Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-06-11 / 24. szám

volt az átok ; s mikor ez nem használt, ott volt a korbács! En is mikor a férjétől elugrott menyecskének két óráig beszéltem, úgy hogy utoljára keserves sirásra fakadt, s midőn szívét ellágyulva, érzésit megszentelődve látván, már-már elbocsátám azzal a lelkipásztori intés­sel: menj édes leányom férjedhez becsülettel haza ! nagy vigyorogva visszafelel: de tisztelendő uram, nem tesz engem többé senki olyan bolonddá mint 17 éves korom­ban, hogy én ahoz az akasztófához haza menjek; — ugyan mondja meg nt. Uram mi használt? megkorbácsoltam, két pandúrral haza kisértettem. Igaz hogy 4 évig nem jött templomba, hanem egyszer gyermeke koporsója felett megint a lelkire beszéltem, azután eljött hozzám, meg­köszönve a korbácsot, megcsókolta a kezemet, és most a leghűségesebb házastárs ! Sőt többet mondok, az nap, melyen az utcán a két pandúr végig kisérte, s anyja sziv-szakadva siratta, hogy a pap megkorbácsolta leá­nyát, — öt urától elugrott menyecske ment haza. Lehet, hogy ilyet többé nem fogok tenni, mert azóta minden előfordult esetnél használt e példa felemlítése. Azonban ha ismét szükségét látom, ismét megteszem, és ha a criminális törvényszék elé állítanak is meg­teszem. Avagy elég lehet-e a szó fegyvere azok ellenében, kik a templomba esküvőkor pályinkás butykost, boros csutorát visznek be ? kik isteni tisztelet alatt az egész gyülekezetet megbotránkoztatólag garázdálkodnak ? kik a temetőben temetés alatt beszélgetnek, nevetkéreznek, sőt — factum — rágyújtanak pipára ? ! Nem, és ezer­szer nem! Becsukatom Őket ? szüléik bort, pályinkát, pecsenyét visznek nekik, a kis birók együtt költik el velük, kialusszák magukat a börtönben. Hanem mikor — a szó nem használván — érezhetőleg adom, vagy adatom tudtokra, hogy másként is tudok ám bánni a gonoszokkal, az használ! Imádom én az 1789- s 1848-iki elveket, életemet is leteszem érettük, de az eszközt mindig az emberhez mérve választom s használom. En ugy fogtam fel a lelkipásztorság feladatát, hogy ha senki nem tesz is semmit az elterjedt morális cor­ruptio meggátlására, nekem tennem kell ; nekem küzde­nem kell ellene, hogy minő fegyverrel ? azt az idő és alkalom határozza meg. Lehet hogy a hegyi predicatio felséges igtivel, lehet hogy a virágvasárnapi korbács suhogáöával! A történelem tanúsítja, hogy a világszellem szeny­nyet ábrázatán nem tür. A megvénült pogányságban elerkölcstelenedett „proconsulok, helytartók, tisztartók és egyéb hivatalnokok" a politikából keresztyénné lett Con­stantinusok, Thedosiusok, általában az egész akkori elve­temült hatalmas világ, ha ezer Péter meg Pál, meg a jó Isten tudja hány Origenes Ambrozius stb. prédikált volna is neki, még sem lett volna képes erkölcsileg átváltozni. Gyógyíthatatlan betegségben szenvedt már akkor ! A világ nem haladt, nem javult, hanem sülyedt. j A világ szellem nem tűr szenyet ábrázatán! eltörölte ezt a világot a népvándorlás által! A tisztának maradt keresztyén erkölcs a megiíjult Európa lelkét megfogta, megragadta. Az emberiség azon­ban ép úgy el-erkölcstelenedett a papismus, mint több századdal ezelőtt a pogányság uralkodása alatt. A reformatio, való, hogy megtisztította az erköl­csöket, és épen az a sajnos, hogy a 19. században, a a felvilágosultság századában újra tapasztalnunk kell, hogy a legtisztább gyöngy is az emberek kezei közt elmocskosodik, most is csak olyanok a proconsulok, helytartók, tiszttartók és egyéb hivatalnokok, mint a pogányság idejében, pedig ezeket keresztyénekül neve­zik, és több alkalom s eszköz van a kezükben , hogy „rablást, igazságtalanságot , erkölcstelenséget , jellem­telenséget kövessenek e!l í mint az akkoriaknak. A lelkipásztorok prédikálnak még a háztetőkről is, és a nép amazokról „varr hímet," s nem csak hogy megkívánja, hanem követeli is, hogy a lelkipásztor csa­lásaiban, hamisságaiban, alattomosságaiban őt elősegítse, neki hamis okmányokat készítsen, épen úgy — • pénzért, mint a nép az életben tapasztalja. Es épen a történelem tanúsítása folytán teljes hitem s reményem az, hogy a mint még eddig mindig meg­boszulta magát a világ-szellem az el-erkölcstelenedett világon, a mint az ó- és középkori nagy és megrothadt birodalmakat eltörölte, ugy megfogja boszúlni magát a mai erkölcstelen világon is. Es kezdi is már ! Erkölcsi vagyonunk már csak itt-ott nagy ritkán fedezhető fel! anyagilag ? koldusok vagyunk, és elébb-utóbb be kell következni annak, hogy a megrothadt társadalom, hit­vány elemeire oszlik szét! Legyek rosz próféta ! de engem erre a történelem tanitott. Megbocsát azért nt. Uram, ha én „az e lapokban megjelenő — szerintem — idealiá cikkekkel sehogy megbarátkozni nem tudok." Mig engem az élettapasz­talat arról győz meg, hogy az emiitett két nazy év által diadalra jutott szent elvek következményeiből a hatalmasok úgy, mint a nép erkölcstelenséget meritenek, s azokat aljas céljaik kivitelére, hamisságaik elpalástol­lására, az önhaszonlesés, svindlerei ezer meg ezer nemei­nek kiaknázására használják fel ; akkor a papnak nem elég csak „még a háztetőkről is" prédikálni, hanem mint Pál apostol tanítja: irtani, gyomlálni, és istenor­szága épületéhez hordani azt, a mit lehet , kitől mi telik fát, követ pozdorját, sőt még a virágvasárnapi korbá­csot is, és beszéde- s cselekedeteiben oda munkálni, mi­szerint azok, kiket a dolog illet ne az úgy is elmér­gesült seb tovább terjedésén munkáljanak; de ne is vaníliával gyógyíts anak ott, a hol amputálni kell ! VlGIL. Nem szeretünk s nem szoktunk az ezen lap körül elfoglalt helyzetünk előnyével visszaélni, és nem szoktuk a magunk részére az utolsó szót követelni. Ha most mégis újból, „megjegyezzük a fentebbi cikket, teszszük

Next

/
Thumbnails
Contents