Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-06-04 / 23. szám

hozandjuk. Végül Bakody orvos úr, az egyik főalapi­tója és támasza ezen intézetnek nyilvánitá köszönetét, mindazoknak, kik ezen intézet felvirágoztatásában mun­kásak, különösen pedig a magukat oly igen kitüntető diakonissák iránt. Az ünnepély Török úr zárímájával az énekkar énekével végeztetett be. * Nem akarunk ugyan egy egész egyházke­rületi közgyűlést igazságtalansággal vádolni, s reményi­jük, hogy az alább következő sérelmi panaszra meg­adatik az illető helyről a megnyugtató felvilágosítás ; de mégis kötelességünknek ismerjük, hogy egy oly panasznak, mely, ha valóságon alapul, hazánk egyik fő iskolájának lelkésznövendékei érdekében méltán emelte­tik, helyet adjunk, közöljük e következő felszólalást : A tiszántúli egyházkerület canona szerint senki második vizsgára nem mehet, mig egy évi segédlelkészi szolgála­táról bizonyítványt nem tud felmutatni. Ezen régi törvényt azonban a gyakorlat már évek óta oda módositá, hogy a Patakon vagy másutt juliusban első vizsgát tett egyé­nek a következő év ápril havában letehették Debrecen­ben a második vizsgát, de nem kapták kézhez bizonyít­ványukat, mig egy egész évet, mint káplánok, ki nem töltöttek. Ezen gyakorlat egyesité magában az igazsággal, törvénynyel a méltányosságot, mert az év letelte előtt nem volt az illető választható azon törvény alapján, hogy senki addig rendes lelkész nem lehet, mig a 2-ik vizs­gáróli bizonyítványát fel nem mutatja, másrészről azon­ban a különben is hosszas pályát, különösen a senkitől nem irigyelhető kápláni éveket nem kellett önhibáján kivül még egy évvel szaporítani a papjelöltnek. De mi történt? Az april hóban tartott közgyűlés előtt egy hónappal, tehát már akkor, midőn egy lelkiismeretesen készülő ember, ha nem teljesen de mindenesetre nagyobb részint elkészült a vizsgára, megérkezik Révész Bálint püspök ur rendelete, melyben „hogy az anomaliának végre eleje vétessék," mindazokat, kik egy teljes évi káplánságról szóló bizonyítványt nem tudnak felmutatni: a vizsgától határozottan eltiltja. Azon segédlelkészek, kiket ezen ügy érdekelt, kik ezen leirat által egy évet láttak életökből kitöröltetni, kiktől egy évig még a sovány remény is elvétetett, hogy talán 13 évi küzdésök után ez az év lesz, mely a jutalmat meghozza, — ezek mondom jár­tak egyik befolyásos egyéntől a másikhoz, mind hiába. Ki merne valamit tenni a püspöki rendelet ellen ? Kö­vetkezik a vizsga s közgyűlés ápr. 20. s következő nap­jain, s íme egy Debrecenben végzett ifjú, ki a segédlel­készi szolgálatra mult aug. hóban, tehát később lett felhatalmazva, mint a Patakról jött iljak, — vizsgára bocsáttatik!! És a nagytiszt, urak nagyobbrésze, tudva a patakiak helyzetét, vizsgátóli eltiltatását, e nagy igaz­ságtalanság elkövetésénél elhallgat, kivéve egyet nt. Kozma József, felső-szabolcsi esperes urat, kiben nem volt kellő türelem, méltó kifakadás nélkül végignézni e méltatlanak­ságot. De mit tehet egy ember szava ott, hol az előíté­let, az ellenszenv más iskola növendékei iránt oly erős, mint Debrecenben ? Tegyék önök Uraim kezöket szí­vökre, s vessenek számot magokkal: Krisztus szolgáihoz illő dolog volt é ez ? Vagy nem jobb volna é — hiszen hatalmukban áll — határozottan kitiltani a tiszántúli egyházkerületből minden más iskola növendékét, ha őket mint kóranyagot ugy tekintik az egyház testében, s ha pályájuk elejétől kezdve homlokukra ' akarják sütni a júdás bélyeget ? Mindenesetre egyenesebb eljárás volna fel nem fogadni az egyházkerület testének tagjai közzé, mint ilyen méltánytalanságokat követni el rajtuk. KASTÉLYI. UH? Kérelem a hazai tanintézetek igazgatóságaihoz. Tisztelettel kérjük a hazai, de különösen a protestáns tanintézetek igazgatósá­gait, szíveskedjenek a jelen tanévre szóló tudósitvá­nyukat, mihelyt megjelennek, hozzánk ismertetés vé­gett beküldeni. Budapesten 1876. Junius 1-sején. A „Prot. egyházi és iskolailap" szerkesztősége. NECROLOG. Simon Péter emlékezete. Mikor Krisztus menybemenetele emlékünnepén legtöbb lelkész az örökkévalóságról beszélt híveinek a templomban, a pesti evangyelmi egyházmegyébe kebele­zett b é n y e i egyháznak fiatal lelkésze, akkor tartott lel­kével az örökkévalóság felé. Ez ünnep dél előtti 11 óra táján szenvedett ki. Még az ünnepet megelőző nap reg­gelén vidáman felkelve, az isteni tisztelet után, paradi­csommá alakított kertjében dolgozgatott. Egyszerre nyak­szirtje táján fájdalmat kezdett érezni, mely a fejbe kez­dett átmenni-. Ágybafekvés által akarta elejét venni a fájdalmaknak. Orvost nem hivatott, mert ily fájdalom a verőfényen végzett kerti munka folytán máskor is meg­támadta. De jött az este — a fájdalom nemcsak hogy nem szűnt meg, de sőt fokozódott, rohamos görcsökké változva. Éjfél után lett küldve a majdnem két órányira lakó orvosért, a ki midőn megérkezett önkívületben ta­lálta a szenvedőt. A baj nem volt egyszerű vértorlat. Mire az orvos haza ért s az orvosság megjött — Simon Péter, a bényei egyháznak apostoli buzgóságu lelkésze már meg volt halva. A templomban ünneplő gyü­lekezet , isteni tiszteletét egyszerűségben a lelkészszel egyenlő buzgóság miatt köztiszteletben alló tanítóval vé­gezve, legelső dolgának tartotta lelkésze után tudakozód­ni, a kiről tudta, hogy fontos ok nélkül soha sem ma­rad el hivatala teljesítésétől s a kit még az előbbi na­pon kint a határban sétálni s kedves ke rtjében dolgozgat­ni látott. A szomorú hírt, mely már ekkor valóságon alapult nem akarta a hívő sereg elhinni, a paplak felé tartott, hogy a hír mibenlétéről tudomást szerezzen magá. nak. Ott azonban oly jelenet fejlődött, aminő ritkán lát­ható. A nép, meghalt lelkésze felett annak nejével s gyermekeivel könnyekre s jajveszékelésre fakadt. A te-

Next

/
Thumbnails
Contents