Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-01-23 / 4. szám

organismusnak, hogy csak valamelyike nélkül is az egészet megérteni, és elsajátitani nem lehet s anélkül a szakképzés ép oly béna volna, mint az emberi organismus karok vagy lábak nélkül. De igenis szabad válogatni a részlet előadások között, szabad válogatni abban, hogy több tanár közül melyektől hallgassa az illető tudományágat. Ott, a hol ily válogatásra alkalom nincs, — e tekintetben nem is válogathatni." Második megjegyzése szerzőnek a kolozsvári inditványban foglalt ezentkifej ezésre: „egy akadémiai szinvonalon álló" vonatkozik, s többek között igy szól erre nézve : „En ez akadémiai jelzőnek csak oly fogalmát ismerem, a mely feltétlenül semmi olyat nem foglal magában, a mi saját theol. tanfolyamunkat kizárná az akadémiai tanfolyamok sorából, — következőleg semmi olyat sem foglalhat szükségkép magában, a mi nekünk theol. tanfolyamunkat reformáló feladatunkban irányadóul szolgálhatna. Minden tanintézet, melyben a szaktudományt egész terjedelmében, tudományos rendszerben és módszer szerint adják elő, akadémiának nevezhető s igy akadémiai színvonalon áll. Nem az „akadémiai színvonal" általában mely nekünk reformáló működésünknél irányt adhat, mert e színvonal még nagyon sokféle és különböző lehet, s azon általában most is állunk, — hanem a nagyon is sokféle és egymástól különböző akadémiai módszerek és berendezések között már igen is lehet és van is, a melyik tán általában is jobb vagy legalább a mi viszonyaink között tán célszerűbb volna vagy bár részben meghonosítandó lenne." Áttér ezután szerző a fennforgó kérdés tulajdonképi tárgyalására. A theol. akadémia berendezésénél — úgymond — e kettőnek kell irányadónak lenni, jelesen, hogy szerveztessék az ugy, hogy „a theologiai tudományok jelen fejlettségének magaslatán álljon" s másodszor, hogy legyünk „közvetlen figyelemmel általában azon hivatásra, mely a népek közművelődési és szellemi életfejlődésében a protestáns lelkészre vár, különösen arra, hogy ezen speciális hivatásukat é$> korunk, vagy ép leendő községük lelki állapotja, világnézlete, életelvei, nyavalyái és gyötrelmei, mozgató eszméi és érdekei közönyössége és kételkedése vagy ha ugy tetszik, egy szóval a közszellem között, sőt olykor azzal szemben is felfogni, — buzgón és sikerteljesen betölteni tudják. Látnivaló, hogy itt a főirányadó, a vezérelv, a protestáns lelkész általános hivatása, és a második, a „közszellemü", a főnek csak időszerinti módosítója, részletesebb körülirója lehet. „Mi már a protestáns lelkész hivatása általában és hogyan teljesítheti > zt különösen napjainkban ? Oly kérdést tettem fel, melyre a kielégítő feleletet ép napjainkban, inkább mint valaha, keresi az egész müveit protestáns világ, s melyre részletes és kimerítő feleletet adni nagyobb feladat volna, semhogy e helyen megoldását megkísérhetném." De azért a főbb vonásokban legalább szól szerző ezen hivatásról „csak az eszmecsere felkeltése végett" ís, és miután azt érdekes vonások kai rajzolta volna idézi a tudományáról, apostoli buzgó munkásságáról egyaránt híres főpásztornak H ü f f e 1-n e k öregkori ezen szavait: „az evangeliumi keresztyén összes életének és működésének elve az én felfogásom szerint most is mint régebb semmi egyéb n e m, mint : a keresztyénség fentartása, ápolása, terjesztése a nép, vagy a község életében, azon zavartalan tisztaságában és teljességében, mint azt a biblia . . . felmutatja ; . . . jóllehet nem ismeretlen előttem, hogy midőn az ev. keresztyén lelkész összes léte, élte és hatásköre egyedüli elvévé a keresztyénség fentartását, ápolását és terjesztését emelem, sokaknak véleményével összeütközésbe jövök . . . Miután a keresztyénség lényegét az istenben való hit, a szeretet és az erény legtisztább érzületein nyugvó é 1 e t b e n helyezem : ezáltal a lelkész látszólag szűk légköre minden viszonyban végetlenül kiszélesül, mert a keresztyén hit és a keresztyén szeretet legtisztább érzelmein nyugvó élet magában foglalja mindazt, a mi fenségest az emberiség bir, vagy valaha elérni fog." A mű 3-ik részében előadja szerző egész részletesen, hogy a megnevezett alapelvek szerint mely tudományok, s minő arányban veendők fel a theol. akadémia tantervébe, s ezek előadása után ezzel zárja be ezen, az u. n. „tizenötös bizottság" elé terjesztett véleményét: A felmutatott terv szerint adatnék a 4 éven át a theologiai tudományokból 107 óra, még pedig 71 kötelezett (ebből 8 gyakorlati, seminarium) és 36 szabad választásra bizva; a bölcsészeti tudományokból 26 óra, még pedig 9 kötelezett, 18 szabad választásra bizva. Hogy aztán ezen tantárgyak eltanitására hány tanár szükséges ? e kérdésre egészen határozott feleletet alig adhatni. Önként értetik, hogy mentől kevesebb tanórát és tantárgyat bízunk egy tanárra, annál több tanár kell, de annál több ideje is marad a tanárnak tudománya önálló mivelésére; mig nagyon sok órával és tantárgygyal elhalmozva, alig lesz ideje és kedve beható, alapos búvárkodásra. E tekintetben a külföldi egyetemek is nagyon különböznek egymástól; a tanár óraszáma 5—10, sőt olykor 12-ig terjed. A theologiai tanárok száma ott, a hol legtöbb van (Lipcsében) 11, Berlinben 10, Zürichben 9, Jénában 7, Marburgban 6, Heidelbergban és Lejdában 5, öt van jelenleg a szoros értelemben vett theologiai tudományokra Enyeden ís, (4 rendes 1 rendkívüli,) és ezen kivül még 2 a bölcsészetre, nevelés-és oktatástanra, kik azonban a gymnasiumban is tanítanak. Ötnél kevesebb tanár között lehetetlen is a theol. tudományokat ugy felosztani, hogy minden tudományág kellő terjedelemben, illő sorrendben tanittassék, hogy a tudomány mindenik főbb részére külön tanár legyen, s a tanár sem órával, se tantárgygyal tul ne terheltessék. Ötnél kevesebb tanár a theologiai tudományokra csakis Utrechtben van, t. i. 4 (3 a theol. facultáson, 1 az ó-testamentumi tudományokra a bölcsészeti karból); de ennek, azon kivül, hogy nem adnak elő minden tudományágat és nem kellő terjedelemben és sorrendben,