Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-06-03 / 22. szám

vette a terhes, de különben gyönyörűséges igát, melynek megoldása egyúttal annál nagyobb dicsőség! Mindenekelőt a közönség nagyon vegyes s különösen miveltség tekintetében rendkívül külömböző, s tudjuk, hogy a félmüveltnél alig van valami kinosabb és elviselhetlenebb. Ily vegyes közönség lelki érdekeit kielégíteni, s folyvást köztetszéssel beszélni, valljuk meg, roppant nehéz feladat. Azonban „est modus in rebus, sunt certi denique fines" melyeket ugyan részletezni s quasi utasításul adni nem érezzük magunkat hivatva, de nem is tartozik e cikksorozat keretébe, mindazonáltal — ha kívántatnék — szolgálhatnánk velők. Részünkről, őszintén megvalljuk, nem vagyunk barátai azon szerfeletti alkalmazkodásnak, hanem a „principiis obsta" álláspontból kiindulva, se jobbra se balra nem tekintve, személy- és kicsinyes érdekkel nem gondolva, hirdetendőnek valljuk az igét ugy a mint azt Krisztus tudnunk adta. Mivel pedig az a városi közönség már nem annyira szokásból, mint inkább újság viszketegből jön, vagy vetődik el néha-néha a templomba, ha pedig uj a pap, akkor még tömegesen is sereglenek bele, mert hát uj seprű, jól seper; meg kell ekkor ragadni az alkalmat, melynek elől az üstöke, s egyszer mindenkorra megalapítván az irányt és kölcsönös bizalmat, a mindennapi gyakorlati életből kell meriteni a leghatékonyabb „erkölcsi" irányú beszédek tárgyait és anyagat, melyek ha gondos készület által földolgozva, csinos, ékes és vonzó alakba öltöztetve hévvel és lelkesen adatnak elő, harmóniában lévén a hirdetett eszmék és tanokkal a tanitó és szónok erkölcsi élete; megvagyunk győződve, hogy az úgy nevezett „miveitek" által szivesen meghallgattatnak nem csak, de sőt épülendnek is rajtok, s ekként a templomok újra megfognak telni! Ardeat orator, qui vult incendere plebem ! Hiába, az egyházi szónoktól több kívántatik. mint az, hogy a hatás közönséges eszközei szabad rendelkezésére állván, egy pár okos gondolatot ügyesen csinos beszéddé alkotni és helyesen elmondani tudjon; hanem szükséges hogy az irás éjjel-nappali tanulmányozása által megujulván, az abban lakozó szellem részére a sziveket rabul vinni, a lelkeket meghóditani birja; szükséges, hogy az irás magasztos volta által a hitszónok is magasztos gondolkodásra lelkesüljön, maga, egész személyisége is fölemelkedjék és ama magaslatokon foglaljon állást, hová az egyéni szenvedélyek, a kort magával ragadó gyarlóságok holmi vanitatum vanitás-féle világi sallangok és cifraságokban el és föl nem hatnak és honnan idején mind nagyobb nagyobb kört lát maga körül világosodni. Egy ilyen igehirdetőről mondja Chrisosthomus: „ctQY.eí eig av&gomoq trjho rcov ^tvQcó^isvog oh)-/.Xrj

ri

Qov dioQ&woctG&cu őrji-iov" szent buzgalomtól áthatott és hevített egyetlen férfi elégséges, hogy egy egész nemzedéket megjavítson! Családi és erkölcsi életét illetőleg pedig Nitzsch György szavaival zárjuk be értekezésünket: „Das Pfarrhaus ist nicht eine Leuchte alléin, es ist auch ein Spiegel, in dem sich die Gemeindeglieder spiegeln sollen und wollen. Ja ein Kirchenlehrer vergleicht es sogar einem glásernen Hause, durch welches nach allén Seiten hin die Tugenden Christi hiedurch scheinen müssen ! Willst du alsó Andern ein Magnet sein, ura sie in das Reich der Gnade, Liebe und Wahrheit zu ziehen, so musst du und dein Haus ihnen mit einer heiligeu Gottseligkeit und aufopfernder Liebe vorleuchten !" A béke és szeretet angyala legyen velünk ! JESZENSZKY PÁL, fogymnasiális tanár. ISKOLAÜGY. Az ez idö szerinti legnagyobb szellemi szédelgés! Motto: » Szolgáljon a latin nyelv ezután is a férfiúi tömött szólás és Írásmód példájául, s legyen mindenekfölött halhatatlan remekei által buzditója nemzetünknek római honszeretetre, római nagylelkűségre, római nagyságra!" Gr. Széchényi István. Ha a gymnasiumi nevelés és oktatás célja : gazdagitni és tisztázni a növendékek gondolatkörét, nemesitni érzelemvilágukat, s Tettre hevítni akaraterejüket, vagyis az embernek három sarkalatos tehetségét lehetőleg kimívelni és fejteni; akkor a gymnasium valamennyi tantárgyai között határozottan a nyelvek, s ezek között különösen az ó remek nyelvek tanításának kell adnunk az elsőséget, minthogy legtöbb és legnagyobb szellem- és jellemképző erő ezekben rejlik, s ezek tanulása méltán a szellem gymnastikájának nevezhető. Áthatva e meggyőződéstől, mihelyest tehette, rögtön úgy intézkedett a reformátió, hogy tanintézeteibe az ó remek irók magyarázatát behozta, s azóta hazai prot. egyházunk is folytonosan ez igazságnak hódol, midőn iskoláiban a nyelvek s különösen az ó remek nyelvek tanítását tette valamennyi tantárgy fölé első helyre. De hogy az ó remek nyelveket méltán megillető ezen kitüntetés*, gondozás- és gyöngéd dajkálásnak, megfelel-e ez időszerint az annyi időáldozat árán szintén joggal és méltán megvárható és kívánható eredmény is ? ez ama fontos s olyan „ne nyúlj hozzám"-féle kérdés, melyet ez úttal egész őszinteséggel s férfias nyíltsággal szellőztetni akarunk. E kérdésre pedig, ha azt a tenger időt, munkát és fáradságot tekintjük, mely az ó remek nyelvekre fordittatik, úgy is mint szakférfiak egész határozottsággal azt válaszoljuk és mondjuk : miszerént ez idő szerént alig ismerünk botrányosabb szédelgést és visszaélést, mint a mi ép ez irányban történik ! A helyett tehát, hogy sokat hímeznénk hámoznánk, s mint forró kását a macska csak úgy oldalvást kerülgetnők a kérdést, menjünk „in medias res", s markoljunk bele rögtön erős kézzel a kérdésbe.