Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-03-26 / 13. szám

előzékenységgel ruházták : ugyan kérem hogy nem félnek, s hogy nem fél épen maga a vállalkozó történetíró is, hogy közreműködésünkkel, ama szép címeknek megfelelő tulajdonokat hipókritai és jezsuitái ügyességgel be fogjuk lopni vállalatának mezejére ; a „kép m u t atás eszközeivel durva erőszakot követünk el a közlelkiismereten" valami „r o t h a d t a t", valami borzasztó, „m i a z m á t terjesztő anyagot", kihányandó „r o m o k a t" s többeféléket hordunk be „keble istenének" anyaszentegyházába ; amely kebelisten, épen összerinte is egészen más, mint a mi Istenünk, aki magát, a mi hitünk szerént, természetfeletti módo», tényleg és történetileg is kijelentette, stb. stb. stb. Azonban, az egyéni sérelmeket szives készséggel megboesátjuk és elfeledjük ; de vallásunkra és egyházunkra tartozó dolgokban, oly egyénekkei, akik épen a vallás és egyház legfőbb tárgyaira és érdekeire nézve, mint nyilt ellenfelek homlokegyenest ellenkeznek velünk, én legalább részemről soha közre nem működhetem. Nevetséges dolog volna tőlem, ha azt hinném, hogy az általam itt közlött nézetek csak egy percre is visszatartóztatják moderneinket; különb-n legjobb is lesz az, ha harcolnak p r o p r i o Marté; és ha például reformatiónk történetének irodalmát, az eredeti források közvetlen kutatása, ismeretlen adatok felfedezése s a történelmi működésnek más oly ágai által, amelyeknek sikere nincs kötve ez vagy amaz hitvallás iránti hűséghez, valóban és tényleg előbb vi szik, én leszek az első, aki elottök szívesen kalapot emelek. A magyarországi reformált egyházkerületek és egyházmegyék levéltárai, az én csekély tudomásom szerént, reform átzión k r a vonatkozólag igen kevés, sőt voltaképen semmi eredeti és hiteles forrást nem tartalmaznak ; és igy e téren, moderneink egyáltalában nem mondhatják azt, hogy azért nem boldogultak, mert a türelmetlen orthodox jezsuiták elzárták elottök a 1 evél tárakat: azért tehát csak bátran előre! s egy kellő terjedelmű kötetben, reformationk történetét részletesen és hiteles forrásokra támaszkodva meg kell irni és közrebocsátani minél elébb ! Ekkor majd közelebbről és tüzetesebben is hozzá szólhatunk a vállalathoz. SZERKESZTŐ. Eddig van a cikk. Hosszan kommentáló sorokat nem akarunk utána tenni, mert a kinek olvasóink közül nines érzéke az e cikkből kirívó otrombaság megutálására, ahhoz nincs szavunk, azt nem háborgatjuk az ő nyers kálvinistaságában. Egy-két pontját azonban mégis nem hagyhatjuk szó nélkül. „Nem épen gazdag aratással találkozhatának" kezdi a cikk. Igazt

mi még gazdagabbat óhajtottunk volna ; de e rövid idő alatt is megjelent hat kötet becses theologiai dolgozat, az ó-tfstamentom javított fordítása sajtó alatt van, és ezen munkáknak van vagy 800 előfizetője. Mit tud ezzel szemben az egész orthodox tábor felmutatni, nem rövid négy-öt, de akár 40—50 évi élete alatt? Hol vannak azok a becses j theologiai munkák, melyek az orthodoxok gazdag aratása mellett tanúskodnak ? Pedig ő nekik nem kellett | önnön testvéreik epés gyűlöletével szembeszállani ? „Most már egyháztörténelmünk mezejébe akarják vágni sarlójukat," — mondja tovább a cikk. Nem „most már" hanem az egylet megalakulása után azonnal rnegkisérlették sarlójukat belevágni, és mint tudva van pályadíj tüzetett ki már ezelőtt 4 évvel egy magyarországi egyháztörténelmi dolgozatra, s küldetett is be egy ily dol i gozat, melyet a pályadíjra nem talált ugyan érdemesnek az egylet, de azért annyit bátran állithatok róla, hogy a ki a magyar protest. egyháztörténelmet tanulmányozni akarja, e munkából többet tanulhat, mint Révész Imré • nek minden eddig megjelent történelmi műveiből. De gyerünk tovább, s lássuk a következő képtelenséget. A reformerek „egyházunk történetének méltó és hű megírói épen nem lehetnek/' Miért, mert „a vallásos hit legfőbb tárgyairól velünk közös hitök, és symbolumjok nines;'• vagyis mivel mi a hitvallások elavult tanait nem tartjuk örök időkre kötelezőknek, mert ős reformátorainkkal egyetértöleg a folytonos haladás s a lelkiismeretszabadság elvét hirdetjük, s igyekszünk valósítni, s mert a valláserkölcsi élet felelevenítésén munkálódunk. Ezért nem tudjuk ? Igy tehát mondjon le a protestáns történész arról, hogy a keleti, vagy a középkori nyugoti egyház, vagy az unitáriusok történelmét megírja, sőt vessük tűzbe mindazon történelmi munkákat, melyekben református irók a lutheri egyház történelmét megírták , mert hiszen maga a főreformátor Luther nyíltan kimondotta, hogy Zwingli és követői nem állanak vele egy alapon Sőt vessük tűzbe Révész I., Erdősy és Dévay életrajzát is . mert hiszen Révész a helvét hitvallás alapján áll, „Dévayra és inagyarajku őseinkre pedig Melanchton volt kiváló nagy befolyással," — mondja maga R. is (1. Dévay életr. 58 1.) De nem írhatják meg a reformerek még egy más oknál fogva sem. Mert nincs közöttük még csak középszerű történész sem. Meglehet, de a reformerek nem is dicsekedtek ennek ellenkezőjével, sőt az, kit egyházunk történetének megírására legalkalmasabbnak találtak is, felhívásában ím igy nyilatkozik: „A feladat szokatlanul nagy terhei, összemérve erőm parányi voltával, készültségem hiányosságával, lakásom, hivatalom és magán helyzetem nehézségeivel, leverő és visszariasztó hatást gyakoroltak reám. De minthogy meg valék győződve a vállalat szükséges és időszerű volta felől, s arról, hogy a hivatottabbak és szerenesésb helyzetűek hallgatása némely esetben a gyöngébbeknek is kötelességükké teheti a nyilvános föllépést : Istenben és emberekben vetett reménységgel felajánlani magamat a munkára." Ez méltó hang egy szerény, munkás modern tudóshoz, s méltó ellentét az orthodox felfuvalkodottságnak fentebbi gőgös szavaihoz. — De ha már ezt a kérdést feszegetjük, megkérdezzük egyúttal, hogy hát a symbolumosok között hány első rendű történészt ismer Révész ur? Egyet