Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-05-28 / 22. szám

nem csak a pogány tisztviselők és birák, de az első keresztyén császárok a nagynak címezett Konstántinusok és N. Theodosiusok, a Theodorák, Eudokiák, és az ezek által kinevezett katonai s polgári parancsnokok magasztosabb példával mentek elő a keresztyén becsületesség ösvényén, mint a mai járásbirók s alsóbb felsőbb törvényszékek? És a mint tudjuk Péter, meg Pál, Origenes, Ambrosius, meg Chrisostomus, Gergely, meg Leo és a minorum gentiumból ezer meg ezer páter siker nélkül hirdették-e az evangéliumot ? Éppen nem ! Csak annyi igaz, hogy ők sem irthatták ki a bünt ós erkölcstelenséget a föld színéről, az ő predikálásaikra sem változtak a nagy tömegek szent csoportokká; de azért haladt s javult a világ az ő buzgó munkálkodásuk következtében. Majd elérkezett a keresztyénség történelmében a korszakalkotó nagy fordulópont, — a reformatio kora. S kit gondolnak a fentebbi cikkek t. irói, mi hozta azt létre, s mi adott az emberiség fejlődésének egy egészen új, az eddiginél nemesebb s magasztosabb irányt? A korbács? Korbácscsal igen, meg pallossal s máglyával igyekezett az antikrisztus hada — hogy ezen antik kifejezéssel éljek — a tisztított keresztyénség terjedésének útját állani; de az uj szellem diadalát nem a korbács eszközölte. „Igéje által teremtette, igéj 5 által váltotta meg isten a világot, s igéje által fogja azt reformálni is" — hirdette Luther, s hirdeti az egyházjavitás történelme. Igaz, hogy Kálvin — mint B. F. úr mondja — valamint Knox s több kálvinista reformátor, később prédikátor, a korbácsot is használták az erkölcsök javítására; ámde ha ezelőtt negyedfél száz évvel helyeselhető volt is az a mód, de ma az 1789-diki, illetőleg nálunk 1848-diki elvek kihirdetése, s az általános vallás szabadságot biztosítandó törvényjavaslatának világ elé bocsátása után semmi esetre sem lehet célravezető, s így helyeselhető. Tegyen mellettünk bizonyságot éppen maga B. F. úr. Ön még lelkészi pályájának első felét azon korban futotta meg, midőn használatban volt a vallás erkölcsi élet fejlesztése céljából a korbács. Mi sikert arattak vele? Addig mig suhogott a koibács a jog nélküli, a törvény oltalmán úgy szólva kívülálló nép feje felett, addig nem hallatszott Isten nevének káromlása, s erkölcsében jámbornak mutatta magát a nép; de ím amint a nevezetes március 15-dike szóttépte a szent korbácsot, azonnal elözönló a bün a világot. Hát avagy az volna a valláserkölcsi nevelós célja, hogy egy ily korbácsrettegő népet neveljen? Nem biz a! Addig mig a gyermekben a nemesebb erkölcsi érzósek ki nincsenek fejlődve, addig bizony használjuk néha néha javításukra a vesszőt is, de minden bölcs nevelő oda törekszik, hogy az értelem fejlesztése, az érzés nemesítése, s a tetterőnek helyes irányba terelése által a vesszőt mihamarabb feleslegessé tegye, s növendékéből önálló, a jót s nemeset nem félelemből, de szabadakaratból cselekvő egyént képezzen. Más végcélja a vallás erkölcsi nevelésnek, a lelkészi hivatalnak sem lehet. Kórdésbj jöhet persze, hogy nemzetünk, vagy legalább ennek az ország némely vidékein lakó egyes részei elég érettek voltak-é arra, hogy az őket eddigelé fegyelmezett korbács széttépessék, s a szabadság drága kincsével megajándékoztassanak ? E felett vitázhatunk, de eredmény nélkül, mert a bevégzett tények azon kérdést tul haladták, és ma már csak az a teendőnk, hogy dolgainkat az adott viszonyokhoz mérten rendezzük be. Ugyancsak Yigil úrral szemben legyen szabad reámutatnom egyszersmind a reformátio korára is. Azok az egyszerű, szegény, szerény, tekintólytelen reformátorok, kik a nagy müvet végrehajtották; az újkori műveltség alapjait lerakták ; de még azok is, kik utánok a nagy munkát századokon keresztül folytatták, semmivel sem voltak a gyakorlati élet tényeivel, a fensőbb helyeken álló világi nagyok erkölcsi életével szemben kedvezőbb helyzetben, mint mi. Nem is szólva az ellentáborban levőkről, de egyikmásik német protestáns fejedelmi udvar, a Bourbonok, Tudor Erzsébet, vagy nálunk a Perónyiek, Petrovicsok kora és köre is mutat fel homályfoltokat. Mig reformátoraink prédikálták isten törvényét, addig a világi nagyok sokszor követték a világ törvényeit ; míg amazok ostorozták az ármányt, az erőszakoskodást, a kapzsiságot, addig emezek ugyanezen s több más bűnökkel más tükröt állítottak a világ elé, ós prédikátoraink mégis csak prédikáltak, ha szerit tehették „még a házak tetejéről is," prédikáltak móg a börtönök fenekéről is. A ki kezét az ekére teszi, az ne tekintgessen se hátra, sem jobbra, sem balra. Akár ha földi, akár ha égi magot hinteszsz, ne számítgasd, hogy kikel-é az, s hogy száz, vagy tíz magot hozand-é az, avagy