Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-06-11 / 24. szám

ezt nem a magunk védelmezése végett s nem a Recht ha be:ei kedvéért teszszük, hanem hogy segitsük az eszméket tisztázni, vagy hogy a mit a mult alkalommal talán nem eléggé tisztán fejeztünk ki, azt most megérhetőbbé tegyük. Vigil úrral teljesen egyetértünk arra nézve, hogy a lelkész legyen a tiszta erkölcsnek őre, előmozdítója, és ebből a célból vegyen igénybe oly fegyvereket, a minőket az idő és alkalom célszerüekül tüntet fel. Vigil ur már ezen elvből kiindulva, igénybe vette egy hetyke modorú ifjú nő ellenében a korbácsot, és ennek elég jó hatását tapasztalta nem csak azon nőnél, de egyebekre való tekintetből is. És ebből azután azon következtetésre jut, hogy a lelkésznek célszerű ma is a többi eszközök között a korbácsot, a testi fenyítéket is használni. Nem kétlem, hogy célhoz jutott Vigil ur a korbácsnak ezen alkalommal való használása által, és az erkölcsi élet — legalább külsőleg, de talán valódilag is — javult általa az egész egyházközségben. Nem kétlem, sőt magam is tudnék igen sok bizonyító esetet felhozni V. ur mellett. Ismertem p. o. egy lelkészt, ki midőn valamely házasság tényleges felbomlásáról értesült, azonnal maga vagy presbyteri gyűlés elé rendelte a szétment házastársakat, és miután ezeknek okait panaszait kihallgatta, elővette atyai intéseit, lelkipásztori dorgáló fenyegető szavait, és igyekezett az egymás ellen felingerü't kedélyeket lecsilapitani, s a házi békét ismét helyreállítani. Néha célt ért, elég volt ennyi. Hanem ő elé is került néha-néha egy-egy oly negédes menyecske, minőről Vigil ur tesz említést, még gyakrabban egy-egy nyers, hetyke, s neje irányában zsarnokilag kegyetlenkedő tiatal férj, kinek keble hajthatatlan kősziklának látszott a lelkipásztori szelíd intésekkel szemben, s ki durva, hetyke feleletekkel válaszolt a jóakaratú tanácsokra, vagy pedig a ki ismételten is különféle kegyetlenségeket követett el nején. Az ilyenekkel szemben azután a különben is megtermett lelkész a bérmálási szertartásnak az arcot illető actusát vette gyakorlatba, s minden illetlen nyers felelet csattanós választ kapott, vagy pedig elhozatták a helység házától a „hegedűt" s a dacos nőt ebbe bilincselve kisérték haza a férjéhez, vagy épen elhozatták a falu deresét, s a templom ajtaja előtt ezen lakolt a botránkoztatóbb bűnös tetteiért. Es a lelkész ilyetén eljárásának mondhatom igen kedvező eredménye lett; nem csak hogy a legjobb házastársak lettek igen sokszor azok, a kik nem ily erélyes lelkészi s presbyteri eljárás hiányában talán örökre szerencsétlenek lettek volna, de okultak az ily példákon sok mások, és a majd kétezer lelket számláló gyülekezetben 10 év alatt egy eset fordult elő, hogy a házasság véglegesen felbomlott. Ugyancsak itt történt az is, hogy midőn egy obsitosból lett zsellérember egy ízben a pincéből részegen botorkálván haza, s valamelyik társával összeveszvén, Krisztust káromló szavakat szalasztott ki száján, az egyháztanács e bűnért 5 pengő forintra (nagy összeg volt ebben az időben) ítélte. S az eredménye ezen s több ily büntetésnek az lett, hogy durvább káromló szavakat az egész községben nem lehetett hallani. íme ilyen üdvös a korbács ! Ám de ezen én tapasztalataim az 1848-ik előtti időkből valók. Az a nép melynek körében ezek történtek, gyámság alatt levő jobbágy nép volt. Korbácshoz volt szokva, a korbácsot tűrte, sőt tisztelete, hatást gyakorló tekintélye csak az olyannak volt ezen nép között, ki jól megtudta ennek feje felett a pálcát a korbácsot suhogtatni. — Igen, de ma más időket élünk, a gyámság alatt állott szolganépet teljeskoru szabad népnek declarálta március 15-ike, és ennek következtében egészen megváltozott vele szemben a lelkész állása. En azt állítom, hogy 1848 kivette a lelkész kezéből a korbácsot, s csak az isteni igét, a templomi szószéket, a cura p.istoralis mezejét hagyta meg nála ; mig ellenben Vigil ur nem tágit azon meggyőződésétől, hogy a lelkipásztorok ma is jogos örökösei még a Jézus által egykor — de ő általa is csak egyszer, kivételesen — használt ostornak. Van igenis helye az ostornak, vagy legalább megengedhető, ha már másképen nem lehet orvosolni a bajt, a mikor telt kulacsokkal, pálinkás butykosokkal profanálják némelyek — mint V. ur írja — a szent kelyet. Valamint minden kör, egylet, p. o. casinói társaságok megkívánhatják, hogy az illető gyülhelyeken az itt megjelenők magukat az illem szabályainak megfelelőleg viseljék, s a máskép cselekvőket karhatalommal is eltávolíthatják, épen igy, vagy még inkább egy vallási társaság méltó joggal s ha kell, még a korbács igénybevételével is megkövetelheti azt, hogy az ő általa szentnek tartott, szent célra épitett templomot senki fia korcsmává ne aljasitsa le. „A világszellem ~szenynyet ábrazatán nem tűri s a világnak át kell alakulni" — mondja Vigil ur erős , hittel s hitbajnoki meggyőződéssel. Kész szívvel aláirjuk szavait, s ha minket is ezen meggyőződés nem vezérelne, rég összetörtük volna tollúnkat, s megelégednénk azzal, ha mint béresek eleget teszünk kötelességünknek, s megszolgáljuk a kiszegődött bért. Ha minket is az a hit nem lelkesítene, rég széttéptük volna a protest. egylet alapszabályait, s beállottuuk volna tiszteletes orthodoxoknak. De mi hiszünk és reménylünk ! hiszünk a keresztyénség örökké ifju. folyvást fejlődő, fejlesztő szellemében, hiszünk a keresztyénséggel egy forrásból eredő, s azzal együtt fejlődő, erősbödő humanitás me^nemesitő erkölcsszeliditő erejében ; hiszünk az 1789-ki nagy elvek bodogitó hatásában, és habár látjuk, naponként tapasztaljuk — néha nagyon is fájdalmasan — hogy miként a legnemesebb fának is első gyümölusei ízetlenek, férgesek, ugy a legnemesebb elvek is egyelőre csak férges gyümölcsöt teremnek, a legnemesebb eszmék is első megjelenésükben durványi torzalakot öltenek fel, de azért eljő az idő, mely azon elveknek égi származását igazolandja, s már itt van, vagy legalább közelget a szabadság és egyenlőség