Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-10-01 / 40. szám

két hétre, s a borbélynak, a miért a sebet ólom ecettel ! bekötötte, fizetett 2 frtot. Az a legszebb a dologban, hogy ! a biró, ki ily salamoni Ítéletet hozott, most minister1 tanácsos! A mult évben egy jó ismerősömnek mondani találtam, hogy látogasson meg már egyszer életében. Nem ő soha ! abban a megyében ! mondá; — a mult tavaszon hozta meg két szép csikaját — miket elloptak volt — egy tör vényszéki ülnök istálójából, s annyi virgán ment ott keresztül, hogy ö elátkozta testit-lelkit ha még valaha annak a megyének a területére teszi a lábát! Kedves főmunkatárs uram ! ugye azt mondá a múltkor Lutherrel: igéje által váltá meg isten a világot, igéje által fogja is megjobbítani! Gondolja-e, hogy ezt a mai világot meg fogja javítani az isten igéje?! Önt talán és engem, mert hiszen mibennünk nem sok hiba van, ön nagyon is szelid, én meg — - mint egyszer irá — talán inkább is mint kellene — nagyon is vitézlő vagyok, hiszem, hogy mibennünk megláttatik az isten igéje; ön talán majd egyszer ha alkalma leend a mindennapi élet keserű viszonyai közé tekinteni egész közelről, s meglátandja a sok g y ümölcstelen figefát, majd haragra gerjedend, mint a mi isteni mesterünk tevé; én, majd ha inkább-inkább vénhedem, át fogom látni, hogy vitézkedésemmel úgy is csak falra hányom a borsót! hanem, hogy ezt az elfertelmesült világot az isten igéje megjavítsa, midőn már istennek, minden csapása se tudta a jónak még csak tájékára se téríteni — abban már tamáskodom. Bassarum Begorumque scutica kell ennek, meg az Achmed Olaj bég egyházi törvénye, a pelengér, az ecclezsia követés, mert higyje meg, a ki minő ételhez van szokva, azon nevekedik erősbödik leginkább !* VlGIL. Szerény észrevétel Nagy Sándor ref. lelkész úrnak a „Prot.-egyh. és isk. lap 35-dik számában közlött cikkére. Nagy Sándor úrnak, a Lukács Ödön úr által fel tett kérdésre adott feleletében sok igaza lehet ; s az általa felhozott hiányok orvoslására jobbat ajánlani alig lehet, legyen szabad azonban nekem ezen közleményt némi észrevétellel kísérnem. Nagy Sándor úr, a népesség fogyásának okát, a gyermekeknek kivált falu helyen történni szokott sűrű halálozásában, ennek okát ismét a falusig népnevelés elhagyatottságában helyezi. Ennek azonban — szerintem — csak is akkor lenne valódi értelme, hogy ha a gyermekek sűrű halálozása csak is falu helyen történnék, és hogy ha a falusi népnevelés, hajdan, mig még a népes*) Tagadom addig is, mig közelebb bővebben előadhatnám tiltakozásomat. Főmunkatárs. j ség ily nagy mérvben nem fogyott, kedvezőbb szinben tűnnék fel mint jelenleg, midőn a népesség fogy ; ezt pedig Nagy Sándor úr maga is alig ha állítja, én legalább kétségbe vonom, sőt az utóbbi tételt tagadom. Én úgy látom, hogy nagy városokon is — a hol pedig orvosok és okleveles szülésznők vannak, — aránylag csak oly sűrű a gyermekek halálozása mint falukon, és ez a természet rendes folyása, igy volt ez mindig, és igy fog lenni mindig. Tapasztaljuk, hogy a fákról is, a legpracticusabb kertészeti gondozás mellett is, több gyümölcs lehűli zsengéjében, mint kifejlett korában, s igy van ez az élet fáján is. Hogy pedig a népnevelés sokkal alaposabb és teljesebb most, midőn fogy a népesség, mint volt hajdan, midőn még szaporodott, ezt a gyermek is látja. Hiszen egy jóra való falusi bakter is tud ma annyi', mint tudott ez előtt csak 50 évvel is egy némelyik honorarius esküdt; és egy falusi paraszt pesztonka is kineveti már ma azon babonát, mit hajdan egy nagy városi úri dajka szentül hitt, és ha találkozik is talán valahol a Verkovinán, egy kilenc darab szénnel kuruzsló rusznyák banya: de hogy közöttünk prot. községekben, oly mérvben kezeltetnék ezen babona, hogy az a gyermekek sűrű halálozását idézné elő, egy kissé merész állítás. Ne fogjunk magunkra szándékoson olyat, a mi nem úgy van. / En tehát a népesség fogyásának okát, nem a falusi gyermekek „sűrű halálozásában", hanem úgy a falusi mint a városi gyermekek „nem születésében", ennek okát ismét a házasságra lépések gyér számában gondolom. Én látom az anya könyvből, hogy 700 lelket számláló egyházamban, ez előtt 30 évvel köttetett évenként 10 — 16 házasság, most pedig alig köttetik évenként 4—6. De hát miért nem házasodnak ? ennek is meg van a maga oka, t. i. a hadkötelezettség. Ujaink 30—32 éves korukig le vannak kötve, és habár haza jönnek is a 3 évi tényleges szolgálat után mind azok, kiket sem a ló agyon nem rug, sem a kartács el nem hord ; — mert egyik sem példátlan eset, — és ha bár ekkor szabad lesz is nekik nősülni: de ezen nősülés a további hadkötelezettség alól nem menti fel, s legyen egy kis rebbenés, elparancsoltatik, s valyon melyiknek volna kedve özvegyet és árvákat hagyni maga után ? ! Mind ezek ellen pedig patikában nincs orvosság. Jó volna biz az, a mit Nagy Sándor úr ajánl, hogy t. i. minden legkissebb faluban okleveles szülésznő legyen ; de én ezt, a mily tiszta szívből óhajtom, oly határozottan állítom, hogy nem lesz meg soha. Mert nem tudom, hány ezer község van az országban; de azt tudom, hogy annyi okleveles bába nincs. Neveljen talán az állam ? de hol van az az universitás, mely annyi szülész növendéket be fogadjon ? és ha be fogadhatná is, és ha mindegyik az állam költségén tanúihatna is : nem adná rá a fejét mindenki, erőltetni pedig senkit sem lehet. Az is jó volna, a mit szintén Nagy Sándor úr ajánl, hogy t. i. minden theologiai seminarium mellett orvosi facultás álljon ; ámde miből ? vagy ha lenne is