Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-03-26 / 13. szám

hol csak használni lehet. Keserű idők voltak ezek, i de édes gyümölcsöket termők. Külsőleg, világ szerint el valánk nyomva; de a lélek annál emelkedettebb, a nemesebb szenvedély annál inkább felfokozott volt. " Ám de ma, midőn a régi viharok teljesen elmultak, a közeledő viharokat pedig még legtöbben nem akarják látni, mi fokozza fel nálunk különösebben a tetterőt ? mi lelkesít arra, hogy az eleibénk szabott kötelesség hü betöltésén kivül különösebb tevékenységre buzduljunk ? Yannak jól tudom, ós hiszem, hogy jövőben is lesznek egyesek, kik feledve a sár, az anyag érdekeit, egyedül az eszméért lelkesülnek, s a közügy s az emberiség boldogsága érdekében egész életen keresztül feszitett erővel, kitartással munkálódnak. Ám de az ilyenek csak egjres kivételek, és még ezekben is van annyi a mennyi emberi, s a nemesebb szenvedélyeket, a világi érdekeket figyelembe vevő rűgók talán még ezeknél is fokoznák a tetterőt. A legnagyobb résznek pedig mindig volt, és mindig lesz emberi motívumokra világi rugókra is szüksége. S van-é ma nálunk hazai prot. lelkészonél ha csak árnyéka is annak, mi a nemesebb ambitiot felébresztené ! Felelet semmi! * Hogy azok számára, kik egyházuk irányában magukat különösebben kitüntetik gazdag kanonoki, püspöki székeket alapítsunk: ez nem áll hatalmunkban; de ha tehetnők is, nem szeretném, nem ajánlanám ; a mint, hogy soha nem tndtam és nem tudom irigyelni a kathol. egyház gazdag alapítványait élvező főpapok helyzetét. Drága áron, egyéni meggyőződéseik, szabadságuk árán kell a püspöki süveget megvásárolniok. Másrészt azonban aggódva bámulom évek óta, hogy miként képes a virágzásnak vagy (ha ugy tetszik neveznünk) a pangásnak csak a mostani fokán is ferttartani magát egy oly egyház, mely szolgái s vezérfiai előtt az ambitio útját teljesen bevágja. Minden közkatona a bornyujában hordozza a marsalpálcátf

— mondja a példabeszéd — s tegyük hozzá, hogy minden novitius clerikus reverendája zsebjóben rejtegeti a püspöksüveget. De hát a protestáns lelkésznövendók mit rejteget, attilája zsebében ? A földhöz tapadt szegénységet, ós- azon lólekbádgyasztó tudatot, hogy ő egy oly pályára készíti magát elő, melyen az első kitűnőt^ és az utolsó középszerűt, a tiszta, feddhetlen jelleműt ós az erkölcsi törvényeknek csak külső kényszerűségből engedelmeskedő egyenlő földi jutalom várja : sőt talán ha testét íróasztala mellett el nem görnyeszti, ha pajzán örömöktől repeső iíjui lelkét a tudományokkal el nem komolyitja, hamarabb célhoz jutand. S ha mégis ifjúi lelkesedéssel tör előre pályáján: emelj kalapot előtte, ő nem kitüntetésért, nem világi előnyökért, hanem a tisztán tudományos műveltség iránti érdeklődésből küzd. Majdjőneka segédlelkészi évek, ós egyházi szervezetünk mi édes biztatást, mi lelkesítőt ad a kápláni keserű kenyér mellé ? Meglesz-é a jutalma annak, ki lelkesülve hordozza Krisztus igáját, s lelkiismeretesen képezi magát az előtte álló pályára ? Hányatik vettetik a kerület egyik sarkából a másikba ugy az őszinte lelkesülő, mint a bérért szolgáló, mig végre előbb vagy utóbb a sors ós a valódi érdemet teljesen ügy elmen kivül hagyó nép szeszélye szerint bejut egyiknek is másiknak is élethajója a kikötőbe. És ha egyszer bejut, itt megfeneklik örökre a hajó. Ha voltak ifjú! édes álomképeid, nagyra törő ábrándjaid, itt felejtsd el; ha magas röptű lelked szárnyait a káplánság még ki nem tépte, most tépd ki azt. Itt van a határ, ezen tul te nem mehetsz. Minden ambitiodnak itt vége szakad. Felavatnak lelkészszó, kezedbe adják az engedékenység s elnézés legszélső határáig kinyújtott u. n. egyházi törvényeket, ós azzal útra bocsátanak, többé — ha csak azon törvényeket botrányosan megnem sérted.— reád s lelkipásztori működésedre semmi gond. Isten szolgájává lettél, s a jó istenen kivül többé nem is gondol reád senki, nem jegyzi, nem méltányolja senki érdemeidet, buzgóságodat, még csak az egyházmegyei s kerületi j.-könyvek lapjain sincs számodra — legalább életedben — néhány sor, melyben időnkiut felemlítetnék, hogy te nem bérért szolgálsz, de lélekből, hogy te hű vagy a kevesekben, s méltó volnál, hogy többek is bízatnának reád. Nagyon szép pálya volna ez angyalok számára. De mi emberek vagyunk, nem csak isten igéjével, de kenyérrel is szeretnénk táplálkozni; nem - csupán az eszme, a cél magasztossága lelkesít, de ösztönül a földi dicsőség, az emberek előtt való kitüntetés babóra, a valódi érdemnek világ szerint való jutalmaztatása is jól esnék. S ez mind nem adatik. Mutassatok a föld kerekségén csak egyetlen hivatalt, hol a 25—30 éves fiatal ember minden ambitiojának, t az előbbre juthatás reményének teljesen útját vágják? Ez egyedül csak , nálunk van.; Valóban