Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-11-26 / 48. szám

seinket nem fogja megdorgálni. Mert meg lehet győződve ön, hogy az a protestáns zsinat nem fog távolról sem olyasmit határozni, a mi akármelyik államnak létezését, alkotmányát veszélyeztetné, nem fogja magát infallibilisnek nyilvánítani, ós a vele tartóktól üdvösségük elvesztésének terhe alatt azt követelni, hogy tagadják meg józan eszüket, a mai kor müveitségót, haladását s modern társadalmi intézményeit, és hogy országuk törvényeinek ellenére is foganatosítsák a zsinat határozatait. S meg lehet ön győződve a felől is, hogy ha azon zsinat még netán olyasmit határozna is, de hazánk protestáns superintendensei között nincs egy is, a kinek „elég bátorsága" volna (ha ugyan ön bátorságnak szereti nevezni a haza ellen elkövetett bűnt,) a nemzet alkotmányával s az ország törvényeivel ellenkező határozatait egy külföldi zsinatnak hiveivel közölni. Midőn a porig lealázott katholikus egyház felett zsarnokoskodó protestáns egyházaknak mindegyikét ilyetónképen megmosdatja ezen kathol. „ Igazmondó akkor azután (nov. 4-diki számában) összefoglalja mind a kettőt, és a báró Baldácsy-féle alapitvány által egyesitett protestánsoknak egyesitett s fokozott erővel osztogatja az áldást. — Itt már a báró-szerkesztő leveti a keztyűt, — a mit pedig, dicséretére legyen mondva, a legtüzesebb vagdalkozásai között is ritkán szokott tenni, és ugy csárdai legény módjára piszkos ingujjban bunkós bottal kezd el verekedni, vagy ha jobban tetszik a hasonlat, hát mondjuk, hogy harcol kofamódra. A szent düh kitörésére okot szolgáltat a Baldácsi-féle alapitvány, ós lapunknak azon megjegyzése, hogy a kathol. bárót a protestánsok segélyezésére kótségkivül azon érdemek indították, melyeket mi protestánsok 300 éven keresztül a magyar nyelv, nemzetiség ós alkotmány védelmezése körül szereztünk. Dehogy is ez indította — mondja az éren talált atyafi, — hanem az, hogy félt a báró, hogy elveszíti minden vagyonát, s javai olyanokra szállanának, kiket azokban részeltetni épen nem óhajtana ; azért is „kifőzte, hogy azokat a protestánsoknak adományozza, mert a protestánsok jogaik védelmében ügyesek, és szívós természetűek, most pedig Tisza K. főministersége alatt elég hatalmasok is, hogy a pert, melyet ő elveszítene, a prot. egyházak megnyerjék; hisz ott vannak a ministeriumban Tisza és Péchy főcurátorok, ők nem fogják engedni, hogy a protestánsok ily szép birtoktól elüttessenek." Nem azért ajándékozta a protestánsoknak — folytatja a „Rel." — mert a nemzetiség oszlopainak tartotta őket, „hanem azért, mert ismerve természetüket, úgy tartotta, hogy ha hatalomra jutnak, mint most, úgy képesek az erőszakra is." Engedelmet kérünk, ez már nagyon is .nyers beszéd. Alkotmányos országban a politikai ellenfelek, tudjuk, hogy sok kemény dolgot megmondanak egymásnak, különösen a piros bársony székekben ülőknek, olvassuk naponként, hogy az oppositio minő támadásokat intéz, minő bombákat vet a kormányrúd körül levők ellen, s miként törekszik azokat onnan lebuktatni. Ez helyén van, vagy legalább igy divat. De a kiben csak az árnyéka is megvan az országos törvények s az alkotmányos kormányok iránti tiszteletnek s az őszinte hazafias érzelemnek, az nem beszélhet úgy, az nem veteinedhetik soha annyira, hogy egy kormányról, melyet a király s nemzet többségének bizalma emelt azon helyre, afféle dolgot állítson, miszerint ez hatalmával visszaélve, a törvényt elferditesse, s igazságtalan ítéletek hozatala által egyeseket jogos követeléseiktől elüttessen. Az ily beszéd nem csak az emiitett kormányférfiak ellen nyilvánított aljas gyanúsítás, de megsértése az egósz nemzetnek, az egósz alkotmányos életnek. Elmultak már azok az idők, midőn hazánkban az igazságot confessiok szerint szolgáltatták, akkor még az ország legfőbb kormányzó és igazságszolgáltató hatóságainak — a Helytartótanácsnak ós a királyi hétszemélyes táblának az élén nem egy „forradalmi kormány", hanem az esztergomi érsekek s más kath. egyháznagyok állottak. Folytonos szálka az ultramontán sajtó szemében az is, ha mi protestánsok magunkat az alkotmány védelmezőikónt tüntetjük fel. Igy ezen alkalomból is így szól a sokszor idézett lap : „A mi szeretetre méltó atyafiaink ugy irnak, mintha ez országban a protestantismus előtt sem Magyarország, sem alkotmányosság, sem szabadság nem lett volna ; mintha a katholikusok tulajdonképen ő utánok jöttek volna be az országba, készen találva itt a szabadságot, alkotmányosságot; " Nem egészen így, de igenis irunk úgy, mint a kik érezzük, hogy a magyar alkotmánynak alapköveit azok rakták le, az ország meghódításában, majd niegvódelmezésében azok harcoltak legtöbbet, kiknek unokái később vagy részben a reformátio lobogója alá állottak. írunk erős érzetével, tudatával annak, hogy