Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-07-09 / 28. szám

ismerhessük s fölemelkedhessünk azoknak végetlenül bölcs Alkotójához. Midőn azonban a természettudomány, eltérve imént vázolt helyes irányától, teremtő helyett őserőt, isteni kormányzó helyett, természeti törvényt emleget, mely vörös fonalként húzódik nemcsak a természeten, — a világegyetemen, de sőt a szellem-erkölcsi világon is - keresztül ; midőn az okok és okozatok keresése -és felderítésében nem igyekszik emelni az ember méltóságát s lelkének isteni eredetét, de ezeket csak arra használja fel, hogy az eszmék és szellem fensőbb régióiból a sárba rántson le s brutalitásunkat igazolhassa : nem csak nem felel meg magasztos céljának, mely főleg a növendék öntudatának föl ébresztésében áll; sőt inkább lerántja szellem-erkölcsi méltóságának magaslatáról, megfosztja a halhatatlanság gondolatától, s az oktalan állatok sorába helyezi. Pedig a lélek — ismételve állítjuk — isteni eredete dacára sem eléggé erős arra, hogy egy végtelen Isten és örökkétartó halhatatlanság hite nélkül éljen és növekedjék, még kevésbé, hogy az erkölcsi tökély bizonyos magaslatára emelkedjék. * Még szebb és tágasabb mező nyílik e tekintetben a földrajz, különösen a történelem tanára előtt, ki per excellence vallás, respective — erkölcstanitó. Ha a történelmet ugyanis drámához hasonlitanók, a földrajzt bizonynyára méltón megilletné a színpad nevezete. Mert miként a színpad oly tárgyakkal van ellátva, melyek a színre hozott darab czéljával megegyeznek s melyek a szereplő személyek szüksége'nek megfelelnek ; ugy a föld is mint nagy szinpad tartalmazza mindazt, mik az események nagy drámájának céljához, tartoznak s melyek a szereplő emberiség cselekvéskörében szükségesek. Minthogy pedig a föld és a rajta található élő és élettelen lények eszközi czéllal birnak, vagyis az emberiség magasztos céljainak kivitelére szükséges eszközükül rendelvék: következik, hogy a földrajznak ki kell terjeszkednie mindenre. A földrajz tanitása által a gymnasium, nem tekintve az iparra, a kereskedés és íöldmivelésre s ezekből hái'omolható haszonra, nem csak azt akaija elérni, hogy megismertessen bennünket a földdel, tulajdonságaival, lényeivel; hanem egyszersmind ki akar emelni szük látkörünk korlátaiból. Sőt azáltal, hogy a tárgyak különféleségét egységbe fűzi, a mennyiben úgy tünteti föl a tárgyakat, mint a melyek az emberiség magasabb céljaihoz eszközökül használtatnak fel: megtanít bennünket arra, hogy ott hol talán hajlandók lettünk volna a véletlen játékának tulajdonítani az első pillanatra rendetlennek látszó különféleséget, egy magasabb törvényt, egy fensőbb céllal egybefüggő rendet tekintsünk; fölemel minket e törvénynek és rendnek mindenható bölcs szerzőjéhez. Hogy a földrajznak ily irányú s szellemű tanitása nagy előnyére válik a vallás erkölcsi nevelésnek, ki akarná tagadni ? Ily földrajzi ismeretek alapján átmegy a gymnasium a történelem tanítására, hogy e tantárgygyal, melyet már Cicero „magistra vitae"-nek nevezett, a tanuló erkölcsi ki mivelését még inkább elősegítse. Miként az egyes ember célja nem lehet más, mint mennél tökéletesebbé lenni, hogy az örök eszmét megközelítse : úgy az egész emberiségnek sem lehet más célja, mint az istenileg eléje tűzött célt valósítani. Az a tudomány, mely az emberiség ilyetén fejlődésének menetével megismertet: a történelem. Annálfogva, minthogy a világtörténet eseményeinek sorozata lényegileg az Isten eszméinek kifejlődése : mivel továbbá az emberi mivelődés egymásra halmozott rétegei nem egyebek, mint az absolut eszmény egyes logikai kategóriáinak keveréke és lerakodása: az okáért a történelem tanára keresztyén világnézletből indulva ki, a jelzett irány szerént azt fogja mondani és ezen irányban tanitani, hogy t. i. a történet „az Istennek és embernek együttes ténye!" Mert az embernek történeti mikéntfejlődése nem csupán az emberben határozódik; nem véges empiricus okok-, vagy épen döntő véletlennek szeszélyétől függ; de nem is — minden más — emberi véletlen akaratot megsemmisítő isteni akarat kényszerű eredménye; hanem az ember, mint külön akaratú lény, saját külön tengelye körül forog és szabad erkölcsi természete szerint küzködve, néha külön árkon, ösvényen, majd az egyetemesen járt uton, néha ellankadva és gyorsítva haladását, most eltántorodva sőt elesve, majd ismét fölemelkedve halad a gondviselés kezén, a gondviselés által kijelölt célokra. Mint az írás is oly szépen mondja: „Eunt et trahuntur". Példabesz. Í6, 9. A történelem szövetén az alapfonalszálakat a gondviselés kezei vetették meg, a keresztbe menő szálakat az emberek kezei szövik. Csak a kettő, az Isten és ember együttes tényezése és közreműködése szükségképi hozzájárulásából alakulhat a történetnek vallás-bölcsészeti fogalma. Igy ölelkeznek a történet előadása respective magyarázatánál a bölcsészet és annak essentiája a vallás, mely az emberiség minden eszméi, tettei, eseményei és törekvései felett oly nagy mértékben uralkodik hogy Laboulayeként „bármenynyire aláhanyatlottnak képzeljük is, még mindig királya az lelkünknek, és hogy visszahódítja birodalmát, csak a szabadságra van szüksége."! Az okáért a történelem tanára per excellence vallástanitó a kinek joga és kötelessége Müller János a nagy történetiró szavaival így szólani: „Krisz'us a kulcsa az egész világtörténetnek." Igen, mert valamint Jézus felé sietnek az ó kor történeti fejlődésének minden áramlásai: ugy ő tőle indulnak ki azóta az uj kor szellemi életének minden mozgalmai is. Azon hegynek szirtfokán, melyen az ő fenkölt vallási és erkölcsi elvei elhangzottak, törtek meg az emberi mívelődésnek az örök idők méhéből fakadt folyamai; és ezen szirtből fakadnak az uj életnek ama vfzei, melyek az örökkévalóságba folynak. Ő felé ver az ó-kor történetének szive; és az ő szíve verését, nagy lelke lüktető erejét érezzük azóta 1 az embernek állami és családi, vallási és erkölcsi, mű