Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-02-27 / 9. szám

hogy az istenitiszteletet emeljék és a vallásos buzgóságot fejleszszék S bár Pált e tettéért és más rágalmak következtében az ántiókiai zsinat excommunikálta, 100 évvel később újra itt akadunk az egyházi ének és zene további reformjának nyomaira. Theodoret szerint Flav i an ántiókiai püspök és Diodor rendes énekkart alakítottak az ántiókiai egyházhan 380 körül. Ezt rendezték és megtanították arra, hogy a Dávid zsoltárait váltogatva énekeljék. Szerinte ők hozták szokásba az antiphonalis éneklést. Innen aztán elterjedett mindenfelé. *) Ez antiphonalis éneklést emliti Plinius is Tráján római császárhoz irt ismeretes levelében. 2

) Csakhogy ő ennek szokásban lételét a 2-ik évszáz kezdetére teszi. A honnan önként következik, hogy ez éneklés-mód nem Flaviantól és Diodortól származott, a mint Theodoret véli, hanem zsidó keresztyének hozták át magokkal a keresztyén egyházba a zsidó egyházból. 3

) E tárgyra vonatkozólag Soerates egy mesét beszél el egyh. története VI. k. 8. fejezetiben, a melyben azt mondja, hogy a váltogatva éneklésmódját Ignác egy látomásban tanulta meg az angyaloktól, s ő hozta szokásba az egyházban. Bár a mesének semmi fontosságot nem lehet tulajdonítani , annyi mindenesetre bizonyos, hogy az athiponalis éneklés nem a Flavian idejéből származik. Bizonyítja ezt niopsuesti Thodornak ama nyilatkozata is, a melyben azt mondja, hogy Diodor és Flavián csupán görögre fordították azt, a mi eddig syr nyelven folyt. Ez történt keleten. Hasonló reformot látunk ez idő tájban a nyogoti egyházban is. Ambrosius 374-ben milánói pöspökké levén, nyugoton is szokásba hozta az antiphonalis éneklést. Augustin szerint4

) Ambrosius azért vette át e szokást az ántiókiai egyháztól, hogy a népet vigasztalja és felfrisitse. Hogy minő változások és javítások történtek az éneklésen Ambrosiustól Nagy Gergelyig, azt biztos adatok hiányában tisztán ki nem mutathatjuk. Annyit mindenesetre látunk, hogy e tekintetben sem a keleti, sem a nyugoli egyházban nem volt még egység. Az egyes egyházak különböztek egymástól az éneklésre nézve. Sőt Basil caesareai püspök még az imát is énekeltette. S midőn őt e miatt megtámadták, azt felelte, hogy Ő csupán az Egyptomban, Libyában, Feniciában, Palestinában és Syriában divatozó régi szokáshoz alkalmazkodott. Az egyházi zene és énekek terén lényeges reformra nyugoton csak a 6-ik évszázban akadunk Nagy Gergely 590-ben pápává levén, figyelmét az egyházi zenére is kiterjesztette. Ez okból összeszedte mindazokat a zsoltárokat és hymnusokat, s ezek dallamait, 1) Teodor Hist. Eccl. 1. II. c. XXIV. 2) Plin. 1. X. ep. 97. ») Téved tehát Bartalus, midőn „A magyar egyn. szert, éuekei a 16, és 17 században" «. müve 5-ik lapján az ántiókiában divatozott váltóéneklést Ignácnak tulajdonitja. *) Coaf. 1. IX. c. ö. 7 a melyeket az ős ker. egyházban használatban voltak, s a melyeket az egyh. atyák jóknak találtak és ajánlottak. Ezeket megválogatta, rendszerbe szedte, s abba a rendbe osztotta, a hogy a római egyház már régibb időtől használta Nem sokat törődött avval, hogy ki irta vagy kinek tekintélye által ment egyik vagy másik ének közhasználatba. Ez igy összeszedett énekgyüjtemény csak hamar közhasználatba jött a nyugoti egyházban. Nagy Gergely, az érintett énekgyüjtemény szövegének rendezése után, figyelmét azok dallamaira fordította. Miután az általa összegyűjtött énekek közül némelyeknek vidám, és a pogányok eleven kedélyének megfelelő dallama volt azért ő e vidám dallamokat mellőzte, s helyökbe komolyabb dallamokat alkalmazott. *) Ilyen formán Nagy Gergely lényeges javítást tett az egyházi énekeken és azok dallamain. S bár e tette tagadhatlanul haladást tüntet fel az egyházi ének és zene terén, mindazáltal barátai nem helyeselték ez eljárását. Nem helyeselték pedig azért, mert ő sok oly dolgot vett át a konstantinápolyi egyháztól, a mi nyugoton szokatlan volt, s a mit e szokatlansága miatt sokan nem szerettek. Ilyenek voltak a „hallelujah" és „uri ima" gyakori ismétlése, s némely idegen invocatiok, doxo!ogiák és kifejezések behozatala. S midőn ez újításokat szemére ' hányták, azt felelte, hogy ezek épen nem uj dolgok ; mert ezeket Jerom hozta Rómába Damaaus pápa idejében a jeruzsálemi egyházból. De hát vájjon ki irta azokat az énekeket, a melyeket a fennebb érintett ének reformátorok összeszedtek ? Tagadhatatlan, hogy az egyházi Íróknál sok helyen akadunk oly kifejezésekre, a melyekben „p s a 1 m i vei cantica, quaeafratribus fidelibus ab initio scriptasun tu

-ról emlékeznek. 2

) Azonban kénytelenek vagyunk bevallani, hogy ilyeneknek ma se szerzőik nevét nem tudjuk, se ily gyűjtemény nem létezik. Még egyes valódi darabokat se tud felmutatni senki ezekből. Bunsen felmutatott ugyan „Analecta Ante-Niceanaa

-jában három éneket, a melyeket ő a niceai zsinat előtti énekgyüjtemény maradványainak tart. Azonban e nézete még további bebizonyításra vár. Az ős kereszténység által használt énekek szerzőire nézve a legelső határozottabb adatot Sozomeunéltaláljuk. Szerinte Bardesanes, e görög műveltségű tudós és ékes tollú iró száz ötven zsoltárt és hyinnust irt 190 körül a syriai keresztyének számára, a Dávid zsoltárainak mintájára. A mint Ephrem mondja, e hym! nusok oly szépek voltak, hogy „bűbájokkal és ') János, római diakónus, a N. Gergely életének Írója azt jegyzi meg, hogy e gyűjtemény, valamint Gergelynek ágya és korbácsa még megvolt az ö idejében, tehát Gergely halála után 300 évvel. R korbácsot Gergely a fiatal klerikusok és éneklő gyermekek ellenében használta, ha azok az éneket elmulasztották vagy a uó tát elvétették, i a) Euaebli H. E. 1. V. c. XXVIII. 1 *) Hist. Eccl. 1. III. c. 16.