Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-04-01 / 13. szám

A második kérdés, hogy „a szétválasztás által nem fosztatnék-e meg egyik vagy másik rész oly szellemi vagy anyagi elsőbbségektől, melyeknek a létezése nélkül a kedvezőbb helyzet nem valósitható ?k

< Hogy az anyagi előnyök és az áthelyezés közt miféle oki összefüggés van, ezt — megvallom — nem értem, — erre tehát nem is felelhetek. Ami azonban a szellemi előnyöket illeti, ezekre nézve vannak némi sejtelmeim. Ugy-e bár ilyen szellemi előnyök : a philosophiai tanári karnak közreműködése a jog-és államt. karban ; azután meg a jogtanári karnak részvétele az iskola ügyeinek vezetésében ; a különböző szakokat hallgató fiatalságnak egymással való érintkezése ? stb. stb. Igaz, hogy ezek csakugyan előnyök, részint a jog-és államtudományi szakra nézve, részint ezen szak által nyújtva a többi szakokra nézve ; de végre is nem olyanok, hogy szükség esetén pótolhatók ne lennének. A philosophiai tanári kar mostani négy tagja kitűnő professor ugyan, de hát a gondolat nem olyan, melybe valamikép bele ne lehetne törődni, hogy t. i. esetleg a jogászok talán kevésbé kitűnő bölcsészeti előadásokat fognának ezután hallgatni. A jogi tanári kar jelenléte, közreműködése bármily becses is az iskolára nézve : a szakok oly annyira el vannak az uj szervezeti szabályok által egymástól különítve, oly annyira — hogy ugy szóljak — maguknak élnek (s ha rajtam állna, még önállóbbakká tenném az egyes szakokat), hogy az elválás aligha csökkentené meg abban a szakban az életerőt, amelynek életereje addig is volt. Végre ami a különböző szakokat hallgató fiatalságnak egymással való érintkezését illeti : ez amennyi előnnyel, annyi hátránnyal is jár. Engedje tehát el nekünk K. úr a hátrányok elsorolását s mi viszontszolgálat fejében szívesen feloldjuk őt az előnyök előadása alól. Nem oldjuk azonban fel a feleletadás alól azon kérdésünkre, valyon az együttmaradás említett előnyei általában felérnek-e azon előnyökkel, melyek iskolánkra, a superintendentiára s a közművelődés ügyére háramolnak a szétválasztás folytán ? Erre a kérdésre meg mi volnánk bátrak kérni a feleletet. Végre a harmadik kérdés, hogy t. i. „a célba vett átköltözés folytán a fokozatos előhaladás biztos volta egyenlően megnyugtathatja-e az iskola-fentartó közegeket, meg-e a szüléket, meg-e a közvéleményt ?" —e kérdés — mondom — olyan természetű, melyre felelni nagyon hálátlan dolog. Mert ha igennel válaszolok, ezren fogják egyszerre csóválni a fejőket, s ha nem-et mondok, szintén legalább is ugyanannyian fogják nemtetszésüket nyilvánítani. A valószínűség mindenesetre amellett szól, hogy sem Pataknak sem Miskolcnak nem fog kárára válni az áthelyezés; de azért azok az érdemes iskola-fentartó közegek és szülék, akik az áthelyezést ellenzik, a világért sem kötelesek olyat hinni, ami csak valószínű s ami a véges emberi elmének bár alapos hozzávetésén, de denique csak hozzávetésén alapul. Hitén senkinek sem akarunk erőszakot tenni, a közvélemény hitén annyival kevésbé, mert a közvélemény hitével e tekintetben — amennyire képesek voltunk megfigyelni — a miénk teljesen megegyezik. Egyébiránt K. úr, ugy látszik, gyakorlati észjárású ember. Az említett elvi kérdéseket fölveti anélkül, hogy érdemesnek tartaná azokra saját nézetét előadni ; de annál tüzetesebben szól aztán az ügy gyakorlati oldalához. Szívesen elismerjük, hogy rendkívül figyelemreméltó cikkének azon része, melyben Miskolc városa s az ottani ref. egyház anyagi viszonyainak siralmas voltát adja elő a célból, hogy bebizonyítsa Miskolcnak képtelenségét a jogakadémia befogadására. Nos, ha a dolog ugy áll, amint azt K. úr előadja, kinek szavaiban nincs okunk kételkedni : akkor bizony Miskolc részéről nagy erőfeszítésre és lelkesedésre van szükség, hogy a megpendített eszme megvalósuljon. Mert, ne áltassuk magunkat, hiábavaló itt a legékesebb tollal irt cik is, hiábavaló a sajtó minden agitálása ; ha Miskolc meg nem hozza a szükséges áldozatokat, kárba veszett a journalistika minden buzgalma. Azaz hogy talán mégsem veszett egészen kárba. Ha ezúttal elejtetnék is az eszme ; azért az e tárgyban történt hírlapi felszólalások, anyagul fognak szolgálni a gondolkozásra. A leányzó nem hal meg, a leányzó csak aludni fog. Ebben áll a haszna a mi eddigi vitánknak. S ha valaki azt találná ez ellenében felhozni, hogy ez a haszon nem ér fel a kárral, melyet vitánkkal a sárospataki három százados alma mater jóhirnevének okoztunk; ha valaki apa- vagy jobban mondva anyagyilkossággal vádolna bennünket azért, mert a mi mindenek felett drága és szeretett iskolánk érdekében és semmi egyéb mellékindoktól nem vezéreltetve, egy szerintünk üdvös eszmének mertünk kifejezést adni : ezen bornirtságokat vagy roszakaratu rágalmakat — tessék annak qualifikálni, aminek tetszik —• azon öntudattal utasitanók vissza, amely adatott nekünk, kik a mi jó anyánk iránt mindig hiven, becsületesen, lelkiismeretesen teljesítettük és teljesítjük kötelességeinket, s kik ha talán hibát követtünk is el ellene, öntudatosan soha sem hibáztunk. Még egyet. A „Pesti Napló" márc. 17-diki számában szintén jelent meg egy cikk a pataki jogakadémia tárgyában, V. F. aláírással. Megvallom, soha nagyobb zavarban nem voltam, mint e cikk olvasása alatt. Nem tudtam s még máig sem tudom elhatározni, valyon e cikket az áthelyezés barátja vagy ellensége irta-e ? Ha az áthelyezés barátja irta, akkor elmondhatjuk, hogy az Isten védelmezzen meg bennünket barátainktól, ellenségeinktől majd csak megvédjük magunkat. De ha az emiitett kérdést nem tudtam is magamnak megfejteni, arról alaposan meggyőződtem s meggyőződhettek mások is, hogy cikkiró iskolánknak minden esetre ellensége. Nos, hiszen mi senkitől sem kivánliatjuk, hogy szeressenek olyan valamit, amit nem is ismernek ; de azt igenis minden tisztességes embertől megvárhatjuk, hogy \