Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1876-12-10 / 50. szám
BELF Ö L D. A krassó-vidéki lelkész értekezleti kör ülése. Tudva azt , hogy egyházi életünk köréből szívesen vesz tudasitást, a mely életről s működésről tesz tanú ságot ; van szerencsém a nagy-bányai ref egyházinegyé • ben levő krassóvidéki lelkész értekezleti körnek folyó hó 4-én Nagy-Koleson tartott évnegyedes gyűléséről következő tudósítást adni. Miután több , a gyakorlati lelkészet körébe tartozó ügyek s kérdések megbeszéltettek, e lapok hasábjain már nyilvánosságra hozott ama kérdés felett is megindult az eszmecsere: miként lehetne megakadályozni népünknél a kis gyermekek oly gyakori elhalálozását ? Ennek legfőbb okául a tapasztalható gondtalan anyai ápolás mellett mi is a képzetlen szülésznőket tartván; azon megállapodásra jutottunk, miszerint mi, — akik többször tanúi vagyunk a szülésznőknek nevezett, s ebez mit sem értő vén asszonyok kezelése gyászos eredményének, terjesztenénk fel az ügyben az alispáni hivatalhoz javaslatot, melyszerint utasítaná oda a megyei közgyűlés a főorvost, hogy akár maga személyesen, székhelyén egy pár havi tanfolyamot nyitna, hogy így az erre hajlamot érző megyénkbeli szegényebb sorsú nok is csekély költséggel elsajátíthassák a szülészet mesterséget, akár a kerületi orvosokat bizná meg, hogy a községeikben létező úgynevezett bábákat szakmájuknak legalább nélkülözhetlen elemeivel ismertessék meg, hogy ne lennének az anyák még inkább kitétetetve életveszélynek az avatatlan kezek miatt. Azt pedig, ki ezt elsajátítani nem tudná , vagy nem akarná, a ténykedéstől végleg függesztené fel. Igy azt hisszük, hogy mind az anyák , mind pedig a kisdedek élete a rendes kezelés által inkább biztosítva lenne. Hogy vajon lesz-e ennek valami eredménye , vagy csak kiáltó szó leszen a pusztában , ez a jövő titka. De ha nem lenne is, bennünket megnyugtat az öntudat, hogy megtettük azt, a mit mint a nép körében élő s ez ügyet közelebbről ismerő egyéneknek tenniök kellett. Végűi sajnálkozással kell felemlítenem azon részvétlenséget , melyet értekezleti körünk egy pár tagja rendszerinti meg nem jelenése által tanusit. Pedig higyjek el uraim! lehet itt mindig valami ujat hallani és tanulni, ha nem kezdő lelkész is az ember. Nagy-Kolcs, 1876. december 6. TÓTH DÁNIEL, ref. lelkész. Válasz nt Joó István urnák, az „Evangyéliomi Prot. Lap." f. ó. 44-dik számában megjelent Észrevételeire Egyházmegyénknek folyó évi szept. hó 26-kán Bod-Paládon tartott gyűlése közérdekűbb határozatait, hogy az „Evangyéliomi Lap" olvasó közönsége is ismerje, közzététel végett elküldtem volt vázlatosan, és úgy a mint én felfogtam — az igen tisztelt lap nt. szerkesztőjének, a ki is szíves volt azokat becses lapjába fölvenni, és a f. é. 44-ik számban közölni. Hogy ama határozatokat nem igen fogják szó nélkül hagyni Debrecenben az igazhivőség világvárosában, azt előre gondoltam. De hogy épen Joó István úr ragadjon ellenünk fegyvert, és epébe mártott tollal irja meg észrevételeit, az a Joó István, a ki kevéssel ezelőtt még egyházmegyénknek egyik szeretve tisztelt és becsült tagja vala, azt nem hittem. Hogy észrevételt tett Joó István úr, az ellen semmi szavam ; azt tehette tetszése szerint; hanem igenis a hang és modor ellen, melyben az íratott. Bátor vagyok kérdésbe tenni: hol vette Joó István úr magának a jogot, hogy egy erkölcsi testületet, egy egész egyházmegyét leckéztessen, sértegesseu és kigúnyoljon ? csupán azért, mivel azon egyházmegye némely határozatait nem úgy találta hozni, hogy azok magas tetszését megnyerni szerencsések lettek volna ? Azért, hogy Jóo István úr a debreceni ref. tanítóképezde igazgató tanári székébe behelyeztetett, ne vélje, hogy már az Oiymp íetején van, és onnét szabadon szórhatja sértegető nyilait, gúnyolódásait mindenfelé ? ! Azért hogy Debrecenbe bejutott, ne gondolja hogy már kegyurunk, és mi hódolni, vakon engedelmeskedni tartozó rabszolgái vagyunk ? és tetszése szerint bánhatik velünk, azért hogy egyházmegyénk bátor volt kimondani az egyházkerületi tudós férfiak által készített népiskolai tantervre helytelenítő véleményét? ! Hogy Debrecent kálvinista Rómának tartják : abból még nem következik, hogy a mit ott készítenek, az mind t ökéletes és csalhatatlan legyen. Joó István úr azt mondja hogy: „a tantervnél szokatlan jelző a nehézkes szó, ember szokott csak nehézkes lenni. Engedelmet kérek! ha előtte szokatlan is — de bizony szokták azt használni a közéletben egyébre is, nemcsak az emberre. Az csak szőrszál- hasogatás. Nagy bölcsen értésünkre kívánja adni — mintha csak tanítványai volnánk, hogy a tanterv jó vagy r o s z lehet. Legyen hát tetszése szerint. Csak hogy ha az adott jelzők valamelyikét kell az általuk készített taatervre elfogulatlanul alkalmazni: akkor is csak az utóbbi alkalmazható helyesen; mivel az a Joó István úr nyilatkozata szerint is oly iskolák számára való, hol minden osztály külön tanitó által vezettetik. De hogy mégis Joó István urnák legyen igaza, azt mondja tovább : „hogy a szatmári egyházmegyében igen sokan nehézkesen járhattak el a tanterv körül: az hihető". Ez egyenesen kicsinyes lenézés, azt gondolja Joó István úr, hogy másutt már nincsenek is képzett tanítók, csak Debrecenben. Pedig higyje el, a szatmári egyházmegyében, sőt másutt is vannak oly nagyra törekvő tanitói tehetségek, a melyek bátran kiálluák a versenyt a debreceniekkel. Könnyű Debrecenben, a hol minden osztályt külön tanitó vezet, és a hol a gyermekek rendesen iskoláztathatnak. Hanem tessék csak azokat a jeles tanitó urakat egy falusi iskolába állítani, a hol egy magának 100s