Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-04-29 / 17. szám

zete felett eltekintve, meggyőződésót kimondja s tudtunkra adja, hogy ő hogyan gondolkodik, s hogyan gondolkodnak vele azok, kik az egyházhoz, minden mélyebb meggyőződés nélkül, csak szokásból ragaszkodnak, elavult dogmáinkat csak nevetségre való hazugságoknak nevezik. E szavak elég tanulságosak lehetnek liberal és orthodox egyházi férfiainkra egyiránt; e nézet képviselői többen vannak, mint egyelőre gondolnánk, és mindezek a kegyes orthodoxia virágzó korszakában nevekedtek fel, annak uralma alatt tették sajátjokká az ily nézeteket. Avult dogmáinkat csak nevetik, ha tehát ezeket viszzszük a csatatérbe, ezekkel az ily nézetek képviselőit le nem fegyverezhetjük, helyesebb meggyőződésre, jobb útra őket nem téríthetjük. Pedig az ily elvek s nézetek előbb utóbb egyházunknak, a valláserkölcsi életnek csak romlására s feldulására vezetnek ; ha a világi elem nagy része, az egyháztársadalom müveit osztálya csak szokásból ragaszkodik az egyházhoz, ha mindjárt a hit szükségét érzi is, nem fog az ily ragaszkodás egyházi ügyeinknek lendületet adni soha. „A protestantismus minden igaz barátja szomorúan konstatálhatja az ily nyilatkozatokat, a melyek — fájdalom — nem szórványosak. * Sorba veendjük György Endre állításait s a következőkben őszintén moudaudjuk el mi is nézeteinket, teendőinket, s azon körvonalakat, melyekben magyar prot. egyházunk jelene elénk tükröződik. PERESZLÉNYI JÁNOS. Azokról az üres templomokról! »Rosz időket élünk Kosz csillagok járnak !M Mintha bizony az idő, ez abstract fogalom, mely magában véve sem nem jó sem nem rosz, csinálná a közszellemet, a közvéleményt és azon áramlatot, mely alól magokat emancipálni csak a felkenteknek jutott, és nem az emberek ! Mi ugyan nem vagyunk oly önhittek és elbizakodottak, hogy az örök idővel szemben azt hinnők kevélyen, miszerint az csupán érettünk emberkékért, szóval a mi kedvünkért teremtetett: hanem azt igen is hisszük és valljuk, hogy e kis göröngyön — melyet földünknek nevezünk — nyilatkozó és uralkodó idők szellemét, az e göröngyön lakó emberek alkotják, s a szerént a mint gyöngébb vagy erősebb bennök, illetőleg az egyes korszakok nemzedékeiben az erkölcsi érzés, azon arányban lesznek az idők jók vagy roszak. I Ha túlsulyban van a test vagyis az erkölcsi rosz a társadalomban, rosz leeud az idők szelleme is, megrontva a gonosz erkölcsöktől: ellenben ha a lélek vagy is az erkölcsi jó gyakorolja a fölényt, ha nem is egyetemlegesen, de egészben véve még is határozottan jó lesz a közszellem, mert ápolják azt a jó erkölcsök. Hogy a mostani idők szelleme határozottan rosz, vizsgálva a társadalomban dívó rosz erkölcsöket, ki akarná az ellenkezőt állítni ? Mi nem akarunk ama sok fekély- és sebekre, melyektől sajog és vérzik a társadalom teste, ujjal mintegy rámutatni: a sok közül ez úttal csak egyre akarjuk szíves olvasóink figyelmét fölhívni, s ez — azok az üres templomok, mint időnknek a rosz erkölcsök által megromlott közszellemének, az erkölcs-vallásos érzület hiányának közvetlen kifolyásai! Valóban megdöbbentő mily ijesztő mérvben üresednek évről évre mindegyre jobban és jobban templomaink! Azok az üres padok pedig nekünk protestánsoknak különösen, igen sokat mondanak! Nem szól belőlünk sem a pietismus, mely nem természetünk, sem az orthodoxia, mely nem kenyerünk, hanem egyenesen a protestantismus lételét féltő, legalább annak hanyatlását fájdalmasan sejtő búskomor érzelem. Hej, nem úgy van most sok tekintetben — de különösen ebben — mint volt régen ! De bezzeg mások is voltak az erkölcsök, s más a korszellem is ! A sopánkodás helyett azonban, jobb lesz ha ezen nagyon is szomorú jelenségnek mint szükségképi okozatnak az ő természetes okait keressük és tárjuk föl! r Es hogy ilyen nem csak egy, hanem több is lesz mindjárt ki fog tűnni. Mi ezeket különösen öt forrásra vezetjük vissza, mint megannyi főokra, melyekből ama jelenségek mint megannyi szükségképi okozatok fakadnak. Itt van mindenekelőtt I. a család, mint olyan, amely ez időszerint egészben véve igen bő anyagot szolgáltat arra nézve, hogy templomaink mindegyre jobban üresedjenek. A legtöbb esetben ugyanis a legellentétesb gondolkozású és meggyőződésű két nembeli emberek kelnek egybe, s családot alkotnak. Egyben azonban egyetértenek, nevezetesen abban, hogy a templom ez idő szerént egészen fölösleges. Hogy ilyen házasfelek között a vallásos érzelem ápolása az utolsó érdek leszen, alig szorul bizonyitgatásra. Saturálva lévén már saját neveltetésök, később pedig tapasztalataik következtében szerzett ferde világnézettel, hogy t. i. a vallás tulaj donkép nem is föltétele és nélkülözhetlen kelléke a boldog életnek, azt mint olyat egészen mellőzik, gyermekeiket is ily irányban nevelik, mi csoda aztán ha a gyermekek, mint mindenben, ugy e tekintetben is szülőik példája után indulván, nem öröklik a vallásos érzületet, s ebben azt a lelkiszükséget sem, mely kielégíttetni óhajtván, önkénytelen keresi fel a templomot a mindenható Isten dicsősége hajlékának helyét, hogy ott benső embere megnyugvást, épülést találjon. 33*