Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-07-09 / 28. szám

vészeti és tudományos élete-és minden viszonyainak kifejlésébea. O reá irányzódnak és benne összpontosulnak az ókor történetében úgy az emberi törekvés mint a gondviselés utai; és az ember vallási, erkölcsi és állami haladásának örök időkre az ő szelleme ásta meg medrét, jelölte ki útját és irányát. Csak az ily alapon álló s ily irányban kezelt történelem világosíthatja meg a nevendékek elméjét magasztos gondolatokkal, nemesítheti meg szívét emelkedett érzelmekkel, s indíthatja akaratát az erénynek követésére. Igen, mert csak ezen irány fogja meggyőzni őket arról, hogy az emberiség legnagyobb tévedései és botlásai, melyek annak jövőjébe vetett reményünket már-már elenyésztették, csak arra szolgálnak, hogy vágyat keltsenek az igazság birtoka után, s ez által Isten akaratának teljesítésére birják. Hiszen mi más az emberiség nagy családja, mint egy roppant nagyságú, óriási fa, melyről, ha letöretik is egy ág, vagy lemetszetik is egy-egy fattyuhajtás ; mind ez azért történik, hogy maga az egész annál jobban virítson, tenyészszék, gyümölcsözzék. Mindenütt egy fensobb, egy láthatlan, istenileg megszabott cél lebeg a történelem eseményeiben ; e nélkül nincs Ariadne-fonalunk, mely a tömkelegből kivezessen; nincs napunk, mely a homályt, a sötétséget, a chaost eloszlassa; nincs horgonyunk, mely az emberi szenvedélyek okozta zivatarokban megnyugvást eszközöljön. Mert „igen csalatkoznánk, ha azt hinnők, hogy a históriát (mint feljebb is jelzém) csak az emberek egyedül csinálják. „Ok ennél csak napszámosok. Ott ülnek ugyan ők annak szövőszékénél; azonban mint ujjaik között a fonalszálak kelmévé alakultak, abba egy láthatlan kéz illeszti be azon képeket, melyek a szövet formáját, becsét s értékét teszik !" Mi már a nyelvészeket illeti, valóban ők sincsenek elegendő anyag nélkül alaptalanul száraznak kikiálltott tantárgyak ezen iránybani kezelésénél, csak akarniok kell, s áthatva lenniök a jelzett irány helyességétől, hogy nevendékeiket a minden dolgok és okozatok végokához Istenhez emeljék és vezessék. A lélek ugyanis legfényesebb emanatiója lévén az Isten irántunk való véghetlen szeretetének : nem hatalmas argumentum-é a nyelvész kezében, rámutatni az embernek mint a teremtés remekének a többi állatok felett, azon egyszerű égi eredetű előnyére, — hogy okos lelke gondolatait érthető jegyekben fejezi ki, melyeknek az idők folyamában a nemzet geniusa szerinti renszeres egészszé váló kifejlődését „nyelvnek" mondja. Ezokáért a nyelvek tanításának, mint a szellem gymnasticájának sok más tantárgynál határozatabb szív-és szellemképző erőt kell tulajdonítanunk a gymnasiumban: mivel „a nyelvnek nemcsak eszünkkel van baja, hanem annak szívet szívvel összekötni, s benne nemes humánus érzelmeket gerjeszteni legfőbb feladata." Es ha a gymnasium ez irányban megteszi kötelességét akkép, hogy a nemzeti remekírók olvastatása és ajánlása által megtisztitni és felvilágosítani igyekszik a növendékek I gondolatkörét, megnemesítni érzelemvilágát, tettre hevitni akaraterejét; ha az irodalom történelméből kiemeli előtte a nemzeti szellem önzetlen bajnokait és azok példáján utat nyit a nemzeti geniushoz : tehet e magának szemrehányást, hogy midőn ez irány követése által a hazának hő és odaadó fiakat nevelt, ugyanakkor egyszersmind valláserkölcsi tekintetben is, Isten és az egyház irányában 1 nem tette volna meg kötelességét. De ha a modern és nemzeti nyelvek tanárai ez irányban áldásdúsan működhetnek, még inkább tehetik ezt azok, kik az ó-remek nyelveket tanítják s magyarázzák. Mert hiszen az ő talajok, per eminentiam azon talaj, melyben műveltségünk fája gyökerezik, s melyből, ha bármi ürügy vagy ellenkező irány befolyásának nyomása alatt kiszakittatnék, az csak saját műveltségünknek szolgálhatna rövidségére. Az ő talajukon van azon bánya, melyből polgárisultságunk nagy épületének alapkövei kerültek ki; de melyeket belőle kivéve, ki tudja, nem lesze veszélyeztetve magának az épületnek fennállása is ? Itt vannak a tudomány, a művészet, a polgárerény nagy alakjai, melyek : az» igaznak megismerésére, a szépnek inegszeretésére, a jónak követésére hívnak föl bennünket. Azért a ki az ó-classikus nyelveket tanulja, az (Schmidtnek századok tapasztalása által bizonyított igazságon alapuló szavai szerint) — kiszabadul szellemi látköre korlátoltságából, a műremekek arányosságán mértéket, világosságot, tömöttséget, határozottságot, öszhangzást tanul, szemléletében plasztikára, gondolkodásában következtetési képességre jut. Amaz igazságosság és mértékletesség, melyek az ó classicai lángészben mintaképöket birják, a „Kaloy.aya9tau

és a nagy virtus, melyek a nagy hősöket dicsőitik, azon akaraterély, azon művészeti izlés, azon mélysége és tisztasága a szellemnek, — mindez oly mértékben erősiti és nemesíti az ifjú szellemét, mint azt semmi más képző-eszköz nem teheti/' Azonban ha mindezek igazságáról meg vagyunk győződve, azért mégsem szabad megfeledkeznünk a gymnasiumi tanítás és nevelés elé tiizött, s már fönebb jelzett eszményi célról; mert ez esetben nemcsak nem vinné közelebb a nevezett célhoz, sőt inkább attól eltávolitaná Ezt pedig csak ugy érhetjük el, ha a keresztyénség képezi a gymnasium őszes tevékenységének központját. Epen azért, ' az a keresztyénség nélküli humanismus, akár olyan legyen az, mely a keresztyénség iránt közömbösnek mutatja magát, akár olyan, mely a keresztyénségen kivül hisz létezhetni, akár olyan, mely a babonával együtt a hitet is gúnyolja és a pogány mythologiával a „loyogu

-1, vagyis a keresztyén vallást egyértékünek tekinti, az a humanismus valóban nagyon hiányos humanismus. Midőn a görög nép, az ó-kornak e kiválólag clas-I sicus népe, Athenében egy — addig ismert isteneinél ha-1 talmasabb, ismeretlen Istennek —> TLŐ ayvozco Saő) — kit Pál apóstól előttök oly nyomatékosan ismertetett, oltárt j emelt, ezzel mintegy kifejezni akarta, hogy szükségét érzi egy magasb egy való eszménynek, melyhez fölemelkednie kell. Ez isteni eszmény előttünk a keresztyénségben is-