Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-12-31 / 53. szám

Hogy mindezt, jól ós okosan tetted-e ? Erre a kérdésre magad teszed kétessé, sőt órthetlenné a feleletet. Miért ? Elsőben is, gyújtott világosságod fénysugarában nem látjuk érkezni a megígért Isten országát; hanem igenis látjuk érkezni a pokolgépet, a sárga lovat, mely hátán hozza a semmit a minden helyett, a halált az élet helyett. Hited helyett, szerelmed helyett, mely hajdan hegyeket mozgatott meg, hoztál tudományt. Ezt a te nagyra magasztalt tudományodat szekér elébe fogva, mint igás lovat alig birsz vala megmozditni néhány egymás után akasztott vas szekeret! ezt is egy darabka kő lefordítja az alatta tátongó mélységbe. Hol van a hegy? Az ígért evangyéliom helyett távirdáiddal ámitgatsz. A tengerek alatt hireket explodálsz egy pillanat alatt, és a föld másik felére kergetett népek között egy pillauat múlva elhazudozod, hogy mi történt nálunk ; ha nagy hulla van a dögrováson intesz a dongóknak, a varjaknak, hogy jókor érkezzenek, és a torból ki ne maradjanak. Ez a ti uj bálványtok, ki előtt leborulva imádkoztok. IY. Azután a lélekismeret és kivívott egyéni szabadság szent zászlója alatt, nem Istennek a Jézus Krisztus vérén megváltott táborát, hanem ama sárga lovat vezeted kötőféken, melyen a ki ül, az a halál, melynek nyomában a pokol; a nihil hab -lítiumnak, a társadalom tékozló fiainak, a moslék mellett kióhült comraunis serege. A petróleum! Egy rég elszenesült, eltemetett világnak agy önkin/.ott kék szelleme, melyet ezredéves nyomás tortura alatt sűrített magában,— mely a mélységből felszivattyúzva, egy meggyuladt fenyő forgács érintésére lángot kap, és elégeti a tudomány, a művészet kincstárát. Tüzénél a német tudomány piut szalonát. Nincs ki megoltsa a pokol tüzét! És a földnek királyai a fejedelmek, a bankárok, a szolgák, az urak elrejtik magukat a barlangokba, a szikla üregekbe. Jelen. G. 15. Ha a tanúkat kihallgató biró előtt, most vallatásra kerülne a sor és kérdezné : ki okozta e nagy veszedelmet, és keresné a bűnöst. A világ szeme rátok fordulna német ós angol elem, és titeket okolna nagy méltán. Miért? Nem ti voltatok-e azok, kik az erős Sámsont, a hős nemzetet, ki egyedül lett volna képes megfékezni a szilaj sárga lovat, egyedül lett volna képes megálljt kiáltani a pokol őrjöngő hadának; nem ti voltatok-e, kik elébb a Delilák puhitó kebelén, a párisi szerződós karjai között elaltatván, az után szálanként téptétek ki az alvó hős hajaszálait? Annak utána megrohantad a védtelent, kicsavartad kezéből fegyverét, melylyel a Filiszteus tábort nem rég leverte, iszonyú vas ollóiddal fogtad, örültél rajta mint barmon, ós az őrölt liszt korpáján hizlaltad fel a végzetes sárga lovat, mely jön nyerítve, hogy szomját a Duna vizébe, később a békés népek véribe oltsa ? . . . A meggyalázott, az így megnyirbált hősnek hajaszálai azonban ismét nőnek, kitolt két szemének gödrei ismét teli szivárognak véreskönynyekkel, karjai emelkednek. Es ti arra vagytok kárhoztatva, hogy míg ti egymás hajába kapva egymást tehetlenül dögönyözitek, és egymásnak mozdulatait lesve a földön hengergődztök, az alatt nyerítve nyargaljon akadálytalanul a sárga ló ós a ki rajta ül, a halál, jöjjön, ós a civilisátio, a keresztyén cultura nevében kinyújtsa csont kezét, bogy megfojtsa mind a kettőt. Míg te veszteglő másik fél, másfelé fordulva, semlegesen dörgölöd, mosod kalmár kezeidet ós ujjaidon számlálod a kamatot. Az ő vérök ti rajtatok! V. De, mielőtt az Ur haragjának csordultig álló pohara árva fejünkre kiöntetnék, minekelőtte megérkeznék a sárga ló, hogy minket, veletek egyetemben elgázoljon; minekelőtte a híres német Hermán sisakjából lovát a halál megitatná: halljátok Nostradamus jóslatát: „Hétszerhét volt a siralmas negyvenkilenc, hetvenhétben szegény népem ismét fizetsz. Északról érkezik sárga lovon ülve a halál, sarlója ki van köszörülve; nyomában a pokol, minden ördögével a sírból kimászott vandálok népivel. * „A népvándorlások kiszáradt medréb n, ismót foly a sárriz, menekülés nincsen; a/, iszonyú Cyklon veri a hullámot, halk rémület rázza a művelt világot.* „Míg a két óriás egymást fogja torkon, addi^ a fekete tengeri szoroson, átömlik a sárviz, keresve a medret, melyet egy ezredév mult, hogy betemetett." „Benne vagy medrében te is magyar nemzet, az árok fenekén, iszonyú helyzet! Ébred, mozog, ordít lenn a móly iszapban az iszonyú Janku, a megőrült 106*