Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1876-03-12 / 11. szám
értünk. Sőt többet mondok. Összehasonlító cikkemben épen ez az eszme vezérelt, s ezért nem szóltam az enyedi iskola emelésének üdvös voltáról. Igenis a prot. lelkész tudományos, és gyakorlati hivatásának eszméje vezérelt egészen, ugy hogy arról nem is beszéltem, hogy hol szeretném megvalósítva látni amaz eszmét, Kolozsvárt-e vagy Nagy-Enyeden, s ha mégis beszélnem kellett, az onnan ered, hogy itt egy eoneret esetről van szó, nem az eszméről á t a 1 á n, hanem az eszme m e gvalósításáról, a tantervről. En ugy hiszem, hogy mi köztünk jelenleg ez a kérdés, s tehát arra kérem, vizsgálja meg pártatlanul ezen eszme megvalósítására nézve a Sz. D. tervezett facultását, meg a jelenleg fennálló nagyenyedi facultás berendezését, s ha ugy fogja találni, hogy az közös eszménket jobban megvalósítja akár csak papíron is ennél a valóságban, akkor övé a dicsőség. Igen ! az eszmének ez esetben ajánlott megvalósítási módjáról mondja ki indokolt ítéletét, s akkor törjön pálcát felettem, ha nincs igazam, midőn azt állítom, hogy a Szász D. által célzott facultás gyarlóbb a meglevőnél: oktalanság volna állitanom, hogy intézetünk teljesen megvalósítja amaz eszmét, de az is oktalanság volna a kálvinistáktól, ha egy tökélytelenebb intézetre költekeznének akkor, midőn annyi égető szükségük van. Ugyan mondja meg őszintén, hiszi-e pl. azt, hogy a magyarországi theologus ifjak ellátogatnak majd ama magasabb intézetbe, amelyet Szász D. akar felállitni három rendes theol. tanárral s olyan tantervvel, a minőt ő ad ? Lehet-e elfogulatlanul az ő facultását ugy tekinteni , mint az egyetem alkatrészét? Nem könynyebb volna-e a pesti ref. facultást kapcsolatba hozni ilyen formán az egyetemmel, miután az egyetem székhelyén van és pedig oly kitűnő tanerőkkel ? Vagy ha üdvösnek tartják, akkor állítsanak fel Kolozsvárt egy facultást, de az egyetemmel kapcsolatban s a felekezet pressiójától függetlenül. Az ilyen megvalósítási módot mi is pártoljuk teljes szivünkből. De minek szeretnék belevinni felekezetünket abba, hogy még egy facultást állítson fel Kolozsvárt is az egyetemtől függetlenül ? S ha az enyedi megszűnnék is, mit nyernénk az eszmére nézve azzal, hogy Kolozsvárt volna facultásunk ? Mit érne a pesti ref. facultás azzal, hogy Pesten van, ha oly jeles tanárai nem volnának ? Ha Kolozsvárra is kapnak ily jeles erőket, mindenesetre előnyös lesz, de hiszen ezt másutt is megtehetik, de a mi fő, a facultás csak ezáltal nem lesz az egyetemi organismus tagja. Szóval : az eszmének megvalósítása, az a hírhedett egyetemi kapcsolat az, a mi kalandosnak látszik a Sz. D. javaslatában. Magát az eszmét mi j sem ejtjük el, s nem is esik el, ha életrevaló, de „a | kolozsváriak kedvenc gondolatát," az emiitett megvalósítási módot, elejti a közvélemény is. Nálunk mai napság nagyon dívik az, hogy az esznek palástja alatt édes, ambitióinkat rejtegetjük s ha észre veszik az emberek, nem hogy szégyelnők magunkat, sőt még dicsőségünknek tartjuk. Bocsásson meg, hogy ily hosszasan fárasztom figyelmét, s legyen meggyőződve, hogy sem helyi, sem személyi érdek vagy ellenszenv nem vezetett s vezet akkor, midőn a protestáns tudományosság jövője felett elmélkedem. Enyedet kétségkívül szeretem, s főleg a nagyenyedi intézetet, a mely fölnevelt; azonban valamint Debrecent, avagy Pestet, ugy Nagy-Enyedet sem tartom e részben a világ közepének, a protestántismus Mekkájának. Epen ezért kérem egész bizalommal, mutasson ki egyetlen sort cikkemben, a melyből kivehette ezen nagyszerű állítását, hogy én „a prot. egyház jelen ésjövendő üdvét abban látom, hogy ha a király hágontúli superitendentia minden erejét aNag y-E nyeden fenálló Bethlen főtanod ában központosítja és agymnasium erősítése, tanárképezde feláll itása, s a tanítóképezde emelése által a Bethlen főtanodát oly karba helyezi, hogy a jelenkori közműveltségi igényeknek megfelelhessen." Magam sehol semmi nyomát sem látom s a hol ilyenféle nagyszabású beszédek, mint: „a prot. közügy," „a prot. egyház jelen és jövendő üdve" stb jőnek elő cikkemben, azokat a Sz. D. gratiájából vettem át idézet gyanánt. Kérem tehát újra, mutassa az illető helyet, s ha történetesen nem tehetné, szíveskedjék bevallani vagy azt, hogy a Sz. Domokos javaslatából maradt meg ez a reminiscentiája, vagy azt, hogy az én cikkembem nem olvasta. Nem viszketeg, nem tiszteletlenség öntönöz erre, hanem azon őszinte nagyrabecsülés, melyet emliték, hogy Ön iránt érezek, s a mely pouderosus véleményének előttem akkora súlyt ad, hogy kényszerit megkérdenem Ítéletének inditó okait is, holott tudom előre, hogy Önnel szemben akkor is vesztett perem van, ha hallgatással mellőzi kérdéseim. Nagy-Enyed, 1876. február 27. Ha cikkíró urnák szerkesztői megjegyzéseim ellen kifogásai \annak, és azokat lapomban elmondani kívánja, ezt helyén találom, s a mint látja, adtam is helyet fejtegetéseinek. De midőn aztán cáfolatát ugy ejti, hogy engem feleletre akar kényszeríteni: már az az én dolgom, akarok- e felelni, és az utolsó szót magamnak föntartani. Annyi bizonyos, hogy ez esetben mélyebben kellene a vitás kérdés részleteibe bocsátkoznom, mi engem, mint távolállót, előreláthatólag utoljára is oly helyzetbe sodorna, melyről azt szokták mondani,