Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-04-15 / 15. szám

akarnék : akkor a többi espereseknek kötelességük vissza lépni; kiilömben ezt tenni nem merve vagy nem akarva, azt árulnák el, hogy ők sem sokat adnak hitökre, nem tisztelik többé az egyház hit- és vallástételét, melyre megesküdtek, mely felett ört kell állniok, s magok magokat is ámitóknak, babonára vezérlőknek tartják. Mi lesz ebből ? az egyes egyházak megkérdezése, hiszik és vallják-é még apáik hitét és vallását ? megakarnak-é maradni helvét vagy ágostai hitvallású reformátusoknak, ha úgy tetszik kálvinistáknak, lutheránusoknak, a Jézus Krisztus híveinek ? Ha nem : elszakadnak s külön egyházzá egyesülnek, mint egyesültek a skót szabad egyházak nem ily belső okok, de egyházkormányzási tekintetek miatt. Fájdalom fog el, ha a magyar protestáns egyházat, a helyett hogy reformátusok és lutheránusok egyesülnének : még több részre szakadni látom. De itt nincs más megoldás ; mert a csodák mint történeti dolgok elvetése s az egyház hitköréből kizárása — ugy a mint én meggyőződésem szerint kifejeztem — abban kulminál, hogy a Krisztust is mint puszta embert tekintsük, ki a természet tapasztalati törvénye szerint született élt, halt, fel nem támadf

, menybe nem ment; e nézettel aztán, megszűnt a keresztyén név, álláspont és jogosultság, megsemmisül vagy legalább szétfoszol a lélek hitének legszentebb tárgya a halhatatlanság s örök élet is j s lesz minden hiábavalóság és a lélek gyötrelme. E ponton már, nem a véleménykülömbség eltűrése, hanem a keresztyénség alaptanának tagadása, megvetése forog szóban. Ha te és társaid idáig jutnátok, a mit még sem hiszek, akkor, bár az elválás fájdalmával, kötelességünk azt mondani, keressetek, gyűjtsetek magatoknak népet, mely a keresztyén hit szent bizonyossága nélkül is tud lelkesülni, népe^, mely mint ócska, hitvány lomot, elhányva apái hitét vallását, dicsőbbet és megnyugtatóbbat alkot ezeknél. Népet, mely vallásával az emberi lélek meggyőződésének, a nemzetek és társadalmak erénye- és szabadságának hasznosabb szolgálatot tegyen, mint az evangyeliom positi-vumain munkák, épített küzdött s a gyaláztatások vérfördŐk kiállásában is dicsőségben fénylett protestantismus. És mi, bár fájó szívvel, de testvéri áldásunkkal kívánjuk néktek a tisztább vallásos nézetek öntudatának boldogságát; s ugy tekintendőnk titeket, mint a kik férfias erélylyel, lelkiismeretetök meggyőződését és szabadságát követve, a hit dolgában senkinek, magának a Jézus Krisztusnak sem engedvén, bár tolunk külön váltatok, de testvéreink lenni meg nem szüntetek; kik különböző alap- és utakon küzdünk ugyan, de talán egy cél felé, a földi bölcselkedés és tudás által föl nem érhető, meg nem határozható, de a lélek vágyaitól, még ha nem keresztyén ie, elszakaszthatlan örök életért! *) CZELDER MÁRTON. *) Az útlevelet — ugy látszik, ha „fájó szívvel" és eléggé kenetes szavak kíséretében is, de mégis nagyon hamar kész volna a t. cikkíró „kedves barátjáénak kiadni. Lassan a testtel, midó'n követ emelünk felebarátunk ellen, mert a követ igen könnyen önmagunkra is visszahajíthatják. Bővebben közelebb. S z e r k. ISKOLAÜGY. A gymnasiumi vallástanítás és módszertana. (Vége.) III. Tanmódszer. E tananyagnak különösen hittani része, ugy amint az részletezve van, nem arra való, hogy mint füzetekbe foglalt terjedelmes tankönyv, a tanulók által egész terjedelmében betanítva kézikönyvül használtassék , mert hisz a vallás ily alakbani terjedelmes tanítása a gymnasíum feladatát messze túl szárnyalná, s a tanulók erejét is meghaladná. Célja tulajdon kép ennek csak az, hogy egyrészről az előadó tanár figyelme a magyarázat alatt ezekre is ki terjedjen, más részről, hogy a tanulók az előadás alatt ezeket jegyzeteikbe foglalják s egy lehető rövid compendium mellett a feladvány elmondásakor ezen jegyzeteiket szabadon előadhassák. Ami már magát a követendő módszert illeti, mindenek előtt kiemelendőnek véljük először az irányt, melyet követnie, a zátonyokat miket kerülnie, s a módot, melylyel a vallástanitást kezelnie kell. Az elsőt, vagyis az irányt illetőleg, minthogyha akár a tárgyat tekintsük, melyet elő kell adnia, akár azokat vegyük szemügyre, kiknek azt előadja, nem lehet más mint bölcsészeti. Az addigi vallástanítás, melyben a tanuló az alattas osztályokban részesült, inkább a szívet igyekezett idomítva és nemesítve az erkölcsi életnek megnyerni, s törekedett megadni mind azt mire mint erős és biztos alapra most már az értelem is építheti szellemvárait. Most hát előáll az értelem s hivatkozik vele született elvitázhatlan jogaira, és a vallástanitásnak kötelessége ezeket respectálva, kielégitni igazságos kívánalmait. De az ifjak is, kiket az előadó tanár maga előtt szemlél, az élet azon szakában vannak, melyben ha még nem túlnyomóbb is az értelem, de csupa tudvágy az egész ember, s mig a benső sokszor fékevesztett nemes tűz, mint a gőzerő a mozdonyt, a tettek, vizsgálódás és a cselekvés mérhetlen terén előre hajtja, addig az okokat fürkésző speculatio hideg és útjában meg-megállitja § hangosan követeli a magáét. Behatóbb gondolkodást, önálló Ítéletet és következtetést nem lehet e korban az ifjaktól megtagadnunk, de sőt ellenkezőleg fel is kell ezeket róluk tennünk. E kettős oknál fogva, miként már említettük, az irány melyet az előadó tanárnak követni kell, bölcsészeti lesz. A minden emberi adalékoktól megtisztított valódi, hogy ne mondjuk eszményi ker. vallás, ugy a mint azt Jézus értette, tanította s tanítványai között csupán maga János evangyelista fogta fel s ránk által hagyta, a leg mélyebb és legfenségeaebb philosophia, mely a bölcsészet