallás erkölcsi növelésre nézve. Sőt az e téren megindult munkálkodásnak is csak annyiban lehet — nézetem szerint — kivánt eredménye, a mennyiben igyekezni fog, habár tövis szúrások között is, az általános paedagógiai elveket, a valláserkölcsi oktatásra is teljes mértékben alkalmazni, s ez által aztugyátalakitani, hogy az a népiskolai tantárgyak között megkívántató összhangot, féltékenyen dédelgetett különösségeivel meg ne zavarja. Ily felfogás miatt nem beszélhettem hat napi teremtésről s el kelle hagynom a szombati megnyugvást is. Bár elmondhatnám ugyan, hogy az az egy nap az istenségre nézve ezer meg ezer esztendő, („mert ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapnak ő elmúlása." 90-ik zsoltár,) de akkor a hetedik napi megnyugvás miatt kockáztatnom kellene az istenségnek egy fenséges jelzőjét, t. i. hogy örökké munkás, tehát nem ember és teljességgel nem nemzeti Isten, kinek nyugalomra és különösen szombati nyugalomra volna szüksége. Es aztán ezt a hetedik napot is magyarázhatnám ezer esztendőnek ? ! Igaz, hogy igy — biráló szerint — még abba a hibába is bele jutok, hogy az itt mellőzött szombat napot a könyv 34-ik lapján emlitenem kell. Kár, hogy nem vette észre egy sorral alább a vasárnapot is, a melyről a teremtési napok között szintén nincs emlités. No és ha az egyháztörténelmi részletben a szerda és péntek napokra (dies stationum) is hivatkoznám, az is bűn lenne, csak azért mert a teremtési napok között névleg azok sem szerepelnek?! „Megdézmáljátok a méntát, a kaprot, a köményt." (Máté 23. 23.) Megváltoztattam a mózesi teremtési sorrendet úgy, a mint azt az isteni bölcsességhez illőbbnek, s az emberi tapasztalatokkal megegyezőbbnek gondoltam. Előbb a világító és melegítő testek s csak azután az amazok nélkül különben sem tenyészhető növényvilág. Igaz, hogy az eljárás mellett, azt a mi a bibliában van, nem úgy tesszük tanítványaink elé, a mint ott olvasható; de hát ezt nem is kívánta soha egyetlen egy sem, a biráló által is bizonyságul hívott legtekintélyesebb paedagógusok közül. Ellenkeznék az magának a valláserkölcsi oktatásnak jól felfogott céljával, a mely mint azt mi kicsinyelt pataki paedagógusok is kifejezzük (Lásd Egyh. s isk. lap 1875. 49. sz.) „nem tanítás, nem az emlékező tehetség terhelő gyakorlása, nem is a gondolkodás mesteri élesítése, hanem hitébresztés a sziv nyugalmáért, szivésjellemképzés a becsületes életvezetés érdekében." Kérdem : lehet-é már e célnak megfelelőleg „azt a mi a bibliában van, ugy tenni tanítványaink elé, a mint ott olvasható"?! Teljességgel nem. Jegyezzük meg azért jól s a népiskolai vallásoktatás érdekében netalán folytatandó eszmecseréink alkalmával, ne feledjük el soha, hogy a biblia — szerintünk — a vallásoktatásra nézve eszköz, a melyből csak annyit használhatunk fel, a menyi a kitűzött s z é p c é 11 e g y e n e s e n elősegíti. Én hiszem Göthével, hogy „a biblia örök hatású könyv; egészében tiszteletre méltó, egyes részeiben használható," s azt is, hogy mióta a világ áll, senki sem mondhatta el magáról: „én felfogtam azt egészben, és értem egyes részeiben;" de épen ezért csak annyira és olyat akarok abból tanítani, a mennyit értek és a mit növendékeimmel megértetni képes vagyok. Ez a paedagógiai álláspont s bizonyosan érdeme a modern theologiának, hogy a paedagógiával összetéveszthető. A jelzett állásponttal és keresztyén nézeteimmel azt sem tudtam összeegyeztetni, hogy Isten Ábrahámnak, Mózesnek, stb. valósággal, érzéki alakban megjelent; most mint tűzláng, majd mint ködoszlop ; most leszáll, majd felemelkedik; most tanácsot ad, majd kőtáblába vés; most megmenti Izsákot, majd ő maga öli meg a választottak ellenségeit stb. Ha az isten-eszme fejlődési történetét tanítom, akkor mind derék és helyén való dolgok ezek : de hogy nem „a vallásos és erkölcsi érzelmek felköltésére és állandósítására" valók, a bibliának igen sok más, nagyon is specifice nemzeti és meztelen részleteivel együtt, azt talán szükségtelen bizonyítanom. Azt mondottam tehát s ez is bűnöm a bíráló szerint hogy álomlátás által indíttattak. E ponton sem illet meg a reformátori süveg. Sárospataki főiskolánkban régóta tanították, tanultam és tanítom én is, s az u. n. „censor" urak sem botránkoztak meg benne soha, hogy „ Az Isten gyakran álomban jelentvén ki magát a kegyeseknek, elhatalmaztak (t. i. a zsidók között) a babonás álommagyarázatok" (Lásd „A kijelentett vallás rövid története," IX. fejezet, az orthodox Seiler után.) De ezt írtam volna e praecedens nélkül is, mert örömmel vallom és tanítom Istenről a vallásos költővel : „Te vagy ki voltál régen, kiben nincsen fogyatkozás ; kiben nincsen hajdani, jövendő vagy mostani; kihez nem járul változás." (77. dics.) Ha hát ma nem jelenik meg itt vagy ott különösen s ilyen vagy amolyan, érzékeink alá eső alakban, nem is jelent meg soha ; mert lényéhez tartozik, hogy mindig egy és ugyanazon legyen. Arra pedig legalább a népiskola alsó osztályaiban semmi szükség, hogy a gyermeket meghurcoljam az emberek által alkotott sokféle isten-fogalom egész hosszú sorozatán. »Ne adjatok az enni kérő gyermekeknek követ kenyér helyett!'' De azt és ugy kellett irnom végre azért, — s talán elég is lett volna csupán ennyit emlitenem, — mert a bibliának igen sok helye azt tanítja és arról győz meg. (Lásd valamelyik bibliai concordantiában az „álom" szó alatt!) Ugyancsak a biblia mondja (Máté 1. 19. 20.,) hogy József is, a Mária férje álmában nyer biztatást az angyaltól arra, hogy vegye el azt, ki találtaték viselősnek a