Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-05-14 / 20. szám

egy e. beszédre készülnek : kész a perpatvar — és a többi. Vegyük figyelembe, hogy a predikátió tanulás mennyi időt rabol el az iskolától ! Azt szükségtelen mondanom, hogy a lelkész ur könyvnélkül papol, a hi­vek megkövetelik a tanítótól is, s ha nem teszi, meg­keserítik neki fekete kenyerét. Azután most már ismét­lő-iskolát is kell tanitani és pedig vasárnap. De még kántor is rendesen nálunk a tanitó, népesebb gyülekeze­zetekben mennyit kell énekelni az úrvacsora - osztás napján, a melynek délutánján ő papol ; ilyen ünnep­napok után valóban nagy portió béketűréssel kell bír­nia, ha igy megpihenve örömmel hozzá lát a tanítás­hoz (?). Ezen teher alól mentessenek fel a tanítók, mely ritkán válik dicsőségükre, akkor is a torkukra forr. Ezen két szerény észrevételem volt a népiskolai vallástanításra, melyet H. ur becses figyelmébe ajánlani bátor vagyok, hívén, hogy többet használunk még a vallásnak is, ha a meglevő ferdeségeket kevés kerülővel, a szokásos rosz elnézéseket pedig régi jó szokásokkal cseréljük fel; mert F. szerint: „egyetlen szilárd meg­győződés sokkal nagyobb értékkel bir ezer képzelődés­nél, melyekkel oly szivesen játszunk. *) — y. néptanító. *) A fejtegetett tárgy többfelé foglalkoztatja jelenleg hazánkban az elméket, így a többek között a pesti ref. egyházmegye lelkészi értekezletén is kitüzetett e tárgy megvitatás végett a legközelebbi értekezletre. Már csak ebből a szempontból is készséggel adánk helyet ezen cikknek; hadd lássuk minél több oldalról megvilágosítva ezen tárgyat. Az szerintünk is teljesen igaz, hogy egy képzett, vallásos kedélyű tanitó kellő sikerrel taníthatja a vallást, s kellő sikerrel ébresztheti, fejlesztheti növendékeiben a vallás erkölcsi érzést. Igen, de képzett s egyházias irányú-é minden tanítónk ? helye­sen vezeti-e a vallásos nevelést ? az erre való felügyelet alól, s az e tekintetben mutatkozó hiány lehető kipótlá­sának kötelessége alól ma már nem búvhatik ki sze­rintünk a lelkész. S hozzá tehetjük még azt is, hogy ha a legjobb tanitó kezében van is a vallástanítás, mégis megvan annak a hatása, ha a lelkész időnként megjele­lenik az egyház csemetéi között, s ha rendszeresen nem tanit is közöttük, de hallatja vallásos kenetes sza­vait , s már az iskola falai között megismeri, lelki gondjai alá veszi leendő híveit. Szerk. _ r '-L' lE^V O' m^&mrn A solti reform, egyházmegyei lelkészi gyámegylet alapszabályai. A fenti cím alatt egy, e nemben páratlan művet van szerencsénk ismerni. Tartalma kimerítő, határozatai világosak , sok helyen körülirottak s ez így van jól, mert elejét veszi a csürésnek csavarásnak, mely egyik árnyoldalát képezte és képezi még ma is sok ilynemű szabályoknak. Öröm, bú, aggodalom váltakozva ural­kodtak ennek tanulmányozása közben lelkűnkön. Örül­tünk, mert oly nagyszerűen meglepők az itt feljegyzett adatok, hogy alig merünk ma olyasmit megtörténhetőnek hinni. 13 év alatt 3247 frt. 55 krról 16.077 frt. 58 krra emelkedett a tőke, tehát majd ötszörösre ! Pedig nem a fösvénység vagy zsugoriság utján , mert 13 év alatt 5747 frt. 52 krral segélyezte a jogosultakat ; hanem a körültekintés és hiszszük, ernyedetlen munkásság utján. De ami örömünket okozta az, hogy az egyházak e folyó 1876-ik évben tették kettőnek kivételével (ezek 1875-ben) a 3290 frtra menő alapítványt! A nagylelkű egyesek alapítványa is e folyó évről 680 frt! Busultunk is, még pedig azon, hogy miért nincs és nem lehet ez mindenütt így széles e hazában, holott mindenütt oly nagy szükség volna rá. Aggódtunk is, még pedig azért, hogy az ily erősen álló, ily vaskapcsoknál is erősebb szabályokkal fóntartani kivánt intézet, nem leend-e akadály az egy­házkerületi ilynemű s célú, már tervbe is vett intézet fel­állítása útjában? Ezen egylet tőkéje áll: a) a korábbi fogy átkozot­tak pénztárából, b) az egyleti tagok által egyszer­mindenkorra befizetett alapegyenérték és életkori illeték­ből, c) az évi tiszta jövedelemnek meghatározott száza­lékából, d) megtakarított százalékból, e) gyűjtések ered­ményéből, f) alapitványi és végrendeleti hagyományok­ból Az alapegyenérték áll a gyámegyleti összes pénz­tári állomány 1 li °\0 -hó\, de az.e címen fizetendő összeg a 100 frtot meg nem haladja ; az életkori illeték annyi forint, a mennyi a belépő egyleti tag éveinek száma; a megtakarított százalék címen ugy gyarapittatik a tőke, ha négynél kevesebb a segélyzeadők száma, mert ezen esetben , ha egy a segélyezendő száma, akkor a segélyzési összeg 30°|0 'a, ha kettő a segélyzendő száma, akkor 60°|o -a, ha három akkor 90°/o-a osztatik ki, négy vagy öt segélyzendőnek az egész segélyösszeg szétoszta­tik. Jövendőben minden lelkész kötelezett tag. Jövedelmét nyeri: a) tőkekamat, b) minden újév napján kitett persely, c) egyházak és egyesek adakozá­sa és d) az egyleti tagok évi 10 frt. befizetéséből. Ez is mint a legtöbb ilynemű egyleteink fix fizetést nem ád, hanem növeli tőkéjét, még pedig a tiszta jövedelem­nek 20, azon esetben, ha 15 ezer frtra emelkedik 15, s ha 20 ezerre emelkedik állandóan 10%-ával, látszik, hogy igy évről-évre nő a segélyösszeg. Nyugdíjazási szabályait a humanismu3 lengi át. Az igazságot párosítja a szeretettel Igazságos kíván lenni a teher, szeretettel teljes az adomány megosztásá­nál. Nem veti lomtárba mint ócska portékát azt az elvet, 40

Next

/
Thumbnails
Contents