Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-04-22 / 16. szám

ellen semmi kifogásunk. Legyen kinek-kinek a maga meggyőződése szerint. De már ahoz van szavunk, lia az iró, meggyőződését sophisticus érvekkel igyekszik velünk elhitetni. Ki hinné például el Szinyei úrnak, hogy miután a kedvesség, megnyerő külső, ügyesség, épen oly természeti adományok, mint az ész kisebb vagy nagyobb mértéke : mindegy akár Pesten, akár a bugaci pusztán neveltetjük gyermekeinket, ha tuskóknalc születtek, tuskók maradnak egész életükre? Akinek a művelt társadalom csiszoló hatása iránt ily kevés érzéke és hite van : attól már csak azt várjuk, hogy keressen a Kárpátok közt egy Taigetost, honnan a rútakat, kiállhatatlanokat és ügyetleneket ledobhassuk, hogy megszabadítsuk a társadalmat tőlük, mint javithatlan hibákban sínylő terhektől. Sokkal inkább érdekelnek bennünket, jogtanárokat, az irodalomtörténet tanárának azon expectoratiói, melyekből megtanuljuk, hogy a jog- és államtudományok elmélete, miféle Összeíüggésben áll a gyakorlattal ? Az irodalomtörténet tanára fölcsapván jogásznak, „összevissza kevert fogalmaink, kúszált eszméink zűrzavarából^ kisegit bennünket, megtisztítja számunkra a levegőt, hogy felláthassunk azon magaslatig, ahol ő áll, s hogy meghalljuk onnan az igazságot, mely szó szerint igy hangzik : „A tudomány nevében tiltakoznunk kell minden oly felfogás ellen, mely a jogtanulót már az iskolában járásbirósági Írnoknak szegődteti, vagy törvényszékre viszi, hogy hallgassa a társadalom bűnpereinek, megrendítő botrányainak végtelen lajstromát." (!) Tovább pedig: „Egy Kölesei, Széchenyi, Kossuth, Eötvös életének, szakbeli műveinek olvasása, tanulmányozása, több tanulságost és képzőt nyújt a komoly irányú joghallgatónak, mint ha ügyvédi irodákban ezer esztendeig tanulja a keresetlevelek készitését s gyakorolja magát az exequálás nemes mesterségében." Ha valaki nekem azt a megbír atast adná, hogy methodikai szempontból állapítsam meg a viszonyt, mely az elméleti és gyakorlati theologia közt létezik : megköszönném szépen a bizalmat s visszautasítanám azon egyszerű okból, mert a dologhoz nem értek. Hogy ez az én eljárásom lenne-e correct, vagy correctebb a Szinyei uré, ki theologus vagy irodalomtörténész létére bele szól a jog- és államtudományok ismeretét föltételező kérdésbe: ezt döntse el a közönség. De hogy a közönségnek megkönnyítsem az ítélethozatalt : talán nem lesz fölösleges figyelmeztetnem a baklövésre, mely onnan származik, ha valaki bele szól olyan dologba, melyhez absolute nem ért. Szinyei úr, borzadálylyal tiltakozik az ifjúság jó erkölcsének olyatén megrontása ellen, hogy beeresszük őket a törvényszék tárgyalási termébe s alkalmat nyujtsuuk nekik a bűnperek megrendítő botrányainak hallgatására. Oh te túlfinomitott erkölcsi érzék, mily képtelenségnek lettél szülő anyja! A jogászt eltiltod attól, hogy bűnpert hallgasson, mert megromlik az erkölcse! A következetesség ezután azt hozza magával, hogy a jogász ne hallgasson bűntetőjogot sem, mert megtanulja, mi az a lopás s gyilkosság, megismerkedik a bűnök legaljasabb nemeivel ; ne hallgasson politikát, mert az erkölcsbírák szerint, a politika a ravaszság tudománya ; ne hallgasson váltójogot, mert megtanul váltózni; sőt egyátalában a fiatal ember ne lépjen a jogi pályára, mert ügyvéd talál belőle lenni, az ügyvéd pedig eo ipso, mert ügyvéd, gonosz csont. Mit tegyen, mit hallgasson tehát a fiatal ember, akit szerencsétlen végzete a jogi pályára sodort ? Felelet : Tanulmányozza az irodalomtörténetet, szónoklattant és aesthetikát Kölesei, Kossuth stb. műveiből. Igy legyen belőle eszményi ember, ki megvetve a kenyeret, a classikusok szellemi emlőjéből szívott táplálékból fogja fen tartani nyomorult porhüvelyét — természetesen a mi prózaiságunk rettentő bámulatára. Persze ezeknek az eszményiségnek élő embereknek könnyű beérniok a classicusokkal — ha az erszényök tele van Jól teszi a gazdag ember, ha hódol az idealismusnak. De Patak a „szegények iskolája." Ha a pataki „szegény" jogász Köleseivel még ugy jól lakik is: iskolái bevégeztével a convictus jótéteményétől elesvén, a legnagyobb ínséggel ós nyomorral fog küzködni, mig annyi gyakorlatra lesz képes szert tonni, hogy irodai munkáját csak 10 —15 forinttal is dijjazzák. Mig ellenben ha Kölesei és Kossuth mellett már tanuló korában néhány óráig hallgathatná azokat a borzadályos bűnpereket, még inkább, ha dolgozhatna azokban : egyrészről könnyebben fölfogná, amit a büntetőjog tanárától hall, másrészről meg elvégezvén iskoláit, mint félig kész ember kenyérre tehetne szert. Ez utóbbi nézetünket fentartjuk és fentartanók még a Szinyei úr által idézett Boissier-vel szemben is, ha ugyan a Boissier-ből vett idézet egyátalában alkalmazható lenne a mi viszonyainkra. Ezzel az idézettel mindössze is csak annyit ért el Szinyei úr, hogy kiállitjuk számára a bizonyítványt, mely szerint a magyar nyelvre is lefordított Boissiert elolvasta. Bámulom a logikát, melylyel a pamphlet írójának, Boissier idézése után egyszerre csak azon akad meg az elméje, hogy hogy és miképen keveredhettek volna az áthelyezés „hazard játékába" „számbavehető" emberek. Eszünk ágában sincs követelni Szinyei úrtól, hogy bennünket, kollegáit, számbavegyen, habár magának röpiratának a létele amellett látszik bizonyítani, mintha mégis csak számbavenne bennünket De azt igenis megkövetelem tőle én, vagy ha nekem bizonyos tekintetek tiltanák, megköveteli bizonyára minden tisztességes protestáns ember, hogy ha e lapok szerkesztőjét, Ballagi Mórt — aki a jelen vitában állást annyira nem foglalt, hogy minden hozzá beküldött, pro és contra irt cikket készséggel kiadott, hogy mondom : ha egyszer Ballagi Mórt elég vakmerő a hazard-játékosok közé sorozni, pláne örömapának declarálni: legyen benne annyi emberség, és legyen benne annyi tisztesség a protestáns ügyek egyik régi, becsületes harcosa iránt, hogy őt legalább vegye ki a beszámítás alá nem esők companiájából.