Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-04-16 / 16. szám

kemény derekát és beismeri, hogy a bibliai történeteket ő is túlságosan egybe halmozva látja, és a kis csillagocska alatt az „Ev. Prot. Lap." nt. szerkesztője szokott módon azonnal reá kontrái: ugy van! és Debrecenben készen is vannak a bibliai történetek számának kevesbitésére. Megvallom, hogy ezen két részi ől jött nyilatkozat megelégedésemre szolgált. Ha kissé gúnyolódtam is, de mondtam igazat is. Sok, nagyon sok a tanterv hajójában a teher, s ki kell dobni a mi nem oda való! ha azt akarják a rakodmányosok, hogy a tanterv uj, de már most is szúette hajója el ne merüljön. Én erősen hiszem , hogy nem csak a bibliai történetek halmazából, de más tantárgyakéból is ki lehet hányni, csak a falusi iskoláknak igaz helyzetével ismerkedjenek meg a nt. urak. Cikkiró ur ugyan minden bajt megszüntetve hisz az által, hogy a hivatottabb tanitók tapasztalati alapon (?) készítik a vezérkönyveket a tanterv nyomán. Lehet, hogy ez sok akadályt el fog gördíteni a tanterv által követelt haladás útjából, csakhogy ez még nem egy hamar lesz. Mert a hivatottabb tanitók is ugy látszik nem a falusi, hanem a városi népiskolákat tartották szem előtt? midőn tankönyveiket öszszeállitották, pedig más helyzete van a falusi és más ismét a városi népiskoláknak. Faluhelyen egy tanitó vezeti az öszszes növendékeket, városon pedig csaknem minden osztálynak külön tanítója van, már pedig a hol több ember munkálkodik, csakugyan több ott a siker is. Beszéljen tehát ys ur bármennyit a tanterv mellett, de én megmaradok azon állításomnál : hogy a debreceni tanterv szerint két osztályt is ugyan elég egy tanítónak tanítani, hogy osztatlan falusi népiskolákban per absolute nem alkalmazható. Aggódom, cikkiró ur, aggódom ! a népiskolai tankönyvek felett, még ha azok tanítói kezekből jőnek is ki, mivel azoknak nagyobb része olyan tartalomdus, olyan hosszú, mint a sz.-iványi ének. Ott van a földrajz, menynyi sok olyat kell abból a szegény gyermekeknek megtanulniok, melyeknek soha semmi hasznát nem fogják venni! Ott van a történelem, mennyi kimaradhatna abból! Valóban borzad az ember s minden hajszála talpra áll, midőn a tanulók egy* egy csatározást elmondanak s akaratlanul is egyet kettőt szippant, mintha már a puskapor folytó szagát érezné. Mintegy hallja az ember, miként bömbölnek az ágyuk, ropognak a puskák és csörögnek a markolatig véres kardok. A tantermet ugy tekinti az ember, mint egy ostromolt erősséget, s benne a tanoncokat mint megannyi védelemre kész harcosokat, az ablakokat mint lövéseket. A trombiták hangjait, a dobok pergéseit, a megvadult lovak nyeritéseit és a sebesülteknek eget verdeső jajait mind egyszerre hallja az ember és fél megmozdulni, nehogy valami eltévedt ágyúgolyóba üsse fejét. De ilyen furcsaságokkal tömöttek a többi tankönyvek is, és ez jól van igy ? . . . Nem ám ys úr! A mi pedig a tanitók felkaroltatását illeti, én sem vonom kétségbe, hogy nem ugy van. Felkaroltattak azok boldogok és boldogtalanok által; mindenki emlegeti őket, és senki sem tesz anyagi sovány helyzetüknek javítására semmit. És azért megveregeti ys úr csontos mellét mind két öklével, hogy ha oly nagyon kapósokká lettek a tanitók, viszonzásul igyekezzenek ők i-? azon törekedni, hogy hivatásuknak minél inkább megfeleljenek. Milyen az ember! sajnálja a tanítóktól azt a kis elismerést is, melyben azok — a tanítói küzdelmet méltányolni tudók által — részesittetnek. Bizony örömest engednének hőn történt felkaroltatásukból egy keveset a tanitók higyje meg ys úr, csak anyagi helyzetökön lenne jobban segítve, mint a hogy jelenben van. És addig, mig 80, 100 írttal is díjazott tanítói állomások lesznek, mig a tanítóknak fbldbeli birtok is adatik, ne követeljük tőlük oly kemény hangon, hogy napi teendőikre pontosan elkészülve lépjenek iskoláikba. Sok szó férne még ys úr cikkéhez, de nem akarván ezen lap nt. szerkesztőjének szivességével visszaélni —elhallgatom, csak is annyit akarok még ys urnák megsúgni : a ki azt állítja, hogy a debreceni tanterv szerint kívánt sikert lehet felmutatni az egy tanitó vezetése alatt levő hat osztályú falusi népiskolákban, az nem ismeri a falusi népiskolák helyzetét, az annyit ért a módszertanhoz, mint a . . . ,,A ki sokat markol keveset szőrit" nemde ys úr ? TISZAPARTI. rZET IE3 G Az uj-szövetségi itészet története s annak legújabb terméke. A szélesen kiterjedt német theol. irodalom mezején egyik legmiveltebb tér a szövegitészet tere. Három iskola igyekszik magának az érvényt megszerezni. Egyik, az orthodox ihletés elvének hódolva, nemcsak elfogadja az uj-szövetség iratainak apostoli szereztetését, hanem határozottan kimondja, hogy azon iratok hitelességéhez kétség nem férhet; másik, melynek elve, hogy a keresztyénség nem valamely felülről készen vett adomány, ellenkezőleg az idők hosszú folyamán, nehéz küzdelmek között létrejött s folyvást fejlődő életfolyam, melyben már a megállapodás maga halál, a történeti itészet által igyekszik kimutatni, hogy a keresztyénség iratai időben keletkeztek, s hogy azokban az isteni mellett sok emberi is van; végre a harmadik, mely a két előbbi között foglal el ingatag állást, a két ellentétes nézetet kívánja fentartani. Melyik iskolának elve számithat tartósságra, melyik mellett szól a tapasztalás, az élet, eldönteni, e ta-82