Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-02-27 / 9. szám

stólát sem kapja meg, mert a plébános ur bizonylat nélkül is esket. A másik tiszttársunk, a törvényekre hivatkozva, magának tartja fenn az esketési jogot, s megtagadja a bizonylat kiadását. Igen, de mit nyert vele ? a plébános ur megeskette az illetőket bizonylat nélkül! A harmadik lelkész, e lapok mult évi 26. számában Szász Károly ur által is ajánlott „türelemmel", „keresztyéni szeretettel" apostoli szelidségel és még a szép egyetértésre való törekvés szellemével megy a plebánus úrhoz, tiszteletteljesen kérdezendő tőle: meddig fogja még a ref. nő által is követeltetni a hirdetési bizonylatot? — Mikor fogja már elismerni jogérvényességét a ref. pap esketésénék a vegyes házasságoknál ? S meddig fog még a szentesitett országos törvények ellenére „téritvényt" követelni ? — Mely kérdésekre midőn az illető a püspöki rendeletekre való hivatkozást nyeri feleletül a plebánus úrtól, mint ezt én is több izben nyerém: méltó bosszankodásnak, a hazai törvények fel sem vevése, sőt lábbal tiprása feletti elkeseredésnek, a plebánus urak vakmerősége feletti álmélkodásnak adja magát. A negyedik! De minek folytassam tovább ? ! ki már hirdetett vegyes házasokat, s mint illetékes pap, az esketéshez már még elkészülni is elég vakmerő volt? midőn látta, hogy „rajta veszett" a vegyes házassághoz el készitett esketési beszéd, mert a plébános ur esket, még pedig a íef. féltől kicsikart téritvény mellett, az különben is ismeri a leverő állapotot, kit pedig a gondviselés ettől megóvott, jobb ha nem tud felőle semmit. Én nem régen, 1872-től hivataloskodom egyházamban, előbb mint segéd-majd mint rendes lelkész, de e rövid pár év alatt — népes lévén városunk — 10—12 vegyes házaspá't hirdettem, azonban még egyet sem eskettem ! . . Miért ? kérdi talán a t. olvasó ! Teljességgel nem azért, mintha szunnyadnám egyházam kormányán vagy közönyösen venném, vagy vettem volna eddig is az egész dolgot, hanem inkább azért, mert talán kelletinél több volt bennem a „türelem" és „keresztyéni szeretet-"bői, ezen a plébános urak erőszakoskodása ellen oly hatástalan eszközből, és mert esetről-esetre, midőn én hozzám hirdettetni jöttek az illetők megbízottjai, miről csak e farsangon vettem tudomást, már akkor rendesen ki volt állitva a plebánus urnái a téritvény, s igy a hirdetés után hasztalannak bizonyult minden capacitatio, hasztalannak a „keresztyéni szeretettel" való intés, kérés stb. mind ez megtört a félrevezetett tudatlanság megátalkodottságán. S esküdött téritvény mellett természetesen elbocsátó levél nélkül. Mire e sorok a nt. szerkesztő ur becses engedelmével napvilágot látnak, egy vegyes-házaspár, hol a nő ref. vallású, ismét megesküszik hirdetés nélkül, mivel a nő, mielőtt nálam hirdetés végett jelentették volna, a plébános ur rábeszélésére téritvényt adott magáról, mely gaztettét nem büntethetvén meg másképen : inegtagadtőle tama kihirdetést. És a téritvény ? megáll teljes sérthetlenségében ! Nem változtathat azon az 1865

|8

LIII. t. c. 12 §-a semmit. Legalább a g . . . i esperes-plebánus ur előtt nem. O a törvényt teljesen nullificálva, a vegyes-házasságból született gyermekeket, nemre való tekintet nélkül mind megkereszteli, még azon esetben is, ha a szülésznő által a szüle vallására figyelmeztetve van. Ez oka ismét annak, hogy én még eddig vegyes házasságból született gyermeket nem keresztelhettem, pedig minden évben születik 5—6. És ez igy fog menni, isten tudja meddig, ha csak a nm. m. kir. vall. és közokt. ministeriumhoz e napokban, hivatalos uton menesztett panaszom más fordulatot nem ád a dolognak. Mit nem tudok eléggé ajánlani a nm. minister ur figyelmébe. Erélyes intézkedésre van szükségünk, mert szép szó a „türelem", a „keresztyéni szeretet", ha nem egy „mustár magnyi", de határtalan lesz is az, a fennforgó ügyben édes keveset ér. Mivel nem csak az én egyházamban és itt egész Abaujban, hanem más helyeken is igy állanak a dolgok, mint ezt Fóth anyásitásánál e lapok mult évi 47. számában Lang Adolf úrtól, s egyebütt oly sokaktól olvassuk és halljuk, teljességgel nem oszthatom azok véleményét, kik az egyházak affiliálását oly igen szeretik emlegetni, mert ha a nyáj magára marad, s a pásztor nem őrködhetik közvetlen közelről felette : az elszéledés veszélyének van kitéve még akkor is, ha nem fog kelleni minden egyes tagot, annak bölcsőjétől koporsójáig a plébános urak ragadozó kezeitől félteni, mi pedig még eddig beláthatlanul messze van. Igaz, mint nm. ur is mondja e lapok mult évi 50. számában, nem eszik meg ezek a jó urak sem a lutheránus, sem a kalvinista gyermeket, már t. i. a szó szoros értelmében ; de azt elhiheti bár ki is, hogy nem csak a gyermeket, vőlegényt, leginkább pedig a mennyasszonyt ragadják el tőlünk, hanem, ha szerit tehetik, még a halálos ágyon eszmélet nélkül fetrengő beteget is, mit egy igen szép példával tudnék illustrálni innen a szomszédból. FÜZY JÁNOS ref. leik.*) Mi se maradjunk hátra dunántuliak! Ez alatt a cim alatt kaptunk közelebb a kanonica visitátió ügyében a dunántuli ref. egyházkerület egyik buzgó lelkészétől egy élénk hangú cikket, melyben ez hivatkozva arra, hogy a dunántuli ref. egyházkerület, és annak a kor szellemétől áthatott pápai főiskolája soha sem volt ellensége a haladásnak s a célszerű javításnak, sürgetve kéri saját egyházkerületét a pesti egy*) Most adtuk e cikket minden megjegyzés nélkül, de közelebb mihelyt terünk engedi, lesz hozzá egy pár megjegyzésünk. Szerk.