Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1876-07-23 / 30. szám
Midőn tisztelt barátom az apostolokra hivatkozik, ne felejtsük, hogy azoknak számára még nem voltak építve templomok, hisz még a zsinagógákból is kivetették őket. Ezek líj vallás hirdetői voltak, szerte kellett a piacon, más gyűlhelyeken felkeresni a népet s megragadni minden alkalmat, hogy azt örökölt oltáraitól elvonva az új egyházba téríthessék. A mint gyülekezetek alakultak s ezekben templomok emelkedtek, épen e templomok képezték az apostolok, illetőleg lelkész utódaikra nézve a legfőbb munkatért. Itt ostorozták a bűnt, itt élesítették a vallásos érzelmet. A templom képviselte azt a zászlót, mely körül az élet harcán megfáradt vándorok összegyűlve keresék a vigaszt s a reményt; és úgy szolgálni ezt a zászlót, hogy a mit kerestek körében a hivek, azt meg is találják: ez volt szép, magasztos tisztük a vallás szolgáinak. A mennyiben ehez hivek maradtak, méltókká tették magukat a világ tiszteletére; a menynyiben kevésnek találva itt a munkát, el- bévegyültek a világ zajába, hóditni akarva ott is minden lépten, megjelenésükkel fonák helyzetbe jöttek, csorbára verve ön jó hirnevüket s ezernyi bajt keltve a közügyek mezején. A reformátio ismét a templomhoz, a hivek lelki gondozásához utasította a lelkészi kart, s a hivenbetöltött mükörben rég nem tapasztalt erővel éledt fel a hitbuzgóság lángja. Más részről a katholicismus is okulva a mult hibáin, több gondot fordított arra, hogy papjai hűséggel teljesítsék kötelességüket a gyülekezet iránt s azonnal megélénkült a vallásosság itt is, és ez mint a belerőnek gazdag forrása biztosította a római egyház álláspontját a protestantismus hódításai ellenében. A törekvés, közvetlen a nagy világra hatni, igénybe veszi az egyén minden erejét, s e törekvésnek élve a lelkész csak hamar csekélynek találja s könnyen el is hanyagolja a gyülekezet iránti tartozását. És pedig ki a gondjaira bízott szűkebb körben nem tudja felgyújtani a hitbuzgalmat, kérdés, váljon országra-világra kihatólag sikerül-e ez annak? A munka világában is érvényes azon szabály, hogy a mit egyik helyre teszünk, a másikról elvesszük. Ha a lelkészi kar figyelmét a sajtó terére irányozzuk, ott utalva hódításra, ennek következményeit aligha nem panaszolva fognák felemlegetni a gyülekezetek. Ki mindenütt akar hatni, könnyen célt téveszt. „Ha az ember valami nagyot akar létesitni — mondja egy nagy német író — ugy korlátolnia kell magát." De továbbá ha a lelkészi kar csakugyan a sajtót választaná harctérül a hanyatló egyháziasság védelmére, s aztán egyik egy, másik más irányban hangoztatva vallási meggyőződését, törekednék híveket szerezni, ebből — miután nagyon bajos volna kijelelni azon tételeket, melyekben mindnyájan megegyezünk, s mej lyeknek bizonyitgatásán túl menni nem szabad — i igen is támadhatna hatalmas zavar, s gyögyörködhetnék a világ az ódium theologorum ezerféle új kiadásában, egyházunkra azonban mindez, kétlem, i hogy valami nagy áldást hozhatna. Ha pedig azt kívánná valaki, hogy a lelkészek teljesen a szabad vizsgálódás szellemében működve az irodalom terén, a tudomány győző fegyvereivel, új meg új felfedezett igazságokkal hódítsanak a vallás érdekében, kénytelenek volnánk emlékeztetni, hogy ezen feladattal való sikeres foglalkozást a tudomány széles, túlgazdag mezején csak igen kevesen tűzhetik ki célul; a legtöbben erőködésünkkel az írói cím után nem használnánk sem magunknak sem az ügynek semmit. Nagyon igaza vau Mitrovicsnak, midőn így ír: „ . . . a tudomány magas fán terem, roppant társzekerekkel jár s nem könnyen előteremthető eszközökre van kikerülhetlenül szüksége." Figyelemre méltó következő állítása is: „Én is vallom azt, hogy a prot. papságnak, valamint a múltban tiszta erkölcse és tudományos készültsége volt egyedüli támasza, úgy jövő becsülete is e két hatalmas tényezőtől függ. De hát jöjjünk tisztába az igényekkel. En a szó valódi értelmében tudományos embernek azt tartom, a ki valamely tudományágra szentelvén idejét, választott szakját előbbre viszi tovább fejlésébeu. Ha valaki azt kívánná, hogy a prot. papságnak minden szál embere ne csak ilyen hanem polyhistor is legyen, az ábrándok világába utasitnáin vissza. A gyakorlati lelkésznek ilyesmire távolról sincsen szüksége. Elég ha ő korának színvonaláról el nem marad, ha egyéb szükséges ismeretek mellett, a minők a bölcsészet, világtörténet és neveléstan, a theologia mostani világában teljesen otthon érzi magát. Tanitó ő első sorban s ettől az írói pálya nagyban különbözik/* Én még a tiszta erkölcs és a tudomány mellett szükségesnek találom a hitbuzgalom szent tüzét is a lelkészben, a mely őt biztatja ós erősiti apostoli munkájának hű teljesítésében s a csalódások között meg*) Egyh. és üres templ. 26. lap.