Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-04-09 / 15. szám

Talán hát H—i. urnák és nekem igazunk van, — videant consules! — hogy a népiskolai vallásoktatás hiányos, hogy tán ugy a hogy van, vagy volt eddig, már ma nem elég józan ? Én is első helyen a népiskolai józan vallásoktatástól várok minden jót. Sok pénz és tanács felment már, különösen a Bach időszakban, középiskoláinkra, jól is volt; mi az oka azonban, hogy most még se örülhetünk a még eddig soha ily mértékben nem élvezett vallásszabadságnak, és hogy még se megy elég jól az épitkezés a béke müvei körül, sőt némelyek attól tartanak, hogy a régi alkotmány is öszszeomíik? Az, hogy a vallásoktatás, különösen népiskoláinkban nem elég jól kezelt. Kezdjük itt, alulról a javítgatást, a gondozást, ha azt akarjuk, hogy egyházi életünk ismét minden ízében felfrisüljön. Ha van pénzünk, ám költsünk prot. jogakadémiákra is, és mindenesetre legyen pénzünk és költsünk prot. középiskoláinkon egy egy, vagy két vallásoktatói szék felállítására, különösen ott, hol már különben is theologiai szakiskola nem volna összekötve főgyinnasiumunkkaL Es rajta csak, a ki hivatást érez magában Írogasson népszerű, szív- és léleknemesitő olvasmányokat népünk számára, és terjeszszük azokat mindnyájan, kedveltessük meg az olvasást minden módon a kivel csak lehet; — rajta csak, értekezzünk körönként és időnként egymással a sok teendő felett tanítók és papok, s szerezzünk közerővel értékes szakkönyvtárakat ; rajta bizony, a sokat emlegetett és sokat mondó, de soha tisztára meg nem mondható pastoralis prudentiát is alkalmazzuk minden lépten nyomon, ha nem is, a már valakitől ajánlott jesuitismussal, de mindenesetre a Jézus által ajánlott galambszelidség és kigyóokosság alapelve szerint. És rajta csak, ébresztgessük világi urainkban j óbbanjobban, a kikhez csak hozzá férünk, az apáikban tapasztaltatott és magasztalt egyházias buzgóságot, az egyház és vallási ügy^k iránti érdeklődést. Én is ezt mind hasznosnak s mulhatlan kötelességnek tekintem. Ne, ne hagyjunk semmi szabad tért se földünkön parochiánk körül míveletlenül. Még a méhészetben , gyümölcs-tenyésztésben, vagy cukorrépatermelésben se álljunk hátrább, ha értünk hozzá, mint híveink. De bizony mondom nektek igen tisztelt szol- / gatársaim az Úrban, semminemű foglalkozás sem illik jobban a nyáj pásztoraihoz, mint a mit a Főpásztor Péterre és minden utódaira rótt eme szavaival : „Legeltessed az én báráuyaimat!" Minden lelkész pedig, felavatásának s kiküldetésének ünnepélyes pillanatában azonképen megkérdeztetett három ízben is az Úrtól: „Simon, Jónának fia szeretsz-e engemet?" és nagyon hiszem, akkor szintén azon lelkesedéssel felelt körülbelől ezen szókkal : „Ugy uram, Te tudod, hogy szeretlek téged." Ez a fogadás kötelességükké teszi minden időben s minden viszonyok közt, de kivált hát a mai időben, midőn immár annyira hanyatlani látjuk, akármi okból, az mindegy, népünknél, ugy az alanti, mint a felsőbb osztályokban a vallási buzgóságot, az egyház szolgái iránti tiszteletet, bizalmat és gyermekies ragaszkodást, ily időben, mondom, még annál is inkább kötelességévé teszi az egyházi szolgáknak, hogy „jól forgolódjanak a beszédben és tanításban." Majd eljön ismét az ideje annak is, hogy az ilyenek ,,kettős tisztességre méltóztatnak." De bizony magától nem jön el. Felebb már kereken ki mondám, hogy én a józan vallási oktatást népiskoláinkon a lelkészektől várom. Most az okokat is elősorolom. Első oka már az, hogy mi magunk, nem ugyan hiványunk szerint, hanem magának az Urnák tett fogadalmunkban, midőn szolgálatára szenteltettünk, önként vállaltuk kötelességünkké. Nem ugyan a gyülekezet irányában — kialkudott bérért, hanem minden bizonynyal az Ur Jézus irányában tartozó kötelességünk ez0

A béres nem örömest hoz áldozatot a juhokért, „mert nem tulajdonai a juhok." Ellenben a pásztornak különös gondja szokott lenni a báránykákra. A pásztor sem mindig jár előtte a nyájnak, néha utánna is ballag. Ugy tetszik nemde, hogy a mi nyájunk mitőlünk elfordul, más tanok és más tanítók felé? Ily körülmények között, ha a nyáj visszafordulni nem akar, ha már megszokott vagy megúnt szónkra nem hajol, vasárnapi prédikátiónkra nem jár: nem marad más teendőnk, hanem mi magunknak kell nyomukba járnunk, és felkeresnünk őket ott, a hol találkozhatunk velők. Ha a jelen nemzedék elfordult volna már tőlünk, és az Úr Jézustól is egészen : ám menjünk az iskolába, ott megtaláljuk még legalább a jövendő nemzedéket. Avagy ez is hadd veszszen-e ? Péter szeretsz-e engemet ? Legeltesd az ón bárányaimat!