Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-02-27 / 9. szám

házmegye példájának követésére, és a can. visitatio eltörlésére, illetőleg ennek egy helyesebb intézkedéssel való felcserélésére. Mi ez ügyben nézetüDket, valamint a helytelenül példány képül vett pesti e. megye nézeteit is pár héttel előbb elmondánk, s befejezettnek tekintjük az ügyet. De valamint aXb „Kövessük a pesti e. megye példájáéféle cikkében voltak oly rajzok, melyek miatt célszerűnek véltük annak közlését, hogy igy a felmutatott hibák, magának az intézménynek épségben hagyása mellett javitathassanak, ugy ezen cikkben is sajátságos, és azt hiszem sokak előtt teljesen ismeretlen, és talán korrajzi szempontból is érdekes, bár másrészt felettébb elszomorító torzalakjával találkozunk az esperesi látogatásnak ; és mindenesetre méltó dolog, hogy e torzalak iránt figyelmessé tétessenek az illetők, és hogy siessenek az ilyetén fattyóhajtásait a canonica visitatio hasznos fájának mielőbb lenyesegetni. Ily szempontból közöljük e cikket legalább töredékben, vagyis kihagyásával azon résznek mint szorosan nem ide tartozónak, mely a pápai iskola egykori nagy tanárairól, s országos hirű férfiakká lett egykori növendékeiről szól, kiknek névjegyzéke fényes tanúbizonyságot tesz a mellett, hogy ott hiven ápoltatott „a mozgató és vonzerővel biró korszellem." A tárgyunkhoz tartozó töredéke a cikknek a következő : Hogy mi dunántuli reformátusok soha se maradtunk még hátra testvéreinktől, azt bizonyitja fényes multunk. Lett légyen tudomány vagy valláserkölcsi uj mozzanat, az előhaladott külföld ege alatt, — azt mi részint közelségünk, részint az igazságot és műveltséget szomjazó érzületünk folytán, ha nem is elsők, de nem is utolsók voltunk felfogni. Ott volt Pápa, a maga nemeskeblü főiskolájával, mely mint válpont a keleti nyerseséget megtudta állítani és felénk terjesztve anyai karjait, pazar kezekkel hinté közénk a nyugoti civilisatio áldásait . . . De nem lévén célom itt e jelen igénytelen soraimban összehasonlításokat rajzolgatni idő és intézetek közt, hanem csak azt szeretném hangsúlyozni , a mi ez irat címében van: hogy fölkérjem a dunántuli kedves ref. testvéreinket arra, hogy ne szégyeljék elsajátítani a pesti ref. egyházmegyétől a mult évi septemberben hozott ama felséges határozatát; melylyel eltörülte kebelében a canonica visitatio t, mint nem célra vezető intézményt. Főtiszteletü dunántuli superintendentia, s annak szeretve tisztelt vezérei! Méltóztassék elhinni, hogy nem viszketegség, nem feltűnni akarás iratja velem e néhány esdő szót, hanem az ügy szentségének, a ker. f kiválólag a magyar protestantismusnak emelése, és egy lépéssel tovább vitelének kötelességszerű érzete! . . . Mert mi is volt az a can. visitátio ? egy Gre ne ral H e t z, mely profanálta, s lealázta Jézus szolgáit. Hogy *s ne ? Én azt mondom, hogy ez mesterséges és privilegizált rendszere s valódi ötödik faktora (már 4-et hallottunk) a papi, nem tekintély de becsület lealázásának' a lámpás széttörésének, és sárbatiprásának, 12 sanyarú tanulási év ignorálásának, a szegény lelkész és tanitó mocsoktalau jelleme bepiszkolásának. Midőn megírja az esperes a visitatio megjelenését jelző levelet, van akkor ,,hajrá". Az egész helység egy elpusztult szellemi Jeruzsálem, hol föl van dúlva a béke és szeretet, jőnek az atyá4

k ez a jelszó — — az egész eklezsia kitárt kapuja viador circus. O bizony megköszönné az a tanitó, ha tanítványai ugy tudnák leckéiket mint az * akkor egy pár primipilus által betanitott tömeg! a mely mindenre igent bólint, legyen az bár a legégrekiáltóbb hazugság — sőt még ha azt mondja is az egyik vezető, a tisztelendő vagy tanitó ur megölte az apámat — —- arra is igent mondana a befegyelmezett nyers tömeg. Minden kakas hatalmas a maga szemetén. Végre megjön a nagy nap ; beköszönt a vis tatio, és megtelik a papi udvar mint valami lakodalmasház, a ki be nem fér a szobába — — az benéz az ablakon , és ha azután az ilyeneket megkérdezi az esperes : teljesitik-e a belső hivatalnokok kötelmeiket ? a válasz ez : „igenis" ; de a tisztelendő ur nem jár paposan — a reverendát leteszi midőn beteghez megy gyóntatni. „Mért van ez igy ?" kérdi az esperes atya. „Azért kérem alássan, mert a hivatolt esetben, épen hónaljig £rt a hó, a revendát pedig a fejemre hajtottam volna ? ez lett volna dísztelen! „Igaz" — mondja esperes atya. A másik elő áll azzal, hogy a „borát (milyen bor lehetett az) nem vette el a lelkész." „Már kérem édes atyámfiai — mi nem vagyunk borbizottság, felel a visitatio. Ezen lefőzés sem használ semmit ! Előáll egy harmadik, s igy szól: „a tisztelendő ur nem iött az én öreg anyámat meggyóntatni." Mi ez tisztelendő ur? kérdi az esperes. Kérem, tudva azt, hogy nálunk nincs opus operatum, megszoktam kérni az illetőktől : tud-e még szólni a beteg, vagy legalább h a 11-é — s midőn egyikre sem képesnek nyilatkoztatják ki a beteget, akkor nem profanáihatom a szent sacramentomot. Igaz, vallja meg az esperes. Ily kéngőzzel bemázolt kérdések szoktak fölmerülni a visitatio alatt. S vezet-e ez épülésre a Jézusban ? Én részemről delendam visitationem puto. Ugy hiszem más is ! ha nem : videant consules! FALUSI JÁNOS, böhönyei evang. református lelkese. ISKOLAÜGY. A népiskolai hatóságokról szóló törvényjavaslat, 6. § A tanfelügyelő az 5. §-ban kijelölt feladatához képest: