Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1877-05-06 / 18. szám
A rabszolgák helyzete is alig volt az ókor egy népénél is tűrhetőbb mint Mózses népénél. Mig p. u. Rómában még Cicero is nyiltan hirdeti, hogy a rabszolgákat kegyetlenséggel kell fékentartani, * mig a római nemesség a rabszolgát, azon hitben, hogy tele van minden hibával, s urának természetes ellensége, szivtelenül sanyargatta, míg a görög római népnél Senecaig senki sem sürgette, hogy a rabszolgának jogokat kell adni, és azt az emberek közé kell számitni, sőt inkább a rabszolgát folyvást kivették azon nagy tanelméletek alól, melyeket az embertestvériségről felállítottak, ** szóval mig e hatalmas, tudományban kitűnő népeknél a rabszolga csak egy hideg számítással kizsarolásra szánt tárgy volt, a zsidóknál már a régi vallási törvény törekedett enyhítni a rabszolgák sorsát. Itt már régebben is voltak némi jogai a rabszolgának, ugy hogy ura ellen pert. is folytathatott. *** Szerezhetett vagyont, s ezzel kiválthatta magát, sőt viszont maga is tarthatott rabszolgákat. Az örömévben felszabadult miuden izrael rabszolga. GYURÁTZ F. [Vége következik,] Az énékeskönyv ujtiásáról mi a vélemény Tiszántúl, Dunán-túl? Egy nemes érzésű, emelkedett gondolkozású s vallásos protestáns egyénre alig van fölemelőbb és megnyugtatóbb dolog, mintha vizsgálja és figyelemmel kiséri az egyház beléletének fokozatos fejlődését, a mint az, bár lassú léptekkel, halad a valódi tökélyesbülés célpontja felé. Mily távol vagyunk még e céltól, mily óriási küzdelem, kitartás szükséges, mennyi tapintatosan kiválasztott közvetítő eszközök alkalmazandók azon utak jó karban tartására, melyek amaz említett célhoz vezetnek ! Jelenben azt tapasztaljuk, hogy az egyházi életfejlődés terén is sok a hivatott, de kevés a választott, sok a vállalkozó, kevés a hű munkás, mindenki igyekezik, hogy valamit egyengessen azon az úton, melyen az egyházi életfejlődés célja felé törekszik, csak az a sajnos dolog, hogy az egyengetés nem mindég biztos alapokon nyugvó terv, hanem egymástól eltérő nézetek, álokoskodások szerint történik, minek következtében az előhaladás végtelenül meglévén nehezítve, soha sem előnyös, soha sem biztos. Az egyházi életfejlődésünket nagy mérvben előmozditó énekügy is jelenleg ily tervszerűtlenül egyengetett, sőt eltorlaszolástól is félthető uton halad ónlábokon, a mennyiben a jelenségek után ítélve, ugy látszik, hogy mindazon eszmecserék, előtérbe tolatott nézetek nagy részben csak arra valók, hogy az énekügy teljesen elbukjék, vagy előhaladásában gátoltassék. Találkozunk e tekintetben oly gyarló véleményekkel és mélyebb jelentőség nélküli * C De officiis II. 7. ** Boissier. Cicero és barátai. Ford. Csiky G. 124. 1. *** Jób. 31-r. 13 v. erőtlen érvekkel, miket alig merünk hinni, hogy azok a mai keresztyén álláspontot valódilag ismerő magyar reformátusoktól származtak. Az „Ev. Prot. lap" 15. 16. száma énekügyünkre vonatkozólag két cikket hozott, mindenikben oly egyoldalú nézetek, érvek, nyilatkozatok találhatók, melyek az énekeskönyv javítása feletti közvéleményt tiszán-túl dunán-túl eléggé kivehető világításba helyezik. Az első cikk „Észrevételek a küldöttség jelentésére" cim alatt áll, a második: „Templomi énekeink" feletti véleménye a csurgói ref. tanári karnak. Mindegyik cikk páratlan a maga nemében, s megérdemlik hogy egy kissé szellőztessük. Az „észrevételek" írója azon három pontot teszi elmélkedésalapjául, mely alá a küldöttség jelentése foglaltatik. Az első pont tartalmazza : „hogy a c kulcsu hangjegyek a g vagy violin kulcsra változtassanak át." Lássuk a cikkírónak ezen első pontra tett véleményét. Miután egy példában elmondja, hogy a zsoltárok megváltoztatása s javítása felől mily felfogás és nézet uralkodik a külföldi s illetőleg a németalföldi reformátusoknál, fölhozza, hogy Maróth Kelemen, Beza, Lobwasser, * és Spethe, továbbá Kálvin, Goudimél mit tettek a zsoltárokkal; azt állitja, hogy az angolokat és scótokat kivéve, minden egyébb református nemzetek a föld határain a dallamokat a c kulcs szerint használják. Nagyon megingatható alapon nyugvó nyilatkozat ez. Hogy régibb időben használták a dallamokat a c kulcs szerint, az túl van minden kétségen, de jelenben alig használják. Nem szükség ezen állitásunk igazolására külföldről mutatni példákat, de ha kell, azt is megteszszük — sokkal közelebb vannak hozánk erdélyi liitrokonink, ott vannak az unitárius atyafiak is, kik több évtized óta már nem hogy a g kulcs szerint átirva használják a dallamokat, hanem azt az okos lépést is megtették, hogy minden nem használható éneket kidobtak énekeskönyvükből, azért semmi csorba nem esett lelki buzgóságukban s nem jajveszékeltek azon, hogy ez által megingatják a zsoltárok iránti hitet a népben. A külföldi müveit ref. egyházak ujabb énekes könyveiben sem láthatni c kulcsot, de tapasztalhatni azt, hogy a zsoltárok nagy részét mind kihagyták, az egy Valence-ban 1832-ben kiadott „Les Psaumes de Dávid" cimü énekeskönyv még az, melyben az Összes 150 zsoltár feltalálható és pedig a c kulcs szerint átirva. Már a vaudi, neucliateli és genevai egyesült cantonok, nem különben a zürichi is, ujabb átdolgozásu énekeskönyveiben csak a legszebb zsoltárok foglalnak ^helyet, sőt a „Psaumes et cantiques" cimü s Lausanneban megjelent énekeskönyvben némely, mint pl. a XXIII., XXIV., CXI. zsoltároknak a Goudimél-féle * Lobwasser Ambrus (született 1515.) künigsbergi tanár müvéről a jeles Ebrard igy nyilatkozik : »Die alte Bearbeitung von Dr. Ambros, Lobwasser ist grösztentlieils eine gesclimacklose, verwasserte Reimerei. Nur wenige seiner Psalmen sind' brauclibar* stb. Nagy részben elmondhatni ezt a Szenczi-féle zsoltárokról is. I. tíi