Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-09-17 / 38. szám

szava volt : istent ismerni, nem pedig csupán megnyugodni abban, mit az egyház ő róla tanitott: a lélek benső vágyakozása volt: Krisztust ismerni nem pedig az első századok hitformáit, és a középkori Írástudóknak ő róla alkotott meghatározásait értelmetlenül után mondani. — A protestáns alapelvnek a hit általi megigazulásra vonatkozó igazságát és tévedéseit a következő fejezetben fogjuk tüzetesen vizsgálni. Itt csak azt szándékozunk kimutatni, bogy az orthodoxia igazsága a protestántismus igazságával azonos. A vallás alapjává mindketten istennek és az igazságnak egyéni személyes felfogását teszik. Erre nézve pedig a gondolati szabadság lényeges eszköz, mert a helyes gondolkozás szabad gondolkozást föltételez. Ha az igazság megismerése tesz bennünket szabaddá, akkor a szabadság az igazság meg'smerésének föltétele. A protestántismus és orthodoxia azonban gyakran megkísérték ezen elv alkalmazását korlátok közé szorítani. A protestánsok épen úgy, miként a katholikusok üldözék az eretnekeket. De, amig a katholikusok, midőn ezt tevék, hívek voltak saját fülfogásukhoz és ennél fogva az üldözésből rendszert alkottak, addig a protestánsok ingadozó és határozatlan üldözőkké lettek. Ezek ellenirányú elveik által ellenkező irányba ragadtattak. Alapjában a protestantistismus, mint ilyen, az egyéni vélemény minden jogaiért küzd, és ennélfogva egész erejével és befolyásával ellene van az üldözésnek, s a vallás-szabadság érdekében működik. E ponton diadalt nyert a katholikus egyház felett, amennyiben kényszerité az üldözés gyakorlásával felhagyni, habár annak elméletét nem adta is fel. A protestántismus három századon keresztül mind jobban jobban emancipálta az emberi szellemet, kötelességévé, következőleg jogává is tevén minden emberi lénynek, hogy a maga számára maga keresse fel az igazságot. Azonban önmagával következetlenségbe esett az által, hogy hitt bizonyos tanok üdvözitő erejében és az ezekben való hivés rendkívül fontos voltában. Egy részről mindenki számára harsány hangon követelte a lelkiis mereti- és vélemény- szabadságot, más részről pedig erősen kikelt azok ellen, kik elég merészek voltak az övétől eltérő véleményi-e jutni. Azonban dacára ezen következetlenségnek a protestántismus folyton fejlődő szellemi szabadságot szerzett az emberiségnek. S a fölébredt és emancipált értelemmel együtt a haladásnak minden elemei csakhamar mutatkoztak a protestáns országokban. Midőn Luther 1517-ben (az o) thesiseit a wittembergi vártemplom ajtajára kiszegezé, Olasz- és Spanyolország, s Portugalia művelődés tekintetében messzire fölülmúlták Észak-Európát. Kereskedelemben, művészetben és irodalomban Olaszország volt Európa királynéja Katonai ügyességben birtokkiterjedésben s határtalan gazdagságban Spanyolország volt a világ irányadó hatalmassága. A portugáliai tengerészek minden tengert bekóboroltak s minden égalj alatt új szárazföldet és számos szigetet fedeztek föl. S mily jelentéktelenek valának Anglia, Holland és Németország ezen nagy nemzetekhez viszonyítva! Asonban Anglia, Holland- és Németország protestánsokká lőnek ; Itália, Portugália és Hispania katholikusok maradtak, amig Franciaország és Austria félig meddig való catholicismust fogadtak el. Az eredmény három század lefolyása alatt az lőn, hogy a helyzet teljesen megváltozott. Az utolsóból első, az elsőből utolsó lett. Mivé lettek ma már Spanyolország rengeteg hatalma, Portugália vállalatai, Olaszország irodalma és művészete?! Midőn a protestáns elem az inquisitio által ezen nemzetek kebeléből kiirtaték, a nemzeti haladás elve szintén tönkre silányittatott. Azonban za északi hatalmasságok, melyek a lutheri reformokat elfogadák, egyszersmind a haladás magvát is magukba ölelék. Hollandia, Dánia, Norvégia, Svédország, Poroszország és Skócia a művelődésben, gazdagságban, tudományban és erkölcsiségben tett szilárd haladásuk által világosan megmutatták a protestáns eszmének haladásra ösztönző erejét. Ennélfogva, ha bizonyít valamit ezen három száz évig tartott nagyszerű kísérlet, kétségtelenül bizonyitja a protestántismus és orthodoxia központját tevő fontos eszme igazságát, hogy t. i. az üdvözitő hit tulajdonképen nem érzelmi, nem akaratbeli, hanem értelmi dolog. 12. §. Az orthodox alalapelv tévedése. Előre látjuk azon választ, melyet imént föltárt érvelésre az ecclesiasticismus részéről adhatnak. A római katholikus igy válaszolhat: „Megengedjük, hogy a fát gyümölcséről megismerni; csakhogy az igazi keresztyénség fáját arról lehet megismerni, hogy ha az a keresztyénségnek, nem pedig a világi művelődésnek gyümölcseit termi. Megengedjük, hogy Anglia ma gazdagabb, mint Olaszország, hatalmasabb, mint Spanyolország ; de vajon jobbé egyszersmind? Vajon a protestáns, vagy a katholikus országokban nagyobb-e a kegyesség és erkölcsiség ? Ugyan melyik közönség körében találhatni a legnagyobb alázatosságot, egyszerűséget, vallásos hitet s a vallásos intézmények iránti tiszteletet és isten-félelmet ? Melyikben találhatni nagyobb rokonszenvet, szívélyességet s egymás iránti jóakaratot? A protestántismus ádáz civilizációja kemény, hideg és kegyetlen A gyöngét lábai alá tiporja. A gazdagságot és hatalmat összehalmozza ugyan; de avagy ezekben áll-é a keresztyénség? Vajon London-é, vagy Róma a keresztyén város legtökéletesebb mintaképe? Vajon London roppant dúsgazdagsága- és meztelen nyomorával, kevély aristokraciójával és brutális csőcselékjével, üres templomai- és kivilágított pálinkás boltjaival volna-é a keresztyén város mintaképe, és nem sokkal inkább Róma, mely az anyagi gazdagság és fényűzésben szegényebb ugyan, de gazdagabb a kegyelemben, — Róma az azt körülözönlő szentség illatával, számos templomaival, melyen a művészet gazdagon elárasztá kincseit, a végett, hogy azokat méltókká tegye arra, hogy isten házaivá legyenek, Róma, számos papjaival és szerzeteseivel, vallásos épületeivel s nagyszerű vallásos rendek központjával, me