Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1876-04-23 / 17. szám
lett kevesebb a fő létösszeg, mint a mult évben, annak oka az, mert sokan elköltöztek egyházmegyénkből. 7. Még egy indítványt megemlíteni méltónak tartok, s ez az, hogy, időkímélés tekintetéből, mint már más egyházmegyékben is, hagyassék el a gyűlés előtti prédikálás, s csak egy alkalmi könyörgéssel s énekléssel kezdődjék a gyűlés. Ez az inditvány kevés vita után el is lőn fogad va. A mostani gyűlés előtt Csolosz Pál prédikált dicséretesen a nagy gyülekezet előtt. 8. Végre a szívesen látó t. keresztúri egyház közönségének, különösen Dobsa Lajos házi gazdánknak, a hol 15—20 an valánk, magyar barátsággal ellátva, szíves köszönetet mondani el nem mulaszthatom. Huszt, márc. 31. 187G. BIKKY FERENC. Egy emberbaráti nemes áldozat, s annak első örvendetes gyümölcse. Komárommegye délkeleti részén több kisebb na• gyobb területű pusztai birtokok sporadái képezik Kis- és Nagy Tagyos pusztákat Az uri lakokat környező cselédházakban számos gyermek növekedett föl eddig minden is kolai oktatás nélkül, nem levén a pusztákon iskola, sem közelben oly község, hova a gyermekek, főleg téli zivataros napokban, életveszély nélkül küldhetők lettek volna. E vadon növekedő gyermekek szomorú sorsát megszánták Konkoly Thege Elek ur, és magas lelkületű neje, s pusztájaikon önköltségükön iskolát s ebbe egy jól képzett okleveles tanítót állítottak, ennek dijjazásáról, uri asztalukróli élelmezéséről, a tanulóknak minden szükséges taneszközökkel ellátásáról ritka bőkezűséggel gondoskodtak S hogy az igy fölállított iskola minél szélesebb körben éreztethesse jótékony hatását, ezt felekezetnélkülinek nyilvánították, maguk és a szomszédos puszták béreseit nemcsak szóval buzdították, hanem az ingyen tanításon kivül különféle kedvezményekkel is édesgették gyermekeiknek iskolába küldésére. Ily előzmények után megnyílván a mult Őszön a tagyosi felekezetnélküli iskola, a benne oktatást nyert növendékek folyó hó 4-én mutatták be előmenetelők első zsengéjét. Közlőt, ki szerencsés volt ezen vizsgán jelen lehetni, kellemesen lepte meg a minden várakozást túlszárnyaló haladás, melyet e soha iskolát nem látott pusztai fiuk, és leánykák öt havi oktatás után fölmutattak. A jobb tehetségüek folyékony értelmes olvasással, a gyen gébbek szótagolás s szófüzéssel, mindnyájan pedig szabályos szép írással, a négy számtani műveletből köny nyebb föladványok megfejtésében tanusitott kielőgitő jártassággal, érzést és ízlést mívelő válogatott népdalok ütemszerüleg összevágó elzengésével igen jól gyümölcsözöttnek mutatták be ezen Öt havi tanfolyamot. A nem számos, de rnívelt hallgatóság lekötött figyelme valódi élvezettel kisérte ezen pusztai csemeték vizsgáját kezdettől fogva mindvégig. Ezeken kivül jelen voltak a vizsgán több béres anyák is, férjeiket a szorgos tavaszi vetés elfoglalva tartván : minő érzést vittek el szivükben, a szemeikben ragyogó örömkönyek sejteni engedék. De különösen az iskolát kiváló kegygyei pártfogoló nemeiszivü urnő volt az, kinek arcán minden jól sikerült felelet alkalmával újra meg újra kigyúltak a legédesebb benső öröm sugarai. 0 e percben ugy tünt föl előttem, mint egy égből küldött nemtő, kinek áldozatkész nagylelkűsége által nyújtott isten módot és alkalmat a szétszórt pusztai lakokban bizonyosan minden oktatás nélkül íolnövekedendett szegény gyermekeknek a legszükségesebb ismeretek megszerezhetésére. Bezárta a vizsgát a készen tartott különféle jutalmak kiosztása, melyek mint gyermeki örömöt fokozni képes tárgyak, nagy tapintatossággal voltak kiválasztva. A házi urnő ő nagysága valódi anyai gyöngéd szeretettel s gondossággal próbálgatta a fölbokrétázott kalapokat a fiúgyermekek fejére, és nyújtotta által a csinos keszkenőket az örvendő leánykáknak. És hogy az iskolához édesgető, buzdító, serkentő eszközök közül fölhasználatlanul egy se maradjon : a vizsgázott 27 növendék az uri lakon megvendégeltetett. A sok örvendetes mellett azonban tudomásomra jutott azon szomoritó, s a miveletlen szüléket nagyon jelemző tény is , hogy a kifejtett legnagyobb ügybuzgóság, s a kedvezmények egész halmaza sem volt képes megakadályozni, hogy az iskolai létszám tavasz kinyiltával 42-ről 27-re le ne apadjon. Végül teljes elismeréssel kell fölemlítenem tek. H o f f m a n Ágost sz.-györgyi haszonbérlő ur azon nemes tettét, hogy béreseinek gyermekeit a téli zivataros napokban kocsin, s szánon küldözgette a tagyosi iskolába. Valamint teljes elismerés illeti, a n.-körösi képezdéből mostanában kijött Váczi Károly tanitó urat is, ki öt havi működése síkerével bebizonyította, hogy hivatva van a tanitói pályára De az elismerés legszebb koszorúja az iskolát fönntartó nemesszivü kegyurat, kifogyhatatlan jóságú úrnőt illeti, kiknek az emberiség nevében köszönetet szavazni kötelességemnek tartottam. Egy jelen volt hallgató, ki az iskolát fönntartó nagylelkű uripár öröm-és a meghatott szegény béresnék anyai hálakönyeikben osztozott. Egy adat a lelkészi fizetés emeléséhez. Napjainkban égetőbb kérdés ránk nézve alig van, mint a ránk sulyosuló terhek arányában való fizetésemelés kérdése. Többen szólottak már e tárgyhoz e becses lapok hasábjain, s valódi lelkiismeretességgel ajánlgattak takar ék magtárakat, egyházi állandó tőké t. Soraimnak célja nem az, hogy a már egyszer elmondottakat ismételjem; hanem egyszerűen az, hogy egyházunk életéből elmondjak egy adatot a lelkészi fizetés emeléséhez. Köztudomásu dolog, mikép Magyarországon a mindinkább ritkuló erdők miatt a fa ára évről-évre növekedik. Köztudomásu dolog másrészről az, hogy ujabb időben tagosítások alkalmával, a legtöbb helyen faváltság címen egy bizonyos quantumot fizetnek a lelkésznek, melyből évi faszükségletét fedezni tartozik. Úgyde , a