Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-11-19 / 47. szám

si non arte, marté, — ha másként nem, erőszakkal is vissza kell szerezni az egyház régi jogait. Mutatványul ide igtatjuk a „Rel.* nov. 1-je számából a „Havi szemlédnek egy pár töredékét. „Az egyházra nézve — mondja a havi szemle irója -— roszabb valami talán nem is következhetik már azon állapotnál, melyben azt jelenleg nem egy modern államban látjuk. Iskoláink, hol erőszakkal, hol álnok fogások segítségével elragadtatnak tőlünk; vallásunk nem egy sarkalatos tétele kijátszva oly törvénykezések által, melyek ugyan minden egyéb felekezetnek alázatos kész szolgái, de a katholicismusnak határozott ellenségei, egyházunknak tulajdonjoga nem csak a legcsekélyebb tiszteletben, nemcsak semmi törvényes védelemben nem részesül, hanem egyenesen res nullius-nak, vagy ha tetszik bonum commune gyanánt tekintetik, azon furcsa különbséggel, hogy abból mindenkinek jut, csak annak nem, a kit egyedül illetne, mert az övé; s a kathol. egyház mindennap tapasztalhatja, hogy nyilt kigunyolásával miként fordittatik az, mit a kegyeletes ősök katholikus célokra alapítottak, egyenesen arra, hogy ellenségeit táplálják, istápolják, sinecurákkal lássák el; kénytelen tapasztalni, miként irányul minden csak oda, hogy a katholicismus gyengítésének s az antikatholikus elemek megerősítésének munkája épen a katholicismusnak vagyonával mozditassék elé. ' Ez az egyháznak sorsa, ez helyzete egész Európában, közel egy század óta, s annak megfejtése, miként van az, hogy a kath. egyházzal szemben az igazságosság és a tulajdonjog fogalma kiveszettnek látszik a modern államférfiak fejéből ós szivéből — ennek megfejtése valóságos lélektani talányt képezne, ha nem tudnók, hogy az anyagi megcsonkításnak voltaképeni célja is csak a szellemi megbénítás; mert a ki a katholicismus alapitványait elkobozza, az voltaképen iskoláit nyomja el, kegyeletes s tudományos intézeteit zárja be s templomait teszi szegényekké." Ha már ennyire meg van alázva, s jogaiból, javaiból ki van rabolva a kath. egyház: kérdezzük mi következik ebből ? Az ős keresztyének is, mi protestánsok is azt hirdettük, hogy a lelki kincsek drágábbak a földieknél, a lelki szabadság a testinél; következőleg, hogy amazokért emezeket fel kell áldozni, tehát hogy minden becsületes katholikusnak vallásos szent köteles-i sége a fennálló állami intézmények ellen törni, ki- ! ragadni a rég hüvelyében rozsdásodó kardot, és erőszakkal is véget vetni ezen lealázó állapotnak. S valóban a „Rel." t. szerkesztője nem is riad visza ezen merész consequentiától, kimondja egész leplezetlenül, hogy „talán nem fognak túlzásról vádolhatni, ha azt mondjuk: a mai helyzet tűrhetetlen, s ,mérsékelt' voltunk csak egyet biztosit nekünk: a káron kivül a kinevettetést s gúnyt azok részéről, kikkel ravaszság tekintetében egyszer mindenkorra nem versenyezhetünk; már csak azért sem, mert katholikusok vagyunk ; — igy tehát csak e kettő közt van választásunk: vagy elrothadunk, vagy sorakozva s férfiasan küzdve utat törünk magunknak egy jobb, mert tiszteségesebb jövőbe." Kimondja „hogy a forradalmi (értsd: alkotmányos) állam és a kathol. egyház között igazi béke nem lehet, hogy oly két hadakozó fél ez, melyek közt az érdekek kiegyeztetéséről szó sem lehet, hanem csak arról; valyon akkor vegyük-é fel az elénk dobott keztyüt, s akkor keljünk-é jogaink védelmére, mikor még némi erőnk van, avagy csak akkor, midőn már későn lesz ? Mert ma még talán volna némi erő bennünk, holnap pedig bizonyos, hogy nem lesz, mert hisz barátaink gondoskodnak róla néha gyengéd erőszakkal is, nehogy kardot ránthassunk." Ezen szavak eléggé világosak. Értelmük ez : Tizenhárom év múlva száz éve lesz annak, hogy a szabadság, egyenlőség elve Franciaországban, majd több kevesebb idő múlva Európa több más országában is kimondatott, a legutóbbi időkben pedig félig meddig már valósittatott is; és ezekhez képest azon középkori kiváltságok, melyeket a kathol. egyház és ennek papsága évszázadokon keresztül élvezett, enyésző félben vannak. Nem csak, de az államkormányok is, melyek hosszú időn keresztül oly hű szövetségesei, néhol épen csatlósai valának a kath. hiearchiának, kezdenek kiábrándulni, s vonakodnak továbbra is a papi hatalom uszály hordozói lenni, hanem egyenlő, vagy legalább a hajdaninál kevésbbé igazságtalan mértékkel mérnek a külömbözŐ vallásfelekezeteknek. Es ezen állapot — mondja a kathol. sajtó — elviselhetetlen, és ha már egyébként segíteni nem lehet, itt az ideje, hogy az összes katholikus világ fegyvert ragadjon, és azt az egósz állami és társalmi rendet, mely az utóbbi évtizedekben kifejlődött, erőszakkal is felforgassa. Egy ily nagyszerű világharcra készül ugy látszik a római jezsuita párt, s egy ily harcra készítik elő