Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-04-23 / 17. szám

ször nem azt kell tekintetbe vennünk, hogy „q u i d j u r i s ?" hanem hogy „q u i d c o n s i 1 i i ?" S mi azon a keresztezett uton járás lehetetlenségét illeti, ezzel t. barátom is tisztában van, vagy legalább lehetne, hanem azért a helyett, hogy velem egy uton haladni határozná vagy határozta volna el magát, a vele egy nézeten lévőkkel együtt készebb uj ösvényt törni, nem gondolván oda, hogy ez a járatlan útvonal, mit magának kitűzött, a jóakaratú szándékot, illetőleg ennek lépéseit megakadályozó tömérdek kősziklával van tele. Azonban beszéljünk még világosabban, mert a „nyilvánosság Ítélőszéke" csak az ügy tárgyilagos megismertetése után foghat köztünk, mint vitázók között ítéletet hozhatni. Tehát a b.-somogyi helv. hitv. ev. egyházmegyében 10 év óta egy a papi testület kezdeményezése folytán fölállított papi s tanitói Özvegy- s árvagyámolda létezik, melynek B. ur által is közlött alapszabályaiból mindenki kiértheti, hogy csakugyan olyan felebaráti szeretet volt annak szülőanyja, a mely elé nemcsak én, de mindenki bátran oda teheti a „r i t k a" jelzőt. Ezt a ritka felebaráti szeretetet elismeri maga cikkíró is. Ennek, az egyházmegyei kormány fennhatósága alatt álló gyámintézetnek jótéteményében részesült is aztán s részesül maiglan is minden hátramaradt papi s tanitói Özvegy és árva egyformán. Mintegy egy évvel ezelőtt azonban egyik és másik részről is hangok kezdtek az egyházmegyében emelkedni: hogy miután a néptanítókat az államkormány „az országos segély- és nyugdíjintézet'' fölállításával gyámolító védszárnyai alá vette^ s miután az anyagilag szegény tanitók kétfelé ugy sem fognak fizethetni, legalább mindannyian nem, s méginkább, miután az egyházmegye kebeléből kilépett vagy itt benn a községi iskolákban állást foglalt tanitók a syámolda alapszabályait egyátalában nem akarják magukra nézve kötelezőknek elismerni: a jelenben fönnálló gyámintézet okvetetlen újból szervezendő. (Helyén van itt fölemlíteni azt is, hogy ezen óhajnak néptanító adott először hangot a „ Somogy -megyei Tanügyi Lapok'* hasábjain.) Hogy ezen nyilatkozatok folytán azután az újra szervezés céljából minő lépéseket tett a nt. egyházmegye? az érdemben legyen szabad a t. olvasót B. ur cikkének átolvasására kérnem ; én ezúttal csak a gyámválasztmány mult évi oct beri értekezletének a szervezkedésre vonatkozó tervjavaslatát fogom egy kissé tárgyilagosabban érinteni, miután az akkor történteknek lőn tolmácsolása az a „Ritka felebaráti szeretet" c. alatt közlött szerény cikkecske, melyre B. barátom a közönség figyelmét amolyan, csekélységemet k i h i V ó s föltűnően i r o n i c u s módon hivta föl. Az említett értekezleten t. i. az lőn indítványozva: hogy^ miután az általam már fenntebb érintett okok miatt a gyámintézet pénztárának kezelése olyan nehézségekbe ütközik, miknek az intézetre károsan beható következéseit előre kiszámítani nem is lehet, de a mik elébb-utóbb magának az intézetnek végpusztulását vonandanák maguk után : „maradjon a gyámintézetben létei ezen túlra a tanitókra nézve önkéntes, a lelkészekre nézve pedig kötelező ; a kilépni akaróknak adassék ki betett összegük, a bennmaradok s kötelezettségeiknek ezután is pontosan megfelelők pedig az eddigi alapszabályok értelmében továbbra is a lelkész urakkal egyforma tagokul tekintendők; uj tagok azonban többé ne vétessenek föl." Az ezen tervjavaslat által szükségessé válandott egyéb intézkedéseket, miknek keretébe tartozik természetesen az is , hogy a tanitók kihalása után mi történjék az ő filléreikből tőkésített összeggel, a gyámválasztmány vagy azért, mivel ez érdemben javaslatot nyújtani be hatáskörén kívülinek tartotta, vagy mert megfeledkezett róla, nem vette tárgyalás alá. B. ur sem szólt akkor erről egy áldott jótát sem. Őszintén bevallom, hogy a javaslat eme pontja: hogy „uj tagok a tanitók közül többé ne vétessenek föl" pillanatra engem is gondolkozóba ejtett, beismervén azonban a pénztárnok által adatokkal igazolt okok valódiságát, s azt, hogy ezek miatt a gyámintézet az eddigi alapon csakugyan fönn nem állhat, nehogy teljes szakadás következzék be, elfogadtam az indítványt; B. barátom ellene mondott. O azon szándékától: hogy maradjon a gyámolda továbbra is ugy, ahogy eddig volt, a kézzel fogható okok által sem engedte magát elmozdittatni; az egész javaslatot a jövő tanitó nemzedékre nézve sérelmesnek s igazságtalannak nyilatkoztatá; s mintha csak A b álárd Péter iskolájából került volna ki, nem ugyan latinul s nem is annak szavaival, de csakugyan kimondá, hogy: „Sí omnes patres sic, at ego nonsic!" s különvéleményt nyújtott be. A javaslat célszerűségét támogató indokokkal szemben olyan formán viselte itt magát az én tisztelt barátom, mint az a barát, a ki, midőn Copernicus rendszere iránt akarták meggyőzni, s kérték, hogy csak nézzen a távcsőbe, s kételyei azonnal el fognak oszolni, azt feleié: inkább bele sem nézek, hogy sem meggyőződjem!" Ám, ő lássa! Ezen értekezleten hallatszott volna a lelkésztagok részéről azon nyilatkozat is: hogy igazságtalanság is, „hogy a lelkészek conventiójukhoz mérten többet fizessenek, Özvegyeik pedig a tanitó Özvegyekkel mégis egyenlően segélyeztessenek," de a minek valószínűsége mellett én már nem bizonyíthatok, miután nem hallottam ; hanem igenis megütötte füleim dobját — pedig ezt az értekezlet után csak ugy suttogva mondták — hogy B. ur egész magatartásával azoknak a a malmára látszik hajtani a vizet, akik szakadást akarnak. Az ezen értekezleten történt megállapodást írtam én le a „Prot. Egyh. és Isk. Lap" mult évi 45-ik számában, elismeréssel adózva természetesen a mélyen tisztelt papi testületnek nem csupán az ott és akkor *tanusitott felebaráti szereteteért, hanem a tanitók irányában 10 év óta kimutatott azon „keresztyéni érzületé r t'', melynek a lelkészek keblében lakozását, ahogy fönnebb idéztem, B. ur maga is elismeri. Hanem hát azért