Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-11-19 / 47. szám

a híveket az egyes országokban levő közegei azon pártnak. Hogy ezen harc egy kath. szt. háború alakjában, avagy a socialistikus pártok köpenye alatt fog-ó meginditatni: erre ma még alig lehet biztos választ adni; de hogy a zsarnoki uralma elvesztése felett kesergő ultramontán párt nem riad vissza — mihelyt a kedvező percet elérkezettnek látandja — egy általános európai vérfürdő készítésétől sem, az biztosan jósolható. De hát hazánk kathol. sajtója nem borzad vissza ezen ádáz harctól ? s a „Religio" t. szerkesztőjének sokszor emlegetett hazafias érzülete nem tiltakozik azon törekvés ellen, hogy hazánk is belerántassók ez ördögi küzdelembe ? Nem szólal fel keblében egy nemesebb érzet, a midőn lázitó cikkeit világ elé bocsátja, ós mindenféle költött rágalmakkal a külömben türelmes szellemű, és az utóbbi évtizedekben kivált békés egyetértésben élő nemzet kathol. vallású fiait folytonosan izgatja a fennálló társadalmi álladalini rend ellen ? Hát az a nagy patriótismus csak addig tart, mig a haza kormánya megengedi, hogy a római tanok vallói uralkodó egyházat képezhessenek, s ínig ezen tanok fő őrei minden más vallásfelekezetet mélyen sértő kiváltságokkal halmoztassanak el; ha pedig az egyenjogúság elvének csak némi részben való megvalósítását is — mert nálunk még csak enynyire vagyunk — megengedi a kormány s a törvényhozás, már akkor tűrhetetlenné lesz az állapot, s köszörülni kell a kardot a „mig nem késő?* Melyek azon óriási sérelmek, melyek a mai helyzetet elviselhetlennó teszik? Lássuk! A kathol. egyház úgymond az idézett lap — el van tiporva. Eltiportatásról beszélhettünk mi magyar protestánsok harmadfél száz éven keresztül eleget; de a „Religio"? Nem is kívánjuk, hogy a gonosz gonoszszal fizettessék vissza, ós hogy valaha méltó oka legyen panaszkodhatni. Vallásos hitelveit bátran vallhatja, isteni tiszteletét szabadon gyakorolhatja, templomainak, földi birtokainak háborítatlan élvezetében van, a sajtó s az egyleti élet terén vallása ós egyháza érdekében a legnagyobb tevékenységet fejtheti ki, és a mi törvényes befolyást az államkormáuy a katholi egyházra gyakorol, avagy e tekintetben is mi panasz lehet. Azok az egyének, kiket a „forradalmi" kormány ajánlatára az államfő a főpapi székekbe kinevezett és kinevez, egy Haynald, Szamasza, Császka, Ipolyi s a többi, méltatlan személyek talán az egyház kormányára? Nem jobban el volt tiporva az egyház, mikor egy épen nem forradalmi államfő, egy 14-ik Lajos — hogy távolabbról hozzunk fel példát, egyes ledér életű hölgyek s megbélyegzett jellemű kormányférfiak ajánlatára töltötte be az abbási, püspöki s érseki szókeket? Sirassa a „Rel." ezt a kort, ezen századokbeli elnyomatását egyházának. „Iskoláink elraboltatnak" — panaszolja továbbá a „Rel." Satyrának is sok. Nálunk a „Rel." által forradalminak címzett alkotmányos kormány élete még egy évtizedre sem terjed, ós ezen igen rövid idő alatt is annyira megszaporodtak a kathol. iskolák, hogy bátran merjük állítani, miszerint ma csupán Haynald érseki megyéjében több katholikus iskola van, mint a mennyi ez előtt negyed századdal az egész magyarországi kathol. egyházban volt. Hát ahhoz mit szóljunk, midőn a panaszok listájában olvassuk tovább, hogy „az igazság és a tulajdonjog fogalma kiveszettnek látszik a mai modern államférfiak fejéből ós szivéből," s hogy ennélfogva a kath. egyház „törvényes védelemben nem részesül" „a katholicismus alapítványai elkoboztatnak stb." Biz ehhez alig van mit szólanunk, legfeljebb azt, hogy az igazságnak ós a tulajdonjognak azon fogalma, mely Kolonics érsek, Biró Márton, s több egykori kathol. egyháznagyok, avagy az egykori helytartótanács tagjainak ós sok régi államférfi fejében ós szivében ólt, az hála istennek a modern államférfiak kebléből kezd kiveszni; ós enyészik azon kor, melyben a törvényes védelmet s a vallási alapítványok* háborithatlan ólvezhetósi jogát csak egy confessio tagjai élvezhették. Ha a modern államkormányok ellen csak ily erejű vádak hozhatók fel, valóban méltatlan dolog ezen kormányokat s az általuk európaszerte előidézett állapotát az egyháznak elviselhet]ennek mondani, s erős mértéke szükséges ahhoz a hazafias érzés gyengülésének, hogy valaki a jelen körülmények között, a midőn hazánk és társadalmunk hajója külömben is vészes hullámok által hányatik, ós felette, ki tudja, Í hogy legközelebb is nem uj vészfellegek tornyosulnak-ó, — nem átallja a vallásos fanatismus tüzét éleszteni; s az egy ugyan azon haza külömböző vallású polgárait egymás ellen ingerelni. Azért is a „Religio" t. szerkesztőjéhez azon hazafias kérelemmel fordulunk: szűnjék meg a külföld fanatikus Íróinak nyomdokait követni, hanem mint hazai kathol. főpapjaink, belenyugodva a modern korszellem által követelt alkotmányos intézkedéseibe hazai 93*