Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-10-29 / 44. szám

népiskola iránti bizalmatlanság tanújele, hogy az első osztályba lépni kívánókat általában fölvételi vizsga alá vétetni kívánja. Mert bár az 5. pont felett némi homály borong s nem fejezi ki határozottan, hogy csak a 12 évesnél idősb vagy átalában mindenki fölvételi vizsga alá vétessék-e, de hogy ez utóbbit akarja értetni, kitűnik a 8-ik pontból, hol az mondatik, miként az első osztályba jelentkező tanulók fölvételi vizsgadíjt nem fizetnek. r En ugyan e fölvételi vizsga követeléseért nem neheztelek, tudva azt, hogy népiskoláink mily képzettséget nyújtanak ; mert valóban érdekében áll a középiskolának utána nézni annak, hogy beléje lépni kivánó növendék bir-e valósággal annyi előismerettel, a mennyi a felsőbb fokú ismeretek sikeres elsajátíthatására okvetlen megkívántatik. A felsőbb osztályokba bizonyítványa- s értesítőjével kell jelentkeznie a tanulónak. S ha ez utóbbiból az derülne ki, hogy a tanuló nem végzett annyit, mint azon iskolában végeztek, melybe lépni kiván, felvételi vizsga alá vonható s alsóbb osztályba sorozható. Kétséget sem szenved, hogy e rendelet felekezeti tanodáink ellen van intézve. Volt eset rá, hogy kellő tanerővel el nem látott iskolából állami intézetbe jelentkező tanulót, minden vizsga nélkül egyszerűen osztály ismétlésre utasítottak. Rosz néven veszik továbbá tőlünk, hogy mi nem az állam által approbalt, hanem saját szakálunkra gyártott tankönyvekből s néhol kéziratból tanítunk. Ez utóbbinak helytelenségét én is elismerem, mert ily esetben bajos ellenőrizni, nem taníttatik-e valamely államellenes tudomány, valamint a tantárgy terjedelme is mindig kétséges így, de a tankönyvet, kivált ha még az értesítőben az elvégzettek mennyisége is ki van téve — bár ki is ellenőrizheti; — s ha mégis vizsga alá vonatnának növendékeink, ez ellen csak úgy védekezhetünk, ha e pontot visszatorlási alkalmid a mi rendszabályainkba is bele igtatjuk. A bizonyítvány nélkül jelentkező tanuló megvizsgálásáról szóló 9-ik pont nagyon hiányos, mivel ilyeténkép a kicsapott tanuló legkönnyebben kikerülhetné a szégyenbélyeget, s az adósságba elmerült a fizetési kényszert az által, ha bizonyítvány nélkül jelentkezik. Szerintem e pont így volna módositandó : „felsőbb osztályok valamelyikébe csak oly tanuló véttetik fel bizonyítvány nélkül, a ki hiteles okmánynyal igazolja, hogy még akkoráig más középtanodáuak növendéke nem volt. Ily esetben sat." Helyes azon rendelkezés is, hogy első felvételkor, ha maga a szüle nem kiséri fel gyermeket az igazgatóság elé, — köteles magát oly megbízottal helyettesittetni, kire a házi felügyeletre vonatkozó kötelességeit átruház-Zci^ S (X kihez küldi azutrn az igazgató a szokott értesítőt. Ez intézkedés a szülék iránti felelősség nagy részét leveszi az igazgató vállairól, holott ama joga azért fenn marad, hogy ha a szülék által kijelölt gondviselő ellen neki kifogása volna, ezt visszautasíthatja s a növendéket más helyre rendelheti. A fegyelmi szabályokat tartalmazó III. fejezet azonban már elvi tekintetben is nagyban eltér a mi eddigi gyakorlatunktól. Nálunk büntetési eszköz, a különféle fokozatú dorgálás mellett, a szintén háromféle fokozattal biró bezárás, sőt fontosabb esetben a bot is, s csak legvégső esetben alkalmaztatik az intézetből való kirekesztés : míg a ministeri rendtartásban a bezárás és bot fegyelmi eszközül nem szerepel. Mindazonáltal e látszólagos enyhesége mellett is e rendtartás a miénknél sokkal szigorúbb, mivel az intézetből való kizáratás nagyon hamar bekövetkezhetik, melylyel pedig sok esetben nem annyira a fiút, mint inkább szülőjét büntetjük. Az állami rendtartásban ugyanis a büntetés fokozatai így következnek : 1-ör a tanár négyszemközt meginti a növendéket, 2-or az osztályfőnök cselekszi ugyanazt, 3-or dorgálja az osztály előtt s 4-er már az igazgató elé idéztetik, ki ha szükségesnek látja, már ekkor a tanuló csendes eltávolítását is ajánlatba teheti. Ha meggondoljuk, hogy ez a tanuló bizonyítványára is rávezettetik, elég súlyos büntetésnek kell ezen tényt tekintenünk. A mi a botbüntetést illeti, ezt magam is elengedném, mert ideje, hogy a rabszolgaságnak ez utolsó emléke középiskoláinkból is eltöröltessék. Különben is, midőn a gyermek, a puszta érzéki életet levetkezve, már magasabb szellemi életet kezd élni, e puszta érzékekre ható, sőt a nemesebb érzelmeket kiölni képes büntetésnek nincsen helye. Hát még ha ide gondoljuk, hogy sok világtól elmaradt tanár a botot nemcsak fegyelmi; de valóságos taneszköznek is tartva, nemcsak erkölcsi vétség, de tanulásbani hanyagság ellen is sikeres javitó szernek véli s alkalmazza. Hanem már a bezáratásról máskép vélekedem. Ezzel talán még kísérletet tehetnénk, mielőtt az eltávolítás nagyon is problematicus eszközéhez folyamodnánk. Az ország összes tanintézeteiből való kizáratást ellenben beveendőnek vélném fegyelmi rendszabályaink közé, mivel ezzel hatalmas zabolát vetnénk a máskülönben megfékezhetetlenek indulatira ; mert nem tudván egyszerű eltávolítás vagy tanulói pályájának megszüntetésével lakoltatik-e ? jobban meggondolná kiki dolgát. Az iskolai órák igazolatlan elmulasztásának azon szigorú büntetését, hogy a heti órák számával felütő, nem folytonos mulasztás esetében is, az intézetből kilépettnek tekintetik a növendék, szintén csak helyeselni lehet. Nagy baja különben is fegyelmi rendszabályainknak, hogy oly sok forumon vezeti keresztül a mulasztók büntetését, mert ez által a büntetés egyfelől megszokottá válik, másfelől pedig mire a sok be nem irt mulasztás mellett a legfelsőbb büntetés bekövetkezhetnék, rendesen letelik az év, s a hanyag ép bőrrel megmenekszik. Pedig, hogy a mulasztás a tanulásban való előmenetelt, főként az alsóbb osztályokban, mennyire gátolja, a tanférfiak előtt eléggé ismeretes.