Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-04-15 / 15. szám

bonckését nem csak hogy kiállja, hanem kiinduló pontjául s igy palládiumául is szolgálhat. A tantárgy különösen azon része, mely az általános erény-vagy erkölcstannal (ethikával) foglalkozik, mi más az, mint a legtisztább bölcsészet reálisálása az emberi életben ? Mint ilyet világos, hogy nem is lehet máskép kezelni és előadni hanem bölcsészeti irányban ! . . . Azonban midőn az előadó tanár ez irányban halad, két vészes szirtet kell különös óvatossággal kerülnie. Egyike e szirteknek a scepticismus, s ennek szükségképi eredménye a nihilismus, másika a dogmatizmus. Soha se feledje ugyan is a tanár, hogy nincs szakhallgatókkal, hanem csak gymnasiumi tanulókkal dolga. S ha ezt percre sem tévesztendi szem elől, akkor mint bölcsész óvakodni fog egyes tantételekuél túlságos arguraentatiókba ereszkedni, tudván hogy : „Qui multum probat, nihil probat," sem subtilitásokba bocsátkozni, nehogy az ifjak hitét megingatván tökéletes nihilismusba taszítsa s igy többet rontson mint építsen. Ne bölcselkedjék azokáért felettébb, nehogy maga is akaratlanul skepticismusba bonyolódván, tanitvánnyait ís magával a hínárba rántsa, s legfőbb kincsöktől a kebel hitétől fossza meg, kilökvén őket mintegy a különféle hitnézetek téveteg tömkelegébe, melyben ha Ariadné fonalát nem adta kezökbe, egész életökben mint az irány vesztett hajós a világ tengerén tévelyegni fognak. A másik a mit hasonlóan kerülnie kell : a túlságos dogmatizálás. A gyinnasium facultas nem lévén, vallás tanításának nem lehet azon feladata, hogy a dogmákat, azoknak történeti keletkezésűket, fejlésöket, vagy külömböző definitióit (mely a theologia, exegesis, és hermeneutika feladata) részletezze a tanítványok előtt : mert ez miként mondják határozottan a szaktan feladata, s erre a világi embernek, elmúlván Istennek hála a vallásos mozgalmak és üldözések, nincs is nagy szüksége, mert nincs belőle semmi haszna. A dogma nagyon is emberi tantétel lévén, mig az észt ki nem elégíti, a mellett a szivet hidegen hagyja s nemes cselekedetekre egyáltalán nem indítja. Kövesse tehát mindenki a középutat, mert „medio tutissimus ib:s." Azonban minden emberi tudásnak és ismeretnek van határa. S itt nyílik a tanárra nézve egy nagy és szép mező, hol ékesen és lelkesen megmutathatja mennyire nemcsak, hogy nem ellensége a hit az észnek itt alant, hol Pál apostollal szólva „rész szerint vagyon bennünk csak az ismeret, rész szerint a tudomány s hol tükör által és homályos beszéd által látunk" hogy ép a hit oly biztos támasza az embernek az élet gyakran zivataros tengerén, mint a hajósnak az ő horgonya, a repkénynek a fa sudara, s az aggastyánnak az ő támaszbotja. Itt jelezheti miként ölelkeznek az emberi tudás és ismeret vég határán a bölcsészet a vallással a hit az értelemmel. Mi végre magát az előadási módot illeti, nem lehet eléggé ajánlanunk mindeneknek előtte a gondos és az igényeknek minden tekintetben megfelelő lelkiismeretes készületet első helyen; nyugodt, biztos, vonzó és világos előadást a másodikon, mihez a harmadikat azért véljük csatolandónak, hogy egy befejezett tökéletes egészet képezzen, ez pedig a tárgy magasztosságától áthatott benső hivatás és mély vallásos érzelem. Ha valahol itt kívántatik, hogy az illető előadó tanár szakavatott férfiú legyen, mert ha csak műkedvelő és fölületes, akkor ezen, az ifjú egész életére nézve legnagyobb horderővel biró s igy legtávolabbra kiható fon tos tantárgy ilyetén kezelése által minden esetre több lelki kárt mint hasznot eredményezend. Es igy be is fejezhetjük a vallás tanításának tanmódszere feletti értekezésünket, azon megjegyzéssel, hogy ha az valamennyi osztályokon ily szakavatottan s mindenek felett lelkiismeretesen fog kezeltetni, ugy mind az ifjúságnak mind a hazának és egyháznak s bennök az egész keresztyénségnek jó szolgálatot tettünk, s minket azon megnyugtató öntudat boldogíthat, hogy nehéz, de magasztos hivatásunkat emberül betöltöttük. Igló 1877. martius 10. JESZENSZKI PÁL. tanár. T !E3 C Könyvismertetés. »Alig emelne Kirchliche Chronik," begründet von K, M at t h e s, fortgesetzt von Aug. W eme r, Ober-Pfarrer in Guben. Dreiundzivanzigster Jahrgang, das Jahr 1876. Ha mbu r g Ha, e n d ck e & Le h m ku hl 1877. 230 L. n m. Valamint a D i 11 e s által kiadott „Padagogischer Jahresbericht" című értesitvény a nevelőt, tanítót és általában a tanügy barátját tájékoztatja az iskolaügy körében előforduló egyes tüneményekről és haladási mozzanatokról, ugy a címzett könyv előnkbe tárja mindazon jelentékenyebb eseményeket, melyek az egyházi élet mezején a közelebb lefolyt évben felmerültek. Ha már ezen általános cél igazolja a könyv megjelenését, ugy annak szükségességét még inkább fogjuk méltányolni, ha tekintetbe veszszük, hogy sok oly egyházi kérdés merült fel, mely magában is elég fontos, és e mellett igen gyakran az egyháznak az iskola- és államhozi viszonyát is érinti, és